A bátor és bölcs bagoly tehát, amint feljött a Hold, az erdei ösvényen sétált, kicsit sem loholt, s várta a tolvajt, hogy rabolná ki őt- Böszörményi Gyula meséje.
Nemrég tolvajt fogtam én, igaz, csak álmomban jött elém, de megküzdöttem vele, mint egy homokhegyre mászó, hős teve, kinek Jeromos a becsületes neve. De lássuk csak, mit beszélek! A teve története most nem ide tartozik. Inkább arról szólok, hogy az erdő népe mostanság egy tolvajtól riadozik, ki csillagos éjjelen bukkan fel váratlanul, s mit mancsa ér, mindent elrabol. A riadt állatok épp ezért a bölcs bagolyhoz rohantak, hogy tőle kérjenek segélyt.
– Az útonálló förtelmes rettenet! – süvölt a vakond. – Úgy rám ijesztett, hogy majd’ elvesztettem az eszemet.
– S mit tett egyebet? – kérdezi a bíró bagoly.
– Hát… Nézett a hétszer hét szemével, felém intett karmos kezével és nevetett.
– Erre te?
– Nekiadtam minden pénzemet.
– Akkor könnyen megúsztad, barátom! – legyint a borz. – Nékem viszont oda lett a kabátom!
– Nicsak! – hökken a bagoly.
– Úgy bizony: a rabló kezében villant a bicsak, én meg átadtam néki a kabátomat, remélve, hogy végre békébe hagy.
– Kivizsgálásra szorul ez az eset – bólint a bölcs bagoly, s cseppet se nevet. – Ma éjjel magam sétálok az ösvényen végig, odúmtól indulva az erdei rétig. S ha a rabló elibém toppan, ígérhetem: csőröm a fején hatalmasat koppan!
A bátor és bölcs bagoly tehát, amint feljött a Hold, az erdei ösvényen sétált, kicsit sem loholt, s várta a tolvajt, hogy rabolná ki őt. Éjfél utánra már nagyon elálmosodott, s ahogy percre perc lassan kopogott, de akkor… Jaj! A rabló megjelent!
– Adjál pénzt, kincset, fuszeklit, papírzsepit és csokit, vagy enyém az életed!
A bölcs bagoly hunyorgva lesett, és szemeket meg karmokat látott, nem is keveset. Már-már nyúlt volna a zsebéhez, de akkor a Hold fénye szétkergette az árnyékokat, s a bölcs bagoly meglátta, kit rejt a sötét.
– Kazimír, te kópé! – kiáltotta a tolvaj nevét. Mert ismerte jól a pimasz sünlegényt, ki hangját papírtölcsérrel torzította mélyre, és pöttyös álarcot húzott a szemére, így hitetve el azzal, ki könnyen megijed, hogy külseje szörnyűséges szerfelett.
A bölcs bagoly hazáig csipkedte a gonosztevőt, elvéve tőle mindent, mit korábban lopott, ekként büntetve meg a kártevőt. Azóta nincs tolvaj egy szál se az erdőnek mélyén, s álmom is nyugodtabb, hisz a jó győzött a végén.
(S ha most rám piríttok, mivel mesémnek elején azt mondtam: tolvajt fogtam én, pedig a bagoly volt, ki hősként tündökölt, akkor hát morogva vallom be nektek, a szám csak véletlen füllentett.)
Folyt. köv.
{jcomments on}
