Nem lehet véletlen, hogy az emberiség ennyire kitartóan távolodik a természettől, és közelít valami más felé, ahol már nem lesz sem érzelmi, sem anyagi függősége tőle. És egyáltalán nem biztos, hogy ez egy apokaliptikus végű út, ami egy kódolt önelpusztítás része.
Az ember nagy túlélő, és az alkalmazkodóképessége tette azzá. Lehet, hogy a net fejlődése, és hogy lassan már az egész világ bedigitalizálódik…, a géntechnológia, a civilizált társadalom hagyományos kapcsolatainak virtualizálódása mind arra szolgálnak, hogy az ember túléljen valamit, amit még nem tudok, hogy mi, de valószínű a természettel, a jelenlegi környezetünk radikális megváltozásával lesz szoros összefüggésben. Képzeld el, ha egy meteorit becsapódik, és olyan helyzetet teremt, ahol minden élő dolog, vagy legalábbis a nagy része megfullad, kipusztul, és csak azok maradnak fent, akik már nem függenek attól a valamitől, amit a mai értelemben természetnek nevezünk, hanem a szükségleteiket, a táplálékukat, és az oxigént más úton is képesek előállítani. Az már egy új természet lesz, amit mi alakítunk ki emberek, de ez is természet lesz, mert mi csináltuk, a természet részei, csak máshogy fogjuk hívni. Természet 2, vagy újtermészet, bármi. Lehet, hogy egymástól és a szabad égtől alaposan elzárt emberek, embercsoportok kell, hogy majd fenntartsanak több ezer kilométerre is olyan kapcsolatot, mintha egy szobában lennének. Ez lesz a társas túlélés egyik kulcsa.
Erős döglött kutyaszag volt a kocsiban, meg néhány fehér szőrcsomó. Toszka nem mosta ki a csomagtartót. A város felé haladtak. Sári feltette a kesztyűtartó tetejére a lábait, és nem szólt semmit arra, amit Toszka a túléléssel kapcsolatban mondott. Hétköznap délelőtt, kevesen mentek akkor befelé. Toszka a külső sávból előzött szabálytalanul, bár ő ezt nem tartja előzésnek, csak az előtte lassan haladó kocsit kerüli, és egyszerűen csak gyorsabban megy az ő kocsija úgy, hogy ő nem nyomja különösebben a gázpedált. Mindketten a kocsiablakon bámultak ki, egymástól kissé eltérő irányban. Próbáltak erősen valami másra gondolni. Visszahaladni a hétköznapokba.
Matyi épp abban az évben került Toszkához, amikor a család Szentendrére költözött. A lányával, Katával mentek el érte valahová az Alföldre, egy tanyára. Matyit menhelyi kutyaként hirdették a neten, de menhelyi kutya az anyja volt, egy rotweiler, akit ideiglenesen befogadtak. Matyi már ott fogant a szomszéd komondorától. A tanyatulajdonos nő a kert közepén állt, Matyi az ölében lapulva próbált bebújni a hóna alá. Onnan nézte, ahogy Kata, és Toszka kiszállnak a kocsiból. Hazafelé nem mert megmozdulni a hátsó ülésen. Nyüszített, Kata hátraült mellé megsimogatta, az autó sietett haza az októberi ködben.
Ahogy beértek az udvarba, Matyi beszaladt a tujasor alá. Nem tudták kicsalogatni, sötét volt már, éjszakára nem merték otthagyni. Toszka édesanyja bemászott érte, a női hangra végül megenyhült, magához ölelte és behozta a lakásba. Matyi napokig a teraszon aludt, mindenkitől félt, nem merte elvenni az ételét sem. Toszka a nappaliból fekve szelídítette meg. Kitette az ételét a konyhába, és lefeküdt, nem olyan messze a kanapén. Matyi már nagyon éhes volt. A teraszról lassan az étel felé lopódzott. Toszka nem mozdult, csak kedves szavakat mormogott, majd kicsit közelebb feküdt, majd fel is ült, végül a kezéből evett.
Matyi megszokta az új környezetét, megszerette az új családját. Egy évig – míg a ház épült – laktak így Toszka édesanyjánál, aztán leköltöztek a völgybe az erdő szélére. Az egy paradicsom volt Matyi számára. Első napokon Toszka nagyon félt nehogy Matyi elszökjön, és utána induljon a városba. Szinte minden éjszaka különböző ijesztő hangok és Matyi csaholása visszhangzott a sötét erdőből. Toszka alsónadrágban kiállt a szélére és két ujját a szájába vette, mély hangon két hosszút befütyült a lombok közé. Ha Matyi erre megjött, gyakran volt véres a pofája, vagy tiszta sár és föld a fehér bundája. Volt, hogy egy nagy piros döglött rókát találtak reggelre a kert közepén. Toszka egy zacskó rókával utazott be Pestre a fertőzőosztályra veszettségi tesztre. Volt, hogy Kata felsikoltott kora reggel, mikor iskolába menet kilépett a gangra, mert a földön egy friss lerágott őzkoponya feküdt. Matyi néha rettentő borzszaggal jött vissza, ilyenkor nem lehetett beengedni sehová, büdös volt mindene. Toszka egy éjjel megint nagy lármára ébredt. A hegyoldalból Matyit hallotta megint, meg valami kis állat vinnyogását, és az avart, ahogy a lábuk között surrogott a küzdelemben. Toszka reggel felment a netre, hogy meghallgassa a borzok hangját. Nagyon kedves kis hang, épp olyan, mint az éjszakai segélykiáltás az erdőből. Lement hogy nyomokat keressen. Egy döglött borzot talált a patakparton, közel a házhoz. Eltemette, és attól kezdve Matyi bent aludt a házban.
Aztán megjött Zsuzsi. Fekete, kicsi, csúnya lánykutya. Matyi lassú mozdulatokkal tekergett körülötte, nagyra tátott mosolygó szájjal, mintha be akarná kapni az egész fejét, Zsuzsi felállt a hátára, körbefutotta sokszor, harapdálta a lábát, csipkedte a pofáját. Barátok lettek, a csirkéket is megtanulta elkapni Matyitól. Ettől kezdve együtt járták a vidéket. Toszka reggelente futni vitte őket, hol a Duna-partra, hol az erdőbe, de az erdőben szeretett velük futni a legjobban, ott Zsuzsi is kitombolhatta magát, meg Matyinak is elég nagy volt a távolság, és ott hárman lehettek csak. Elfutottak egészen az Állórétig. Matyi rohant a gazdája mellett, előreszaladt, aztán bevárta, megint be az erdőbe kicsit, majd vissza az ösvényre. Toszka keze, ahogy futás közben lelógott épp Matyi hátához ért.
Matyika hatvan kilósra nőtt, és a fél hegyoldalt saját területének tartotta. A postától levél jött, hogy a kutya miatt a postás nem tudja a munkáját elvégezni, egy korán buszhoz igyekvő egyetemista is ott hagyott egy levelet az utcán álló autó ablakán, hogy nem tud reggelente lemenni gyalog, mert fél a fehér nagy kutyától, és kerülő úton kell mennie. Kérte, tegyen valamit Toszka, zárja be vagy valami. Toszka rengeteg kerítést épített, hogy elkerítse Matyi területét, de ezeket a kerítéseket Matyi vagy megette, vagy kitörte, vagy egyszerűen átugrotta. Toszka félt, hogy valaki annyira megharagszik, hogy megmérgezi, meg attól is, hogy lemegy egyszer a 11-es útra és elüti egy leányfalui járat.
Matyi nem harapott meg senkit. Ha valaki mégis túl közel került hozzá, akkor annak megfogta a könyökét, és tartotta erősen. Ez elég félelmetes lehetett egy fekete szemű hatalmas kutyától, de talán a környék és a házba látogató ismerősök jobban szerették, és nem tudtak rá haragudni. Toszka minden reggel úgy köszönt el, hogy vigyázzon a házra, és ne szökjön el, mert akkor picsán rúgja, és úgy nem vigyáz a házra senki.
Toszka Matyit Burkusnak akarta hívni, ez a Matyi név olyan hirtelen jött, igazán Toszka azt szerette volna mindig, ha ő lenne Matyi, így kapta a kutyája a nevét. Téli estéken elheveredtek a cserépkályha előtt a szőnyegen, ketten, ráhajtotta Matyira a fejét és úgy aludtak. Toszka legjobban akkor szeretett a földön hemperegni, meg gyömöszölni a kutyáját, ha beivott. Matyi olyan érzékeny volt, hogy ha kiküldték a házból a macskát egy siccel, ő is kiment. Úgy kellett visszacsalogatni. Mindent magára vett, nem volt szabad előtte hangot felemelni. Ha valami miatt Toszkának káromkodnia kellet, Matyi behúzta a farkát, mintha ő lenne a hibás mindenért. Más kutyákat sem bántott soha, inkább átment a másik oldalra.
Így telt el nyolc év, aztán Toszka magára maradt a két kutyával. Ha hosszabb útra ment, a kutyák kétségbeesve, maguktól átköltöztek a szomszédokhoz, berontottak a lakásukba, és lefeküdtek a nappali közepén. Az utolsó két évben már ritkábban mentek el csámborogni. Hárman laktak a házban. A ház tele lett Matyi fehér szőrével. Örültek, ha Toszka otthon volt és várták, ha elment. Még hetente mentek fel az erdőbe futni, nyáron a Dunára fürdeni, ha nagy meleg volt. Az utolsó év tavaszán az egyik futásból hazafelé valaki megszólta Toszkát, hogy milyen fáradt a kutyája, már biztosan öreg. Toszka sértve érezte magát, hogy leöregezték Matyit. Betudta Matyi lemaradását a hosszú futás fáradtságának. Fel sem merült benne, hogy beteg.
Aztán eljött a nyár, kiadta a nagy házat, és ideiglenesen visszaköltözött az anyjához. Vitte magával a két macskát és a két kutyát is, Zsuzsit és Matyit. A macskák közül a Tizedes már másnap visszament a régi házba, leült a konyhaajtó elé, de az új bérlők nem engedték be. Ezt megpróbálta még néhányszor, aztán nem ment többet. Azt mondja a bérlő, hogy néha megjelenik, az autóbejárón sütkérezik, és odébbáll. A két kutya és a másik cica maradtak. Negró azonnal alkalmazkodott az új körülményekhez, hiszen itt már többen simogatják, többet lehet a lakásban meg minden.
A két kutya sokáig zavart volt. Nem tudták mi ez a nagy helyváltoztatás megint. Matyi sok időt töltött az árnyékban, nem volt olyan feldobott. Nem kísérte ki Toszkát reggel, és komótosan állt fel a hűvös földről, hogy üdvözölje mikor hazajött. Félt, hogy valami végzetes rossz előjele ez a költözés, és ez a végzetes rossz csak azt jelentheti, hogy a gazdája itt hagyja. Otthon viszont nem mozdult mellőle, éjszaka az ágya mellett feküdt, nappal, akármilyen meleg volt mindenhová követte, minden mozdulatát leste. Anyját szerette, Sárit is nagyon, de mégis valami megváltozott. Toszka Sárival levitte őket a Dunára, Zsuzsi belevetette magát a vízbe, Matyi csak ritkán és akkor is óvatosan ment bele. Legtöbbször csak derékig.
Aztán Toszka és Sári elutaztak egy hétre. Édesanyja már harmadik nap telefonált, hogy Matyi levert, nem eszik, talán depressziós. Pénteken hazamentek. A hasa kicsit meg volt dagadva. Toszka még aznap este bevitte a körzeti állatorvoshoz, aki székrekedést diagnosztizált rajta, hashajtót adott, de másnap reggelre berendelte őket, hogy ultrahanggal is megvizsgálhassa. Egész délelőtt ott voltak, nem talált az orvos semmit, és maradt a feltételezett székrekedés. Toszkának járatnia kellett Matyit. Elmentek a Dunához a szentendrei sziget spiccére, hogy kisétálja, kiússza magát. Együtt voltak egész nap. Toszka mezítláb battyogott, mögötte Matyi, akkorra már jókorára dagadt hassal. Úsztak a nagy sodrásban, sétáltak, mászkáltak. Egy család megszólította őket, hogy mennyire jól néznek ki így együtt, ahogy baktatnak a Duna szélén a vízben.
Reggelre Matyi rosszabbul lett. Toszka nem volt otthon, elutazott még szombat éjszaka. Sári hívta, hogy jött egy új orvos, aki szívelégtelenséget állapított meg, és az a sok víz a szív gyenge működése miatt gyűlt össze a hasában. Bent tartják, és vízhajtót adnak neki, de nem számítanak gyors javulásra. Azt mondták, az ilyen nagytestű kutyáknál ez rendszeres. Nem bírja a szívük, ezt a nagy meleget pláne. Azon a héten hatalmas kánikula volt, az országos hőmérsékleti csúcs mindennap megdőlt. Toszka korábban is érezte, hogy vigyáznia kell a kánikulára, ilyenkor slaggal lelocsolta Matyit reggel is, este is, ha nem tudta a folyóhoz vinni.
Hétfőn már itthon volt Toszka. Lement a rendelőbe Matyihoz. Már nem mozdult meg, csak feküdt. Nem tudott felkelni, a veseműködése is leállt. Toszka letérdelt hozzá, a kő hideg volt a kórteremben. Az ajtó félig nyitva volt az udvar felé, de Matyi már nem tudott kimenni. A lábai szétterültek a kövön, csak pislogott az ajtó felé. Toszka simogatta és sírt. Adtak még neki egy erősítő inzulint. Matyi már nem mozdult, csak nézett a nagy szemeivel Toszkára csendesen. Nem pislogott, csak nézett. Nyugodt, lemondó tekintettel. Toszka simogatta a feje búbját, a hátát, a lábait, beletúrt a fehér szőrbe és nyugtatgatta. Megköszönt magában mindent, amit tőle kapott. Ahogy szeretni tudta őt, és mindenkit maga körül, ahogy elfogadta a sok rossz pillanatát és dühét, amilyen alázatos volt emberrel, állattal. Az a kibillenthetetlen nyugalom, ahogy ült hátul a kocsi csomagtartójában és figyelte Toszkát, amilyen kedves volt a család minden tagjával, ahogy a hatalmas farkával dobolt a padlón, ha Toszka közeledett hozzá egy simogatásra. Megköszönte mindazt, amit csak Matyi tekintetébe nézve érzett az ember. Ennek az értelmetlen kurva életnek, és nyomorúságnak a boldogságát. És ezt a tekintetet még most is odaadta Toszkának. Halála előtt. Feküdt, nem mozdult csak tűrt, és talán szomorú is volt, hogy Toszkának ilyen fájdalmat okoz.
Toszka felállt, nem vette le róla a szemét, Matyi nem emelte fel a fejét, csak a tekintetével követte őt, az infúzió még csöpögött. Toszka megfordult, és kiment nem nézett vissza többet, az asszisztensnek elmondta, hogy este jön. Az halkan válaszolt, hogy sokáig itt vagyunk. Toszka egy darabig hajtotta az autót, de nem bírt a könnyeivel, megállt egy réten, tett néhány lépést a kocsi körül, majd visszaült és továbbhajtott.
A boltban állt grundig villanyborotvával a kezében, mikor felhívta az orvos, hogy a Matyi elpusztult. Még le sem ment az infúzió. Toszka visszament, Matyi már meg volt merevedve. A testét egy kis guruló hordágyra emelték az asszisztenssel. A hordágy kerekei nyikorogtak, épp hogy kifért az ajtón Matyi lelógó lábaival együtt. Toszka kitolta, beemelték a kocsi csomagtartójába. Toszka fájdalmat érzett, de már nem sírt. Levitte egyenesen a régi házhoz, be az erdőbe, hogy ott temesse el, ahol az egész életét töltötte. Matyi testét talicskára tette, és letolta a patak mellé. A tisztást embermagasságú csalán nőtte be. Toszka nem akarta a házhoz túl közel elásni, de nem is akarta az erdő mélyére, nehogy kitúrják a vadak. Egy ösvény mellett talált a domboldalban helyet, ahol sokat járhatott éjszakánként. Ásni kezdett. Ekkor már Sári is odaérkezett. Matyi a talicskában feküdt, csendben ástak, ha sziklába, vagy nagyobb kőbe akadtak, akkor csákányoztak. Köves talaj van ott, nehéz lefelé haladni. A döglegyek rászálltak Matyi arcára, Toszka levelekkel próbálta őket elhessegetni. Sári is közel lépett a talicskához. Sírni kezdtek mind a ketten. Nem mondtak semmit, csak sírtak és ástak. Dobálták ki a nagy köveket, kaparták a száraz földet. Mikor elég mély lett megemelték a merev testet és betették a gödörbe. Földet terítettek rá, majd köveket, sok-sok követ a földre. Szipogva pakolták, nem akarták abbahagyni. Ami kő a környéken volt, azt mind rárakták. Besötétedett.
Külön autóban mentek haza. Toszka sírva hívta fel a gyerekeit és a volt feleségét, hogy meghalt a Matyi, de nem tudott többet mondani, csak hogy vigyázzanak magukra.
A kocsiban még pár napig ott volt a Matyi halott szaga. És néhány fehér szőrcsomó. Toszka eltervezte, hogy vesz egy másik autót, és próbál másra gondolni, mondjuk arra, hogy miért távolodnak a dolgok.
2011-10-01
Fotó: Révai Sára
{jcomments on}
