Abból csak baj lehet, ha valaki kinyomtatja az internetet.
Józsi bácsi az autószerelő-csarnokból átalakított tornatermünkben, kis asztalnál ül. Ő gyűjti a sportköri tagdíjat, vezeti a nyilvántartást. Sűrű, erős szálú haja alig őszül, pedig hatvanon túl jár akövérkés, jó kedélyű, csupaszív ember. Régen vetítőgéppel járta azokat a községeket, ahol nem volt állandó mozi, később gázszerelővé képezte át magát. Mindenki szereti, tiszteli a faluban. Végig mellette térdeltem, amikor nálunk is beállított egy parapetes konvektort. Égő gyufaszállal nézte meg, szivárog-e valahol a gáz. Közben elmagyarázta, a csőben sokkal nagyobb a nyomás, mint idekinn, tehát ha nem tökéletes a szigetelés, és maradt valahol egy kis rés, azon a gáz úgyis nagy sebességgel áramlik kifelé. Ha föl is lobban, befelé nem terjed a tűz. Ez fizika, nem kell félni.
Józsi bácsi nyitott a világra. Egy este nagyon megörült nekem, ünnepélyesen, szeretettel csillogott a szeme. Miközben a bandázst tekertem a kezemre, közelebb tolt egy A4-es lapot, rajta apró helvetica betűkkel bekezdések nélküli szöveg. Izgatottan magyarázta, hogy éjjel nézegette az internettet, ezt találta rajta. Gyorsan ki is nyomtatta, és milyen jól tette, mert másnapra már el is tüntették ezek.
Fórumhozzászólás, arról, hogy vigyázzunk magunkra, mert 2007-ben készült egy törvénymódosítás, amellyel minden gát megszűnt. Végleg el fogják özönleni az országot a kínaiak és a zsidók. Már régebben elkezdődött ez, csak nem vettük észre, mert mi magyarok nem vagyunk hajlandók kinyitni a szemünket, nem akarjuk látni, hogy nem mind magyar, aki magyarul beszél, pedig ilyen mentalitással szép lassan el fogunk tűnni.
Meg sem tudok szólalni, leteszem a lapot az asztalra, ott hagyom Józsi bácsit. Ahogy húzom föl a kesztyűt, azzal mentegetem magam, hogy nem létezhet ebben a helyzetben korrektebb viselkedés: láthatta, hogy nem olvastam végig, gondolhatja, hogy nem tetszik, érezheti, azért hallgatok, mert nem akarom megbántani.
Hülyeség,ezt gondolom az első, fejre beszedett balhorog után.
Csak megijedtem, mert megéreztem az első néhány sor olvasása közben, hogy már nem az az érdekes, hogy Józsi bácsi kérdez tőlem valamit, hanem az, hogy mit válaszolok, mit árul el az arcom; a történet rólam szól, rám szegeződik a figyelem, ez az egyik vonás, ami miatt nagyon életképes ez a szubkultúra. A fene gondolta egy pillanattal korábban, hogy mindjárt bátornak kell lennem. Nem volt tisztességes ez a hallgatás. Udvariatlanság is, hiszen végtére azért tolta elém azt a szöveget, mert kíváncsi a véleményemre.
Eldöntöm – és most nagyon jólesik hinni ebben –, hogy legközelebb, ha szóba hozza, beszélni fogok.
Őszintén előbb erről a kis kétségbeesésről, azután arról, amiről a fiatalabb jogán talán beszélhetek egy idősebbel; hogy az interneten valószínűleg olyan szöveget is talál, ami ennek az ellenkezőjét állítja, aztán azt is eltünteti valaki. Ez pedig úgy lehet, hogy a világhálóhoz bárki, bármilyen időben hozzáférhet; ebből a szempontból nem csak friss, de időtlen is. Erre azért érdemes odafigyelni, mert most is azt tanítják az iskolában, hogy a technika ugyan fejlődik, de az erkölcsi színvonal nem. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy ugyanolyan lelkű, eszű emberek élnek most, amilyenek hatvan évvel ezelőtt. Az internet pedig olyan kocsma, ahol egymás mellé sodródik a tömegben Karcsi bácsi, akinek annak idején, kisgyerek korában elhurcolták a szüleit, és a horvát vezetéknevű srác, akinek piros-fehér csíkosra van festve a postaládája. Nehéz lenne megmondani, kettejük közül melyik idegenebb, kinek az apja, nagyapja költözött hamarabb a faluba, és hogy ez számít-e. Mert idegenek mindig jöttek ide, hol többen, hol kevesebben, és, mint látszik, nem csak attól tartoznak ide, hogy megtanultak magyarul.
Ez történelem, nem kell félni.
