Szörenről még nem írtam. Csak most jött el az ideje. Most van szezonja, mint az általa annyira imádott vörösáfonyának és rókagombának. Szatyorszámra hordta hozzánk az utolsó pár évben, mielőtt visszaköltözött volna Lappföldre.
Szören engem a nagysikerű Lépre csalva Tallinnban (Torsk på Tallinn) című svéd film egyik jellegzetes alakjára, Lasse Kongóra emlékeztetett ismeretségünknek mindjárt a legelején. A Lépre csalva Tallinnban népszerű svéd áldokumentumfilm, 1999-ben sugározta először a tévé. Azóta klasszikussá vált. A filmben Lasse Kongónak hívják a buszsofőrt, aki keményen alkoholizál, és tájszólásban beszél, vagyis inkább motyog. A hatvanas években a stockholmi szlengben a „kongo” szót makacs, házsártos, morcos jelentésben használták, Lasse pedig a Lars becézett formája. (Vö. Svédország részvétele a kongói válság rendezésében). A mi Szören-Lasse Kongónk sose járt Afrikában, bár meglehet, a lappföldi ifjúnak Délnyugat-Svédország Afrikának tetszhetett.
Tróger Rógernél lakott a cselédházban. A gazdaságban segített meg a ház körül, és nem kellett lakbért fizetnie. Ez mind a kettejüknek előnyös volt, és a ház sem állt üresen. Róger tejparaszt volt, ahogy itt mondják. A tanyáján húsz-harminc tehén, reggel fejés, este fejés, közben nyáron széna-szalma, télen favágás – rövid életét javarészt a traktoron ülve töltötte. Úgy is halt meg. De itt még nem tartunk.
Ott tartottam, hogy Szören finn volt. Svédországban sok a finn, és nem csak azért, mert szomszédos országok. Inkább azért, mert Észak-Svédország etnikailag rendkívül vegyes, számik, svédek, norvégok, finnek vegyesen, és azért is, mert a második világháború alatt és után rengeteg újabb finn (sokuk árva gyermek) érkezett, és kapott helyet szerte Svédországban. Azt nem tudtam meg sose, Szören hogy került Strömstadba, sose hallottam finnül beszélni, nem is értettem volna, tulajdonképpen akkor sem értettem, amikor – mások állítása szerint – svédül beszélt, mert nem beszélt, hanem motyogott a megmaradt két-három foga között morzsolgatva a szavakat. Hanem a rádió mindig Helsinkire állt. Jó hangosra feltekerve, hogy kint is hallani lehessen. Otthon Finnország volt nála.
A házban először akkor jártam, amikor már Róger nem élt. Akkor kezdte el hozzánk is hordani az áfonyát meg a gombát, és megkért, hogy nem néznénk-e meg a rádiót, mert valami nem érintkezett. Előtte beszórtuk magunkat bolhaporral.
Férfiformájú barátnője fogadott bennünket az öntöttvas sparhelten kavargatva valami iszonyatosan bűzös belsőséget. A kutyáknak lesz, mondta, és hellyel kínált minket a konyhában. A ház tele volt girhes kismacskákkal, vadul rohangásztak egymást kergetve.
– Édesek, mi? Válassz egyet – bíztatott mosolyogva. Kezembe nyomott pár macskaropit, hogy csalogassam oda őket. Tiszta szerencse, hogy előre beszórtuk magunkat. Szören még nem jött haza a mezőről. Még sokáig. A főtt máj és háj édes szaga teljesen átjárt már minket. Ingrid nem sokat beszélt. A rádió hangosan és finnül recsegett. És kezdtem rendkívül kényelmetlenül érezni magamat a kemény lócán.
(folyt.köv.)
Robert Gustafsson mint Lasse Kongo
{jcomments on}
