Margit magasra nőtt. Elegáns volt. Szeretett szép, jó minőségű holmikban járni. A Váci utcai Rotschild-szalonban is csináltatott magának ruhát. Vonzódott a régiségekhez, az antik bútorokhoz és szőnyegekhez. Lakásában 2 tabernákulum is volt: egy Mária Terézia korabeli eredeti és egy másolat.
(Fotó: Révai Sára)
Margit vitt el születésem után pár nappal, 1951 pünkösdjén, tulajdonképpen majdnem titokban, megkereszteltetni az újpesti Szent József Plébániára, a kistemplomba, ahogy mi hívtuk, a sima útra. Ennek az utcának Nap utca volt a hivatalos neve, de azért mondtuk máshogy, mert a környékünkön, ahol laktunk, ez volt az egyetlen utca, amelyiknek sima, vagyis aszfaltozott volt a felülete. A 19 éves lány lett az én keresztanyám.
Margit nem ment férjhez. Gyereke nem született. Egy családi mendemonda szerint egy nyári egyetemi gyakorlaton, valahol a Nyírségben, megerőszakolták.
Amikor Margit meghalt 1988 februárjában, anyám, aki az ágyánál ült, meggyőződéssel mondta, hogy úgy látta, a húga kilehelte a lelkét. Nem használtak a Japánból hozatott méregdrága csodagyógyszerek, amiket, miért, miért nem, egy tatabányai kórházban kapott meg, ahova én vittem le autóval Margitot, mert már nagyon gyenge volt.
Ágyam az ő ágya helyén van a lakásban. Az antik bútorai és szőnyegei már nincsenek itt. Visszakerült viszont hosszú vándorlás után a súlyos olvasólámpája: ennek a kapcsolóját kattintgatom esténként.
{jcomments on}
