Archív

A nyárutó zenéje

vau szept26

Nem fázol? Mem. Nem fázol? Mem. Így sétálgatunk a bogyónövesztő nyárutón. Egy adott ponton gyanús lett nekem ez a pontos, frappáns mem. Gondoltam, próbára teszem: de megmondanád, ha fáznál? És tessék: mem. Sejtettem én, kicsi, agyafúrt fiacskám. Így aztán vélhetően nem jelentéstani szempontból kell megközelítenem ezt a mem-et, hanem egy gourmet ínyével – jól esik a szájnak, a nyelvnek mondogatni.

És hát persze, a bogyók. Megyünk, megyünk, és hopp, egy bogyó. Szinte már nosztalgiával gondolok a régi, szép, biciklis, illetve autós időkre, mikor körbesimogattuk és elszavaltuk az illető jármű csodálatos voltát. Most kerítéstől kerítésig futkosunk, ó, itt egy kék bogyó, ott egy piros, hú, az tiszafa, vigyázz, mérgező. Rigók csemegéje. Igen, az szeder. De már nem jó, mert nagyon picikék, látod, meg se tudnak érni. Aztán vannak ezek a spéci bogyóbokrok. A hivatalos terminológia alapján díszcserjéknek nevezhetők. Narancs és piros színben, mindegyiket megtapogatja, megnyomogatja, elmeséli nekik a napját, próbálgatja az állagát.

És közben vadul nekiiramodik, ha a sarkon feltűnik egy vaú. Vaúúú, üvölti, és apró lábain rohan lefelé a meredek utcán. Mihelyt viszont odaérne, testközelbe kerülne az annyira szeretett vaúúú, megtorpan, és eljár egy kisalföldi szaporát a kutya mellett. Aki viszont nem érti, mihez is kéne kezdenie ezzel az izgő-mozgó tökmaggal itt, maga előtt. Így aztán elléteznek egymás mellett, Máté győzködi, hogy ő tud vaú-ul, a kutya pedig érezvén a jóindulatot, párszor leereszkedően meglegyinti farkával. Miután sikerül elválniuk, Máté még hosszan, vidáman ismételgeti, hogy vauvauvauvau, egész dallamot szerzett már erre a szövegre.viragacska szept26

Egyébként is nagyon érzékeny a zenére. Egyszer, valami szomorú, esős délutánon betettem a Stan Getz cédémet a lejátszóba, majd hátradőlve folytatni akartam közös játékunkat. Máté viszont megmerevedett, kimeresztette a szemeit, és vagy három percig némán, mozdulatlanul állt a lejátszóra függesztett tekintettel. A szó szoros értelmében hallgatta a zenét. Erre természetesen én is leálltam, és döbbenten néztem a fiamat. Nem sokkal később legörbült a szája és lassan, gyönyörű keserűséggel elkezdett sírni. Azonnal hatalmas könnyek potyogtak a szeméből. És azért ez nagyon fontos szempont – a potyogó könnyek. Mert van ugye, az a nagyhangú sírás, ami nem indítja be a könnycsatornákat. Stan Getz viszont percek alatt elérte. Muszáj volt megállítanom, Máté sehogyan sem akart dagonyázni a szomorúságban.

cintanyer szept26Remekül tud azonban furulyázni (csak egy kis idő után a nyálfolyam eltömíti a lukat, hál istennek, teszem hozzá), egy latino érzelmességével pengeti a gitár húrjait (de ragaszkodik az újrahangoláshoz), és egy vérbeli dobos eltökéltségével üti össze a cintányérnak használt konyhai fedőket. Különösen elérzékenyül, ha fürdés közben a műanyag építőt vonatként tologatva előadom a Megy a gőzös számomat. Viharos siker, és rezzenetlen tekintet kíséri minden zavart, szinte már-már szabadkozó mozdulatomat. Legalább négyszer kellett megismételnem, és kicsin múlott, hogy magunkkal nem vittük a „gőzöst” az ágyba, olyan elsöprő sikert aratott hevenyészett műsorszámom.

Emellett pedig természetesen a vokál. Na, az nagyon megy. De ehhez is talált magának partnert – tata például, akivel jobbára skype-on szokott találkozni, egészen elképesztő módon tud visszavirnyogni neki. És akkor virnyorásznak kettesben. Még Máté is szinte restellni kezdi magát, mikor ez a fura, nagyapai tükörhang megmutatja, hogy na, ilyen vagy, drága gyermekem.

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top