Csudamód fura ez, ha belegondolunk: a sünök épp úgy szeretik a zenét, mint mi magunk. Nótáznak, ropnak, pengetnek, fújnak, énekelnek, így adnak bő teret a víg sünkedélynek.
Álmomban szépséges sünleányt láttam, kinek neve Lili, s ki hiszi, ki nem hiszi, ő biz’ gitáron játszott reggeltől estig. Dala szállt, mint döngicsélő méhcsalád, s mégis naponta kellett vívnia heves csatát, mivel a süncsalád nem szerette, amit csinált.
– Almát kéne inkább gyűjtened, hogy megtöltsd télire a vermedet! – így szidta Lilit a mamája.
– S vajon hol az ízletes vargánya, mit zsákba raknod kellett volna? Hisz a gyűjtögetni hívó süntörvény éppen erről szólna! – replikált Lili papája is.
A gitáros leány meg egyre búsongott, hallgatva a dorgáló szülői szót, hisz mikor épp nem dalolt, rosszul érezte magát.
– Bár hullna magától ölembe az alma, hogy gyűjtögetni ne kéne azt. És az ízes vargánya is önként mászhatna a zsákba, hogy nékem gondom ne lehessen másra, mint dalra, s hozzá karcsú gitárra.
De úgy tűnt, minden panaszszó hiába, mert rohamléptekkel közelgett a tél, s az erdőn mind, aki csak él, a szűkös hónapokra gyűjtött falatot. A lombok közt mókus mogyorót zörgetett, a hörcsög odújában diót pörgetett, és a vakond tárnáinak mélyén pajorbefőttet rakott el télire.
Lili, mikor egy nap elért munkája végire, leült egy kicsinyke dombra, s gitárját ölébe vonva szép énekbe fogott. Észre sem vette, hogy hamarost hallgatósága akadt, mivel dala a közelbe hívta mind az apró bogarakat. Jött ám cincér, szöcske, futrinka és hangya, soklábú sereg, izgő-mozgó fajta, s miközben hallgatták a zenét, a fürge húrpengetés mindnek meghozta a kedvét.
– Untam a maggyűjtést, fárasztó a robot, de ha dal van hozzá, lábam fürgén topog – vélte egyikük, mire így szólt a másik:
– A gitárszótól a mag magától üregembe mászik!
Másnap aztán reggel küldöttség érkezett, s a sünlakás ajtaján bekéredzkedett.
– Az erdei rovarok nevében jöttünk, hogy lányuktól, Lilitől szívességet kérjünk. Szépséges éneke gyorsítja a munkát, így ha ő dalol, iziben megtöltjük a magtárt.
– Meg a kaptárt! – zürmentett hátulról egy méh is.
– Hogyan gondolják ezt mégis? – toppantott mérgesen a sünpapa. – Kamránk üres marad, ha lányunk nem dolgozik, és semmit sem hord haza!
– Majd mi adunk néki almát s vargányát is bőven – ígérte a hangya, hadonászva bőszen.
Így aztán Lili fújhatta napestig, s boldog volt a lelke, hisz a dalát zengte minden buzgó bogár. Magtár, kamra, kaptár zsúfolásig megtelt, ezért a sünpapa többé már nem zsémbelt.
Folyt. köv.
