1992 júliusa. Ákos és Shado a délutáni forróságban egy nyúlzugi mólón lesik a busarajok vonulását.Shado kezébenszivarólommal, hármashoroggal szerelt pecabot. A part mentén tavirózsák és nádas, beljebb hínárlombok burjánzanak. Körülöttük gazos, üres telkek. Csak a túlparton van élet. Fürdőznek itt-ott, napoznak a stégeken, pecások gyúrják az etetőanyagot, szerelgetik a botjukat az esti horgászatra.
– Ott jönnek, ott a hullámsáv. Látod? Vagy ötven hal, bazmeg, nézd! – mutat a vízfelszínen felbukkanó raj felé izgatottan Shado.
– Mérnem már száz? – kérdi nevetve Ákos. Na, adjad ide azt a botot, most én cibálok egyet.
Ákos nagyot lendít a boton, a szerelék közel a túlparthoz tompán csapódik a vízbe. Teker, ránt, teker, ránt. A bot visszavágódik, majd elenged.
– Hoppá, megvolt, megvakartam valamelyik hátát. Nézzük csak. Aha, itt vannak az apró pikkelyek a horog végén, busa volt. De itt keringnek még, ott vannak középen a fekete foltok, az tényleg mind hal. Kurva nagyok, bazmeg. – Ákos újra dob. Most semmi.
– Elvonultak?
– El, de visszajönnek, csak nyugi, ne izguljál már, és ne téblábolj, meg ne kiabálj, kussolni kell, nem pofázni. – inti le Ákos Shadót.
Mindketten várnak. Rágyújtanak. Homlokukról törölgetik az izzadtságot, közben hallgatóznak, ha valami jármű robajlik a környéken. Á, nyugi, csak szemben, a betonúton. – nyugtatják egymást.
– Tegnap jött egy rendőrcsónak.- kezdi a sztorit Shado.
– Jó, halkan!
– Oké, na, ugyanitt voltam, de lehuppantam a mólóra, amikor meghallottam motorcsónak zúgását, és leengedtem a botot a vízbe, a lábfejemmel tartottam a mélyben, amíg elhúztak. Azt hitték, hogy csak áztatom a lábaimat, rám se bagóztak. Amikor kivettem a botot, csak úgy köpködte a vizet az orsó az első tekerésnél. Megúsztam, szerencsém volt. – meséli Shado.
– Ja, hát ebből a szempontból elég szopatós ez a folyókanyar, résen kell lenni. Viszont itt van a mozgás, szeretnek itt evickélni az áldozataink. Hoppá-hoppá, megint ott jönnek a vízidisznók, nézd meg, visszafordultak, csak élvezik ezt a kanyart. Tessék, itt a bot, most te verjed neki!
Shado elkapja Ákostól a botot, dob. Pont bele a raj közepébe, szétfröccsennek a tíz kiló körüli példányok.
– Mit a picsát csinálsz? Túl kell dobni a rajon, mert ez így lófasz. Meg kell lendíteni azt a botot, mi vagy te, lagymatag grundhorgász? Á, ne amatőrködjünk már! Most megint várhatunk, mire lenyugodnak.
– Semmi gond, nézd, ugyanúgy fent vannak, totál fent, és milyen közel. És van közöttük egy nagypikkelyes. Látod? Ott úszik a raj végén! Mi lehet az, ponty? Egy nagy ponty? – Shado hadarva hangoskodik.
– Nem tudsz halkan beszélni? De, látom, rohadt nagy. Az nem ponty, szerintem az amur. Neked minden hal ponty, nagy ponty. Az tutira amur lesz. Add ide azt a botot, és ne dübögj a mólón, mert elbaszom. – Ákos elédob a vonuló rajnak, vagy húsz méterrel a sávjuk után csobban az ólom.
Teljes erőből vág be minden csévélés után. A bot pár berántás után visszavág, majd’ kirepül Ákos kezéből, de megtartja. Mindkettőjüknek elakad a szava, nagyot nyelnek.
– Megvan, ez most megvan.
– Engedjed neki, mert szakítani fog, engedjed neki! Ez nem elsőfékes, mit csinálsz, hátul, hátul az orsón! – Shado belenyúl a műveletbe, kilazítja a féket, az orsó felvisít, a hal a túlpartnál áll meg, majd elkezd szembe úszni.
– Mi a faszért nem volt beállítva a fék? – kérdi remegő hangon Ákos, miközben alig győzi tekerni a kilazult zsinórt, nehogy leakadjon a hal.
– Mit tudom én, be volt állítva, csak beragadhatott. Hozd fel, hozd fel a halat, ha tudod,hadd szédüljön meg a levegőn, gyerünk!
Ákos megpróbálja a felszínre pumpálni a megakasztott halat, de nem sikerül neki.
– Dehogy jön ez fel, ott sunnyog a fenéken. Engedem neki, játszunk egy kicsit. Hányas ez a zsinór? Figyelsz, Shado? Nem fog elszakadni?
– Ha nem kapkodunk, akkor nem. Negyvenes, de már itt-ott szőrös egy kicsit. Most hozd fel, most!
– Én nem kapkodnék, te pattogsz itt mellettem, nyugodjál le szépen.
Ákosnak sikerül a felszínre mozdítani a halat, a feszes zsinór vágja a vizet, egyszer csak kivillan egy hatalmas farok, majd csap egyet, és vissza mélybe.
– Aztakurva! Megcsíptük az amurt! Megcsíptük! – Shado az arcát fogja a döbbenettől.
– Megcsíptük? Megcsíptem, baszkikám. Tényleg az amur lesz az, akkora pikkelyei vannak, mint egy húszforintos, vagy nagyobb. És láttad, hova akadt a horog? Láttad? A fölső farkcsontjába, vagy milye az neki, a farokuszony kemény csontrészébe. Éppen elkaptam. Így viszont kurva nehéz lesz meglevegőztetni, muszáj lesz totál kifárasztani.
– Láttam bazmeg, ott van a farkába akadva,jó mélyen, ez leakadni a büdös életben nem fog, legfeljebb szakít. Főleg, ha beengeded a hínárerdőbe a halat.
– Ne pofázzál már ilyeneket, nem lesz szakítás, engedem neki, de már nem merem tovább, mert mindjárt lerántja az összes damilt a dobról, bazmeg.
– Akkor fordítsd vissza, fordítsd vissza, mert elmegy a picsába a kanyarban! Irányítsd azt a halat! Add át, ha fáradsz, látom, hogy alig bírod, ne szarjál, tied a dicsőség, csak átveszem egy kicsit, amíg erőt gyűjtesz.
Ákos átadja Shadónak a görbülő botot, majd arrébblép és rágyújt.
– De most már akkor tépjed kifele a disznóját, mert tényleg becumizzuk!
– Alig akar megmozdulni, hihetetlen, mennyi erő van benne, egy lusta dög busát már hatszor kiszedtünk volna ennyi idő alatt. Hol a szák? Készítsed elő, még ha csak a fejére is tudjuk húzni, az is valami.
Ákos benyúl a szákért a bozótba, megrázza, hogy ne tekeredjen a háló, majd lefekteti a mólóra. Az amur egy negyedórás huzavona után kifárad, Shado elkezdi pumpálni kifelé a partra. Ákos már nyúl is a botért, ő akarja befejezni a közel egyórás melót.
– Adjad csak szépen ide a halamat!
– Jól van, itt van, de most már ne baszd el!
– Eddig se basztam el, te nyúlkálsz itt bele a profizmusomba.
A fáradó amur farka kibukik a víz alól, lustán legyezve int, hogy nem sok van már hátra, talán utolsó útjára indul a Holt Körösben. Szemben már tolonganak az emberek, bosszankodnak, átkiabálnak.
– Apjuk faszát, még az kell, hogy ránk küldjenek valami zsarut, vagy halőrt. – mérgelődik Shado.
– Fogjad azt a szákot, mindjárt itt a nagy dög, a fejére húzd, nehogy a horog beleakadjon a hálóba, mert akkor végünk. Bazmeg, ez kurvanagy. Van, vagy 12 kilós. – Ákos minden erejét összeszedve közel húzza a mólóhoz a kitikkadt haltestet.
És akkor újra megindul az amur. Nem adja könnyen. Még egy kirohanás, de már nem ér messzire, ereje alig a halnak, Ákosnak annál több az izgalomtól. Teker, pumpál, teker, pumpál. A hal újra partközelben, az utolsó métereken már bénán siklik a felszínen. Shado letérdel a mólóra, az amur fejére húzza a szákot, Ákos elejti a botot, behajol a halért, átkarolja a pikkelyes testet, majd közösen veszik ki a fáradtságtól ernyedt halat. Szemben többen bekiabálnak, hogy ez volt az utolsó, rohadt tetű rabló banda, hívni fogják a halőröket, a rendőrséget, tán még a polgármesternek is szólnak. Feldühödött horgászok hada rázza az öklét a nyúlzugi kanyarban, Ákos és Shado rájuk se hederít, örömmámorban cipelik a halat a telekre, hogy eldicsekedhessenek a szülőknek a zsákmánnyal.
{jcomments on}
