Befejezésül törjünk az ég titkai felé, hogy aztán visszarántson a földi valóság, megmutatva, miféle borzalmakra képes az olykor beteges elme, ha könyvkiadásról van szó.
Égi riporterek
1816-ban a Párizs környéki vásárokban feltűnt egy füzet, amit a tudásra szomjúhozó nép napok alatt szétkapkodott. Tartalma az első bulvárriport volt, melyet – kiadója állítása szerint – maga Szent Erzsébet és Szent Brigitta vetett papírra, és juttatott el hozzá titokzatos égi utakon, arra kérve őt, hogy segítse terjeszteni azt az emberek között. E két, akkor már rég halott, s a földön szentté avatott leány a Mennyországban nem kisebb vállalkozásba fogott, mint hogy interjút kért Jézus Krisztustól, s az elkészült riportot közlés céljára nyomban „le is küldte” a fent említett kiadónak!
Ennek az őrült kiadványnak a rendkívüli sikere tökéletesen példázza, mennyire becsaphatóak az emberek, ha olyan álszenzációt tárnak elébük, amit hallani szeretnének. S lám, mi érdekelte leginkább az akkori bulvárolvasót? Pontosan az, ami mai kortársait: a mocskos részletek! A két szent hölgyemény kérdései nyomán Jézus pontos statisztikai adatokkal szolgált arról, hogy a passió során összesen 62 ezer könnyet ejtett az emberiségért, valamint 97307 vércseppet hullatott, és 1667 esetben ütötték meg. Erzsébet és Brigitta további mohó kérdései feltárták, hogy Jézus arcát 110, mellét 43, fejét 85 csapás érte, továbbá 32 alkalommal köpték le, és mindeközben ő pontosan 900 sóhajt lehelt az emberek üdvéért. A statisztika itt még nem ér véget, ám idézni nincs több értelme: csupa véres és érdektelen adat.
A korabeli bulvár olvasók pedig úgy olvasták eme „interjú” szövegét, mint a Szentírást, buzgón bólogatva a „hiteles” adatok fölött.
Az iszonyat kötetei
Befejezésül térjünk vissza a földre, hisz hétköznapjaink néha borzalmasabb dolgokat produkálnak, mint amit a legvadabb fantáziával megvert tudósok és egyházfik kiötleni képesek.
A francia forradalom dicső és valóban világrengető napjaiban kelt szárnyra a hír, miszerint a vérpadon százával kivégzett arisztokraták holttestei közül sokat – azonnali temetés helyett – titokzatos körülmények között ismeretlen helyre szállítottak. A nép körében villámgyorsan terjedt a rémtörténetbe illő megfejtés: az előkelő hullák bőrét lenyúzták, kikészítették, és könyveket kötöttek beléjük, avagy borjúbőr gyanánt eladták, természetesen a forradalom javára.
Saint-Just esetében az utcai pletyka még vadabb fantáziáról tett tanúbizonyságot, mikor azt állította, hogy a köztudottan kegyetlen jakobinus húzódozó szíveválasztottjának bőréből varratott magának nadrágot! Az egészből persze egyetlen szó sem volt igaz, mégis akkora botrány kerekedett belőle, hogy a kormány végül hivatalos vizsgálatot is folytatott az ügyben, természetesen eredménytelenül.
Most azonban lássuk inkább azokat a könyveket, amiket valóban emberbőrbe kötöttek!
Dr. Stockton amerikai orvosnak például hat ilyen kötet volt a birtokában, melyekbe mind gondosan bejegyezte, melyik betege bőréből készült a kötés. Végrendeletében értékes gyűjteményét a philadelphiai kórházra hagyta. Különös módon a rejtélyt – vajon a jó doktor miként szerezte meg eme értékes anyagot – senki nem kutatta, így ezt a kérdést a mai napig homály fedi.
Számos olyan gyűjtő is akadt a történelem során, aki kifejezetten emberbőrre specializálta magát, különösen, ha azon szép tetoválások voltak. Ezekkel a bőrdarabokkal aztán legtöbbször a könyveiket köttették be, természetesen a tetoválást borítóként alkalmazva. E szenvedélyes gyűjtők közé tartozott pl. Cornil francia szenátor is.
J. D. de Brousse francia költő viszont a birtokában lévő Edgar Allan Poe verseskötetet akarta (stílszerűen?) emberbőrbe köttetni – s ezt végül meg is tette. A borítót „adományozó” egy fekete díjbirkózó, bizonyos Bambula lett, aki az 1900-as évek elején világhíresség volt, s a halála előtt bejárta egész Európát, többek közt Budapesten is mutogatva dagadó izmait.
Máskor a szerző iránti végtelen rajongás juttatott bizarr kötéshez egy-egy művet. Flammarion, az Urania című könyv szerzője pl. a saját irományát boríttatta be egy, a művészetét imádó hölgy bőrével, mivel az ráhagyta – direkt erre a célra! – az egyik vállát.
A világ könyvaukcióin a mai napig fel-feltűnik egy-egy emberbőrbe kötött könyvpéldány. Ilyen volt 1913-ban, a Párizsban tartott árverésen elkelt, Anakreón gyönyörű verseit tartalmazó kötet, melyet egy néger nő bőrébe csomagoltak. Ugyanitt árvereztek el egy másik, szintén női bőrbe kötött könyvet, mely az asszonyok dicséretével volt tele: Émile Deschanel aforizmagyűjteményének címe: Mi jót mondottak az asszonyokról? A kötet hitelességi bizonylata latinul íródott: „Hogy ez a nőkről szóló könyv a férfiaknak kedvesebb legyen, asszonyi bőrbe öltözött.”
Angliában a XVIII. század elején igen nagy divat volt kivégzett gyilkosok bőrébe kötni bizonyos könyveket. Ezek közül tán a leghátborzongatóbb kötet címe „Life of Corder” (azaz Corder élete), melyből megismerhetjük a végül gyilkosságért kivégzett Mr. Corder történetét – méghozzá Mr. Corder saját bőrébe kötve!
További jó olvasást kívánunk!
(R.V.I. nyomán)
Vége
