Archív

Búcsúfia

feszuletBúcsú az, amikor pörög a lánchinta, jár a sárkányvasút, köröz a csészealj, és a házak felé fordított hangfalak dübörgik a zenét, mindjárt szétdurrannak. Ahol nincs trafó, csatlakozó dugalj, oda nem mennek mutatványosok. Az ilyen helyen tartott búcsúk csöndesebbek. A kápolnába egyszerre tíznél többen nem férnek be, és le kell hajolni az ajtóban, hogy be ne verd a homlokod. Csak a gyerekek tudnak egyenes derékkal belépni. Teherautó jön, két iskolai padot hoz. Ahogy lerakják, letakarják hímzett terítővel, odatelepednek a citerások. A miséhez is ők muzsikálnak. Szinte mindenki ismer mindenkit. Az idegen búcsújáró azon tűnődik, mitől kellene elbúcsúznia.

(Fotó: Révai Sára)

Néma gyerek

Kerítés eleven, tüskés vesszőkből,

egyik karóján bádog kannafedél.

Inog, ha a szél erősebben fúj. Így

kellene hallgatnom az atya szavait.

Meséli, a közeli tanyában lakó család

mennyire kétségbeesett; hogy jön

a vihar, szegény gyerek meg sehol.

A padláson se találták, már

szólongatták is, pedig máskor nem

szokták, nem érdemes, úgyse tud

válaszolni, hiszen süketnéma a lelkem.

Itt, ahol állunk, mégis megtalálták.

Ezért építették ide ezt a kápolnát,

hátralévő idejükben mindvégig

erre kuporgatva, megmutatva nekünk

is, milyen az igazi, állhatatos hit, és,

főleg, a mértéktartó élet. Hát akkor,

gondolom, ég veled, üdvösség. Mert

én itt nem tudok mást, mint ismeretlenül

is sajnálni a szülőket azért a másfél

óráért. Erről az érzésről pedig épp most

mondatott ki, azon a hangon, amely, lehet,

tényleg csak engem irtóztat, és itt

mindenki mást eltölt, hogy mit sem ér.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top