Tanulni kéne

De nem a falfirkákat, az édességeket, a meleget, az esti szelet. Hanem Modern olasz irodalmat, Filmtörténetet, Fotózást. Megkezdődött a vizsgaidőszak.

Cukor-cukor-cukor kell az agyba. Szerencsémre a szicíliai pasticceriák változatos módon elégítik ki minden vágyamat. Reggelire eddig a legjobb választás a nutellás kornettó és cappuccino kombináció volt, de most, hogy beköszöntött a nyár, a kedvencem a granita meleg brióssal. . Állítólag a középkori Messinában az Etna havát citrom levével ízesítették, ez volt a mai granita őse. Mivel Szicíliában mindent mandulával vagy pisztáciával esznek, a granitából is érdemes megkóstolni elsőként ezeket, és csak ez után az epres, kávés, csokis, citromos ízesítésűeket. Talán még ennél is cataniabb sütemény a minne di vergine (a szűz melle), másik nevén a le cassatelle di sant’Agata, amelyet állítólag a város védőszentjének Szent Ágotának a levágott melle után neveztek el így. Ő ugyanis Krisztus iránt érzett szerelmét testének megcsonkításával próbálta bizonyítani. 1575-ben a Valle di mazzarai egyházmegyei zsinat megtiltotta, hogy továbbra isa kolostorokban készítsék a tagadhatatlanul mell formájú édességet. A sütemény mindenestre finom. Friss juhtúróból készül (mint általában minden szicíliai sütemény), enyhén keserűmandula ízű. A fehér cukormázzal bevont halmocskák közepén pedig egy szem kandírozott cseresznye hegyesedik. Aztán. Itt van még a martorana, amely úgy néz ki, mint egy igazi gyümölcs vagy zöldség, csak épp marcipánból és jó adag színezékből készül; a töltött fánktészta, az iris, bőséges tölteléke általában pudingszerű, főzött csokoládé- vagy vaníliakrém, ó, és a rumban és mézben tocsogó baba, meg a cassata, az ünnepi ruhába bujtatott édességkirálynő, és végül, de nem utolsó sorban a canollo. Cataniában néhol állítólag ma is bambusznád segítségével formálják meg jellegzetes cső alakját. A külső rész egy ropogós ostya. A töltelék pedig lágy, cukrozott juhtúró.

Szóval, a cukorszintemmel nincs baj. A meleggel annál inkább. Tíz óra után nem szívesen mozdulok ki. Lehúzott rolók mögött még úgy ahogy elviselhető a hőség. Este kezdődik az élet az utcákon, kiülnek a ház elé, a nagyobb tereken kisebb karaoke-körök verődnek össze, máshol dámáznak, öblítő és fű szaga, a lóhúsos rostonsütők füstje, házi szentek mécsesei, száradó ruhák, veszekedő szerelmespárok, lobogó hajú robogósok. Tökéletesen megrendezett filmjelenetek során sétálok át egyikből a másikba. A múltkor egy többsoros szárítókötélen csak fekete ruhák lógtak. Ez így önmagában leírva nem túl érdekes, de maga a kép, ami igazából mindennek a lényege, szóval a kép maga, ami szerintem elég megkapó, ahogy erős szélben lobog egy tetőteraszon egy nagymosásnyi gyászruha, ezekért a képekért szeretek itt lenni. Mindenki a helyén. A falfirkák is. Ha szociológus lennék, talán ebből írnám a szakdolgozatom. Otthon jól ismerem őket. Cataniában nincs nemiszerv, nincs mszp, fidszesz, anyázás. Néhány curva nord azért becsúszik, de hát észak és dél ellentétét a 150 éves egyesítés sem tudta még elmosni. Ezt leszámítva azonban itt mindenki (a falfirkák szerint) szerelemes. Talán már csak azért is, mert az ember olyan szavakat írhat, de még inkább mondhat, mint amore, gioia, cara mia, satöbbi. A becézés lélektana is megérne egyébként egy külön tanulmányt, de az biztos, hogy legalább olyan gazdag, mint a mi káromkodási kultúránk. Hallottam egyébként már iskolás csoportot vezető tanár szájából is elhangozni az amore szót. Amerikában ezért biztosan legalább két év felfüggesztettet kapna.

Estefelé sétálni jó, jól esik minden a szemnek, a szívnek. Egyetlen egy dolgot nem bírtam eddig megemészteni. A Hogan cipőt. Sokáig nem értettem, miért hordják ezt a kifejezetten ronda, ormótlan edzőcipőt tényleg mindenhez. Aztán megértettem. Olaszságuk legfőbb oka, a hiúságuk miatt. Egyrészt a Hogen drága, az meg már simogatja minden tisztességes sznob lelkét, másrészt meg a szicíliaiak többség nem magasabb százhetven centinél, és ezen bizony legalább öt centit emel.

Eszem még egy fagyit a Teatro Massimo terén, amelyet esténként elfoglalnak a az egyetemisták. Itt van a város egyik legjobb cukrászdája is meglepően magas, nem Hogen cipős pincérfiúkkal. Összetalálkozom az egyik cataniai barátommal. Budapestre mentek nyaralni pár napra a haverjaival. Azt mondja, hogy a megérkezésük után közel ötvenezer forinttal próbálták lehúzni őket egy pénzváltónál, majd a szálloda felé menet a buszon kellett rendőrt hívniuk, mert a BKV ellenőrök beléjük kötöttek. De a lányok azért szépek, mosolyog. Ahogy körbenézek a teret lassan feltöltő tömegen, úgy látom, mindenkinek van ideje, amíg az enyém egyre fogy. Menjek, maradjak? Nem tudom hány óra van, a fejemben megrekedt délutáni tompaság, a kávét nem kívánom, tanulni kéne, kell most, nem élni.