Annyiszor kérdezték már, hogy milyen a Balatonon lakni, odaköltözni egy nyaralóhelyre majd’ ötvenévesen. A válaszból hebegés-habogás lett többnyire. Mert hát milyen is? Fogalmam sincs. Jó. Furcsa. Különös. Elmondhatatlan. Mert összeér, összejátszik, összevisszhangzikmindazzal, amit eddig éltem. Ma délután dolgoztam az íróasztalomnál, szólt a rádió, és egyik pillanatról a másikra átváltottam, és megírtam a Balatoni Hacsaturján című verset, ami, ha nem is pontos válasz arra, hogy milyen itt élni, de közelítésnek nem utolsó.
Balatoni Hacsaturján
Itt van velem minden délután
A hűvös nyári égbolt
A zöld lombok és a szél
A rádióban Hacsaturján
Mint gyerekkorom küszöbén
Mikor a felhők délre mentek
S a szülők hajnalban integettek
A Balatonra vonuló
Tehergépkocsis gyerekeknek
Ide jöttem akkor
Hacsaturján
Ahol most lakom
És a tábor végén
Már jön elő a tábortűznél
Hogy a Balatont
Újabb egy évig nem látom
Pedig ha tudom hogy létezik
A mostani pillanat
Hogy Hacsaturján szól a teraszon
Miközben a feleségem pulóverben
Kalapáccsal ver szét egy betondarabot
A kertben
Ha tudom nem látnám most
Olyan veszélyesen szépnek
Visszafelé emlékezem a kinyíló időben
Melynek végpontjai hirtelen összeérnek
A zenében
Hacsaturján
Örömzene a Balatonnál{jcomments on}
