Avagy tavaly, hosszas utánajárás eredményekéntsikerült ledoktoráltatnom a macskámat. És a vonat, amit úgy néz ki, most már tényleg beszerelnek a nappalimba.
Kedden jönnek beszerelni a vonatot. Nagyon várom, mindig a kedd az a nap, amelyik alig akar eljönni. A múlt héten is egyből ott volt a szerda, hopp, rá meg a csütörtök, de a kedd, az valahogy mindig várat magára. Különösen bosszantó, ha pénteken értesülök róla, hogy a héten már volt kedd, ráadásul pár nappal ezelőtt. Ha tudtam volna, biztosan mindent máshogy szervezek. Ma csütörtök van, és kedden jönnek beszerelni a vonatot. Hány év utánajárás, szervezés, papírmunka, telefonok, előszobázás, nem is akarok belemenni, mert elfog a bánat. De megérte. Kedden jönnek beszerelni végre a vonatot. Lehet, hogy ezt már mondtam, de annyira örülök, alig tértem magamhoz, amikor felhívtak a MÁV-tól, hogy minden oké. Jön a nyár, ilyenkor mindenki légkondira spórol, a szerényebbek nyolc ventillátort vesznek. Nekem nemesebb céljaim vannak, olyanok, amelyek ha lassan is, de teljesülnek. Vonat lesz a nappalimban. Egy vasúti kocsi, nemdohányzó. Nincs több késés, örökké megérkezem, s ezt az érzést ráadásul a saját otthonomban élhetem át. Kalauz? Ugyan. Én vagyok az. Kalauz, utas, idegen bácsi hosszú kabátban. Mindenki egyben. A táj sem fog felzaklatni. Nem lesznek böszme hegyek, akadékoskodó dombok, mindvégig kiszámítható és megbízható színvonallal szolgál majd a kilátás. Már látom magamat, ahogy ülök a vasúti kocsimban, a saját lakásomban, száguldozom sehová, és bárhol is járjak, ha megunom, vagy elfelejtettem megetetni a macskát, csak kiszállok, s adok dr. Dundrének. Ja, ezt még nem is mondtam, tavaly ledoktoráltattam a macskámat, dr. Dundre lett a neve, mert kell egy orvos a családban.{jcomments on}
