Archív

Apró, nyelvi játszmák 1.

ajto_maj16

Máté beszél. Azért ez mekkora mondat, nem? Ki bírná kihagyni? Belépett a nyelv birodalmába. De persze, minden attól függ, ki mit tart beszédnek. A sajátnyelvi megnyilvánulások például szerintem simán tarthatók beszédnek. Máténak sajátnyelve van, így nevezném legszívesebben. Egybeírva. Elválaszthatatlanul, azaz nem kötőjelezhetően az övé. Helyzetekhez, hangulatokhoz, érzéki élményekhez kapcsolódó, és ami a legfontosabb: beazonosíthatóan visszatérő nyelvi szegmensek. Állandóan jegyzetfüzettel kellene mászkálnom, hogy felírjam őket.

 

Hajnalban ugyanis, mikor én még kábultan lebegek valahol álom és ébrenlét között, ő már aktívan tesz-vesz, rámolja a kincses ládáját mellettem. És közben beszél. Akkor volt három nyelvi szegmens, legalább háromból állt. (Ami azért már nem egy, de még csak nem is kettő. Világos, milyen bonyolult, összetett mondat lehetett.) Félálomban igyekeztem is, mondogattam magamnak, hogy ezt meg kell jegyezni, elképzeltem az írásképét, és tessék, most ha agyonütnek, sem tudom felidézni.

 

kard_maj16Van viszont egy mondat, ami a kedvencem, és ami akkor szokott elhangzani, ha Máté különösen friss, intellektuálisan nagyon mozgékony állapotában van, és valami rettentően izgalmas dologgal foglalkozik. Du-gugyle-gugyle-gugyle-gugyle. Gyorsan pereg a nyelve, az egész kifejezésnek nagyon jó íze van. Mintha meg akarna szabadulni a nyelvétől, köpné ki, és élvezi, hogy nem lehet, nem tud, hogy a nyelve állandóan visszatér hozzá. Mindeközben az egész kifejezésnek van valami magyarázó jellege – „látod, anya, dolgom van, hagyj most békén, kérlek szépen”. Persze, a kijelentés értelmezhető a „dugulj el, anya” szónoki hevülete felől is.

 

Semmi nem érdekli, ami játék, viszont minden játék számára, ami az útjába kerül. Legyen az az új permetező pálcája, vagy éppen a kiakasztható mécses. Kardozik a pajzsikákkal. Harci mondókákat talál ki. Hosszan, percekig képes belemerülni a tárgyak élvezetébe, tapogatja, próbálgatja a lehetőségeit, és mikor már mindent felfedezett – mit lehet belerakni a mécses búrájába, hogyan, milyen módon, illetve miképp távolíthatók el a belehelyezett dolgok, odébbáll és keres valami új tárgyat. Hihetetlen élvezetet jelent számomra nézni, hogyan illeszti egymásba az egymásba illeszthető tárgyakat. Mintha szöveges feladatot oldana. Elmerül, töpreng, próbálgat. Mindeközben olvasni például nem lehet mellette, viszont örömmel veszi, ha kínomban azt kezdem vele játszani, hogy a levett cipőjébe százszorszépeket dobálunk. Megfogja, letépi, beledobja. Aztán kiveszi és megint beledobja, hogy meggyőződjön a művelet megismételhetőségéről. Tényleg belepasszol a letépett százszorszép feje a kiscipőbe? Bele. És akkor örül. Ízlelgeti a nyelvét és örül. Olyanok a sajátnyelvi kifejezések, hogy abból egyértelműen kiérezhető az öröm és az elégedettség.

mecses_maj16

Van, amikor veszekszik velem. Nem is veszekedés az, inkább feleselés. Visszafelesel a tizennégy hónapos fiam. Ne feleselj velem. De. Dacos, éles, ellentmondást nem tűrő hangfekvés. És hozzá a megfelelő arckifejezés. Ez jobbára akkor jellemző, mikor álnaiv lendülettel elkezdi lerámolni a cipőket a cipőtartóról. Amitől engem azonnal megüt a guta. Én visszateszem, ő le. Vissza, le. Vissza, le. Ki unja meg hamarabb? Na, és akkor elhozom onnan. Visszaiszkol. Rámordulok. Vigyorog. Mutatok neki valami mást, hogy eltereljem a figyelmét. Kiröhög, és újra nekilát a rámolásnak. Vagy csak odateszi a kezét, és méri az arcomon a hatást. Végül térdig járunk cipőben, és már meg se próbálom tartani a rend látszatát. Rámold le, hozd ide, rakd le, vedd fel, hurcold, csak ne rágcsáld a cipőket, fiam.

 

De ő csak rágcsálja. A szavait is rágcsálja, az idegeimet is rágcsálja.

Viszont a cici lassan mellőzhető élvezeti cikké kezd válni.

 

{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top