Archív

Perpetum mobil, avagy a kikényszerített hiba

DSC06177Elhangzott május 9-én a Nyitott műhelyben Palotás Ágnes Perpetum mobil című kiállításának megnyitóján

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Érettségizők!

2011. május 9-én, délután fél hat múlt pár perccel, mikor Palotás Ágnes Perpetum Mobil című fotókiállításán vagyunk, ezért arra kérem önöket, hogy csukják be a szemüket.

Igen, ez egy felszólítás volt. Kérem, csukják be a szemüket! Igen, mindkettőt. Aki leselkedik, annak nem lesz élménye, ezért hagyok még egy kis időt, hogy a veszélyérzetüket leküzdve, magukat elengedve, lecsukják a szemüket. Úgy. Ha ezzel megvagyunk, és már csak az én szemem van nyitva, akkor elkezdjük a térgeometriai oktatást. Szemek csukva!

A térgeometriai oktatást azzal kezdjük, hogy csukott szemmel elképzelünk a végtelen térben egy pontot. De mert ez túl absztrakt kérés, arra kérem a közönség férfi tagjait, hogy a figyelem fenntartásának érdekében képzeljék a végtelen térben Jenifer Aniston aktját, a hölgyek Leonardo DiCaprio aktják, a tizennyolc év alatti érettségizők pedig egy tábla csokit, mondjuk, kicsomagolva.

Ha mindez megvan, képzeljünk az aktok és a kibontott csoki köré, mondjuk, egy három méter sugarú gömböt. Látják? Szép, nem? Ennek a három méter sugarú gömbnek a felületén elkezdjük körbenézni Jenifer Aniston, Leonardo DiCaprio aktját és a csokit. Ahogy csúszunk-mászunk a gömbfelületen, észrevesszük, hogy milyen sokféle látószögből, milyen sokféle aprólékos képet készíthetünk. Például ennek a három méter sugarú gömbnek a felszíne 113 négyzetméter. Egy 113 négyzetméteres üres lakásban elég sokat tudnánk csúszni-mászni. De ha ennek a gömbnek, amelynek felületéről férfi, női és csokiaktot látunk, a sugara tíz méter lenne, akkor a felszíne több mint négyezer négyzetméter. Oda akarok kilyukadni, ha tovább növelnénk a gömb sugarát, akkor egy olyan óriási gömböt kapnánk, amelynek felületéről gyakorlatilag megszámolhatatlan mennyiségű perspektívából láthatjuk az aktokat. És ha ehhez hozzávesszük, hogy még csak egyetlen optikai tárgyat vettünk szemügyre, miközben több milliárd női és férfiakt létezik, a csokik számáról nem is beszélve, akkor fel lehetünk villanyozódva a végtelen számú látványosságtól.

Vegyünk búcsút a pazar látványtól, nyissuk ki a szemünket! Mit látunk? Azt látjuk, hogy a végtelen sok perspektíva helyett nagyon is egyetlen pontból nézünk. Innen, ahol épp vagyunk. Láthatnánk a sarokból a pók helyett is, de nem mozdulunk.

És most nézzük meg Palotás Ági mobiltelefonnal készült képeit. Az előbbi okfejtés után az első kérdés, vajon létezik-e reálisan olyan perspektíva, amit a fotókon látunk?

Válaszoljuk azt elsőször, hogy igen, létezik ilyen perspektíva, csak a szemünk képtelen meglátni a világnak ezt a transz állapotát, mint ahogy viszont naivan képes 24 mozgó képkockát élethű mozgásnak látni. Nekem rendkívüli módon tetszik ez a verzió, mert fönntartja annak lehetőségét, hogy valójában teljesen más a világ, mint amilyennek látjuk. Bármennyire is egzaktak a természettudományok, azért a tudósokat is mindig az ismeretlen, a csak elvben tételezett ismeretlen felkutatása vonzotta, ahogyan, és ez nem bakugrás, a művészet pokoli látomásaival dolgozó kreátorait is az ismeretlen, a titok, a kimondhatatlan és egyszeri csábította. Kreátornak nevezem az alkotót, mert az alkotó szó olyan, mint tyúkanyó a tojáson, alkotlik.

Ezek a képek eleven működésbe hozzák bennünk a titokra való vágyakozást, mert a leghétköznapibb pillanatokba húzzák bele az oly sokunk által létezőnek tekintett transzcendens világot.

Ezek után válaszoljunk nemmel a kérdésre. Nem létezhetnek reálisan ilyen perspektívák, ez csak a mobiloptika csodálatos csalódása.

Nálamnál szakemberebb szakemberek azt mondták, el nem tudják képzelni, hogyan keletkezik a ferde kép. Az a nagy szerencse, hogy volt nekem egy mobilom a hőskorban, amihez külön kellett rácsatlakoztatni a fényképezőgépet, és hatalmas felbontású, öt-hat kilobájtos képeket csinált. A Tisza Vásárhelyre vezető hídján kocsiból exponáltam, és a híd gyalogos korlátja hasonlóan ferde lett. Néhány év múlva volt alkalmam összetörni ezt a kis kamerát, és remekül látszott a műanyagmorzsalékok között, hogy a blendéje nem a fényképezőgép blendéjéhez hasonló, körkörösen záródó lapocskákból áll, hanem egyetlen, le-fel mozgó lapból. Vagyis ha Jenifer Aniston és DiCaprio közös álló aktja előtt jobbról balra elhaladunk egy fékeveszett Trabanttal, és az exponálásban a kis lapocska föntről lefelé nyílik, akkor először a nő és férfi feje rögzül, a mellek már kicsit jobbra lesznek, és a testük nagy tábla csokija a kép jobb alsó sarkába kerül. Olyan bonyolult ez, mint ahogyan az égen a Nap Keletről Nyugatra mozog, ám mert nem a Nap mozog, hanem a Föld, ezért a Földnek a napmozgás illúziójához fordítva, Nyugatról Keletre kell mozognia.

Itt osztanék meg önökkel egy bölcsességet, amely azt hivatott illusztrálni, milyen nagy hatással van az optikai érzékelés a gondolkodásra. Philastrius, bresciai püspök, ha szerette volna a nőket, nem állította volna haláláig, hogy a föld lapos.

Összegezve Ági fotóinak keletkezés-analízisét, a napnál világosabb, hogy tök mindegy, hogyan keletkeztek, léteznek-e, vagy a kamera festi őket, a lényeg, hogy létrejönnek. Az mindig a fotós érzékenységének függvénye, hogy az elkészült anyagból mit rak félre, és mit választ ki. Én azokat szeretem a legjobban, amelyeknél a fotó teljes textúrája módosul. Ami nem véletlen, mert hajdani fotózós korszakomban imádtam elindulni az éjszakába öt-hat sörrel, és a B-időt használva olyan képeket gyártani, amiket csak az optikám látott, én nem. Ági módszere nekem rokon módszer. Ha már a világ állandó perspektívákat mutat, megkeresi az egyedi eltérés szépségét. És túl azon, hogy transz és módosulás, a fotók belekapcsolódnak az absztrakt festészet egyfajta lágyított szépségvilágába.

A teniszben használatos kifejezés a kikényszerített hiba. Ági arra kényszeríti a mobilját, hogy hibázzon, hogy ne azt rögzítse, amit egy álló optika rögzítene, ezért Ági folyton mozog, mozogva fényképez, ő az örökmozgó fényképész, a mobilja pedig a Perpetum mobil. De miért csinálja ezt? Be akarja bizonyítani Einstein relativitás-elméletének egyik következményét, miszerint ha fénysebességgel haladunk egy Combino mellett, akkor a másik oldalát látjuk? Nem, nem hiszem. Szerintem azért csinálja, mert a hiba szép. A hiba szebb, mint a tökéletes. A hibában több a valódiság, mint a tökéletesben. Mert mennyivel jobb azt mondani, hogy a befőtt eltette a nagymamát, meg azt, hogy a cseresznye leszedte a fáról a nagypapát. A hiba az ábrázolás tökéletessége. A hiba ábrázolása a legvalódibb ábrázolási mód, mert hiába a Boyl-Maroitte-törvény, tökéletes gázok sincsenek, csak a fizikakönyvben és a mesében.

És ha már a gömbből indultunk az elején, végezzük is annál. Tökéletes gömb nem létezik, ezért számoljuk a gömbfelszínt Pí-vel, amely egy végtelen tizedes tört, a felület nagysága is végtelen számsoron keresztül közelít a gömbhöz, de soha nem éri el. Ez a bizonyos Pí szám a matematikában a transzcendens számok közé tartozik.

Kicsi a világ, mi? Vagy maradjunk annyiban, a dobókocka is gömb, csak kis testi hibával. És ettől működik.{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top