Archív

Horkai Gábor, avagy a halálos tehetség

loversenyHorkai Gábor.

Neki ki kell írni a teljes nevét.

Mert ő nem Gábor, ő nem Horkai, ő Horkai Gábor, a lovassport kiválósága, a festő. A barát. És az ellenség.

 

Hatéves koromban találkoztam vele először. Apám vitt el hozzá, mert a faluban ő foglalkozott egyedül lovas oktatással.

Harminc körül járhatott. Nem volt túl magas, nem volt túl széles. Átlagos volt. Arcát is talán csak az élesen villogó kék szemek és a szögletesen meghajló méretes orr tették jellegzetessé.

Még tudott szeretni, türelemmel szeretni és türelemmel oktatni. Sokat szidott, sokat dicsért, sokat nevetett és sokat nevettetett.

De már akkor is tudott kiállhatatlan lenni.

Egyszer beküldött a nyergesbe, hogy vigyek ki neki a karámba egy futószárat.

Rendetlen ember volt, rendetlen otthonnal, rendetlen nyergessel. Sokáig kutattam, míg találtam valamit, amit futószárnak hittem.

Rosszul hittem. Vagy tizenötöt fordultam kudarctól könnyes szemmel a karám és a nyerges között, mire megtaláltam a futószárat, azt a futószárat, ami neki kellett. Akkor sem mondta volna meg, mi az a futószár, ha egy hétig hordom elé a különböző eszközöket.

Kemény edző volt.

Mindig azt mondogatta, csak az nem esik le a lóról, aki nem ül fel rá. Aztán a hosszú évek alatt meg is győzött arról, hogy ez így van. Estem sokat, mégis az elsőre emlékszem a legélesebben.

Hogy érezzem a lovat, nyereg nélkül kellett felülnöm a hátára. Csak úgy a szőrire – ahogy mondani szokták. Felültem. A sörénybe kapaszkodtam. Fenekemet nyomta a kiálló gerinc. Már séta közben éreztem, csúszok le oldalra. Ő azért odalegyintett az ostorral, hogy vágtára ösztönözze a lovat.

Hiába visítoztam, hogy nem bírok tovább kapaszkodni, megvárta míg arccal a trágyába estem. Jól szórakozott.

Vigyorogtam én is. Mit tehettem volna? Közben pedig köpködtem ki a húgyízű almot.

Persze utólag még megkaptam a magamét, mert leesés közben nem fogtam meg a szárat. Hiba volt ez, megbocsáthatatlan.

Az is előfordult, hogy verseny előtt be kellett menni a pályára és gyalog végigfutni az akadályokon. Ugrani is kellett, hogy jól bevésődjön az akadályok sorrendje. Bevésődött. Pláne, hogy a nézők egy része már a lelátón ült, és igen jól mulattatott, amíg én ugrattam.

Ez őt nem érdekelte. Szerinte számos pofont kap az ember az élettől. És ezeket meg kell tanulni feldolgozni.

Kemény tenyérrel pofozott, nehogy aztán az élet megtörjön.

Nem volt egyszerű ember.

Már akkor sem.

Nem tudta nem bántani, akiket szeretett. Sőt! Talán azokat tudta csak igazán bántani.

Senkit sem láttam, aki annyira kegyetlenül bűntette volna a lovakat, mint ő. Ha bedühödött gumikalapáccsal vagy vasvillával idomított. Máskor meg a szájából adta jószágainak a kockacukrot.

Imádta az állatokat. A vadászok egyszer agyonlőtték elkóborolt kutyáját. Ő lóra pattant, és halálba tiport néhány legelésző őzet. Így állt bosszút a vadászokon.

Nem volt más az emberekkel sem.

Apám nagyon tisztelte, szerette. Társaságban mégis mindig éles kritikával illette. Kritizálta az egyetlent, aki igazán hitt benne, az egyetlent, akinek a hitére igazán szüksége volt.

De marta a szeretőit is.

Pedig azok imádták. Nem a külseje miatt. Ez biztos.

Hogy mi miatt?

Talán, mert nagyon jó humora volt. Persze nem tisztelte, aki minden viccén nevetett.

Talán, mert művész volt. Festő. De az üzlethez egyáltalán nem értett. A képei a saját falán porosodtak. Valaki valószínűleg már eltüzelte őket.

Talán, mert okos volt. Bármiről profi előadást rögtönzött. Úgy tudott beszélni például a gyereknevelésről, mint egy „ősapa”, holott sosem volt gyereke.

És tudott beszélni a szeretetről is. De elméleti felkészültsége sosem segítette őt a gyakorlatban.

Egyre inkább magára maradt. A lovakkal, a tehetségével, a kiállhatatlanságával.

Negyvenöt évesen barátok, család nélkül halt meg.

Egyedül egy kocsiban.

Útban a kórház felé. Asztmás roham fojtotta meg.

Nem segített rajta senki. De talán nem is hagyta volna. Hiszen az élettől számos pofont kap az ember. Néha bele is hal.{jcomments on}

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top