avatar
2011. március 3. /

Vízrajz

befagyott4Kettő közül a nagyobbik tóra,

az országút mellettire,

egyenletesen vonuló hullámaira

gondolt gyakran, persze akkor

is, amikor a tengerről beszéltek

előtte. Komoly tervei voltak,

kitalálta, hogyan fonódhat össze

egy életre a sorsuk. Aztán

elkezdett apadni a víz; kiderült,

hová tűnik, miért, és már nem is

lehetett segíteni. A meder kiszáradt,

sima volt, mint egy leszállópálya.

 

Vajon ugyanígy kié lehet a másik tó,

a kisebbik? Zöld víz, vészjóslóan

sziszegő nádas. Pár éve meg akart itt

mártózni egy részeg, de belefulladt.

Közepén, szőnyegnyi darabon

nagy hidegben sem fagy meg

a felszín. Télen kacsák lebegnek

rajta, sirályok, és nemrég

ott, középen pihent pár napig

három kopott hattyú.

*

A tó vize fodrozódni kezd, és ő hiába várja,

hogy ugyanúgy elsimuljon, ahogy eddig:

hullámzik tovább, holott a szél a csónak

körül éppen elállt. Alig észrevehető porfelhő

emelkedik a távoli parton, mögötte árnyék

kúszik föl a hegy oldalán; a por árnyéka,

vagy egy még láthatatlan felhőé. A víz zöldülni

kezd, a közelben ponty fordul a felszínen,

cücköl, ahogy errefelé mondják. Fél

órán belül a legközelebbi partra kell

evezni, nem a hullámok, hanem a szélbe

keveredő fojtó vízpára miatt. Amikor

először járt itt, már a kiteljesedett

vihart nézhette, és hallgathatta éjjel,

az idegen illatú ágyból. A fürdés akkor is

elmaradt. Most pedig nem mondja ki

a legfontosabb kérdést, ami akkor is fúrta

az oldalát: miért nem lehet végre elfelejteni,

ki is ő, és mit érdemel? És vajon mivégre

ez a hideg, hivalkodó szépség,

amit lehetetlen megszeretni?

*

Hiába kérdeztem tőle többször is, mi az a kék

a fürdőszobai polcon álló címkétlen üvegben,

amit a régi lakásából hozott ide magával.

Nem válaszolt, csak mosolygott,

mint egy jóakaró. Aztán végleg itt hagyott

bennünket. Habfürdőnek látszó, hajnalban,

este ibolyaszínű folyadék. Egyszer talán áradni

kezd. Ledobja a kupakot, a koppanás után

halkan ömlik a járólapokra, kicsit hígul

a levegőn, de terjed, nő tovább,

egészen a mennyezetig. Az ember lassan

hátradől a kádban, és nézi, ahogy a felszín

hullámokat vet odafönt.

Megosztás: