Lakótelepi gyerekek szalonképtelendélutánja a nyolcvanas évek derekán.
– Mit akartok? Nem mehetek messzire, fater, ha kinéz az erkélyen, és nem lát sehol, nekem annyi. – Shado próbálja menteni magát.
– Gyere már, te kis pöcs, mit akadékoskodsz folyton? Vagy akkor menjél szépen fel apucikádhoz, oszt nézzetek ki a buzi erkélyeteken mindketten. Megyünk a kígyófához, jön, aki jön, kész – adja ki a jelszót Vándor.
A lakótelepi gyerekek elindulnak a főutca túloldalára. Zoli, Ákos, Vándor, Norbi, Bence, Pepe és Shado. Zsebükben gyufa, szotyola, autóskártya. Szombat délután van. Autók alig járnak. Minden bolt zárva. Mintha egy szellemvárosban portyáznának. Elmennek az ABC előtt, Shado megáll, megnézi magát a kirakat tükrében, majd trappolva rohan a többiek után.
– Ki mászik először? Pepe? Na, gyere!
Pepe felugrik, belekapaszkodik a kígyófa bütykébe, majd nyöszörögve próbálja magát felhúzni. A többiek megtolják a fenekénél, már fent is van.
– Shado? Gyere, téged is felnyomunk – röhögnek a fiúk.
Shado lihegve erőlködik, neki is csak segítséggel sikerül feljutnia. Pár perces idétlen kínlódás után elhelyezkedik egy vastag ágon, onnan nézi, ahogy a többiek gond nélkül felkapaszkodnak a kígyófa lombkoronája alá. Mindenki elfoglalja az „állását”. Csámcsogva szotyiznak, köpködnek lefelé.
– Apám mit mondott, basszátok meg. Jövünk haza a fóliából, és ilyen kékmunkaruhás faszik lapátolnak az út szélén, ilyen piás manusok, tudjátok, melós alkoholisták. Aszondja apám, hogy Zoli, ha nem tanulsz, melós lesz belőled. Szart fogsz lapátolni éhbérért. Ilyet mondott apu, alig hittem el. Mi van? Hogy én melós? Szerintem, aki ilyen melós, az sík hülye, megbukik az iskolában, és oda beteszik. A városban is csak két kukás van, náluk nincs hülyébb. Mindig a riogatás, a suliban is, itthon is. Ráadásul négyesekkel lesz tele a félévim, az tuti. Shado, neked hány kettesed lesz? Vándor, megbuksz? Pepe, kirúgnak? Ákos, Norbi,a hármasok? – piszkálja nevetve a többieket Zoli.
Zoltán a legidősebb a csapatban, apja általánosban tanít, elvárja, hogy a gyerekei ne hozzanak szégyent a fejére.
– He, melós leszel, beszarok. Én akkor se lennék melós, ha más nincs. Bazmeg, mindig van más. Ki a fene tudja, mi lesz itt öt év múlva, tíz év múlva? Kimegyek külföldre egy kamionnal, oszt behozok húsz doboz Rin Tin Tin rágót, és eladom nektek. Leszarom a tanárokat is, meg az összes hülye, aggódószülőt, hehe.
Vándor nemrég költözött a lakótelepre, a szomszéd faluból jöttek, de hamar beilleszkedett a csapatba, neki van a legmocskosabb szája. A többiek mindig röhögnek, ha a köszönöm helyett is kurvaanyádat mond.
– Szarnom kell. Rámjött a szarás, basszátok meg. Pepe mocorogni kezd a vastag ágon ülve. A többiek hangos röhögésben törnek ki.
– Ne röhögjetek már! – inti le a fiúkat Zoli.
Tényleg szarnod kell? Ha igen, akkor lemászol, és szépen hazamész. Ha a szüleid megkérdik, hol voltál, vagy hogy mi hol vagyunk, akkor nem tudsz semmit.
– Mit vannak úgy betojva a szüleink ettől a kígyófától? Mert a könyvtár kertjében van? Nincs is messze. Vagy, hogy valamelyikünk leesik? Nem értem, miért nem lehet elhagynunk az unalmas játszóteret. – értetlenkedik Ákos, Zoli öccse.
– Apu mindig aggódik, ha nem lát az erkélyről. Nem tudom, mit nézegetnek folyton. Itt vagyunk, lent vagyunk, kész. Ha elmegyünk tanácsot kerülni, akkor szólok, de azon is csak aggódnak örökké. – sóhajtozik Shado.
– PollákLaciék szülei nem aggódnak. A gyerekek nem járnak le hozzánk. Két kis szarházi, látszik, hogy nincsenek barátaik. Mit tudnak ezek otthon csinálni folyton? Focizni se járnak le. Majmok. Na, Pepe, húzzál haza, ne szenvedjél itt nekünk, haladjál! – küldi Norbi Pepét.
– De én nem akarok hazamenni, csak kakálnom kell – mondja halkan, szenvedő arccal Pepe. A többiek egyre jobban röhögnek.
– Ha leugrasz a fáról, még egyszer nem nyomunk fel, ezért én nem mászom le, az fix. Szarjál le a fáról, itt pont úgy állnak az ágak, hogy a kis keszeg seggedet megtartják. – tanácsolja neki Zoli. Pepét kivéve mindenki nevet a lehetetlen helyzeten.
Pepe kétségbeesésében nem tud jobbat, komolyan veszi Zoli tanácsát. Addig mocorog, helyezkedik, amíg végre sikerül letolnia a gatyáját.
– Ez tényleg leszarik, basszátok meg, ez hülye. – zengik kórusban a többiek.
– Ha leugrunk a fáról, és valamelyikünk véletlenül belelép a művedbe, lenyalatom veled, bazmeg – fenyegeti röhögve az épp nagydolgát végző Pepét Zoli.
– Ne mondjátok már el senkinek. – kéri a fiúkat hazafelé Pepe.
– Jól van, kispöcs, hallgatunk, mint a sír. Bár megérdemelnéd, hogy szétkürtöljük, a bűzöd miatt kellett ilyen korán eltakarodnunk onnan. De azért egy lapulevéllel letakarhattad volna a művedet, baszki – röhögnek Pepén a többiek.
– Nem is piróztunk, mondja lemondóan Vándor, nem pörköltünk oda nekik, na, majd holnap, vagy a jövő hétvégén. Addigra összerakok pár fasza tollbetétbombát nektek, szétreped a fületek, a kurva anyátokat!
– Anyádat, Vándor, ne anyázzál már ok nélkül, milyen paraszt szokás ez?– szól közbe Bence, akinek eddig a hangját se lehetett hallani. De Pepe, azért ígérd meg nekünk, hogy otthon még kitörlöd a szaros segged, mert odafent a fán valahogy elfelejtetted – a többiek harsány nyerítéssel válaszolnak Bence észrevételére.
A fiúk átrohannak az úton, Pepe úgy meg van szeppenve, hogy elköszönni is elfelejt, csak berohan a lépcsőházukba. Shado faterja épp kijön cigizni az erkélyre, majd integet Shadónak, hogy haladjon felfelé.
– Holnap lejöttök? Délután jelezzen, aki lent lesz. Oké, oké. – búcsúznak egymástól a fiúk.
A garázssoron autók tűnnek fel. Elöl PollákLaciék faterja bőgeti a Zaporozsecet, most ért haza a telekről. Trabantok, Wartburgok állnak le sorban. Ajtók nyílnak, csapódnak. Fények gyúlnak az emeleti konyhákban, nappalikban. Shado apja kipöcköli a csikket. A pontnyi parázs kialszik a nyirkos fűben. Esteledik. Kihal a környék.{jcomments on}
