Hétfő reggel. A diákok úgy áramlanak be a gimi bejáratán, mintha fizetnének érte. Jókedvűek, nevetgélnek, a csajok összebújva vihorásznak. Ki kivel jár, ki kivel smárolt szombaton a diszkóban, ilyesmiken kuncognak. Shado elvegyül közöttük, kabátjának gallérja mögé bújva kerül minden tekintetet. Be az épületbe, éles kanyar jobbra. Horváth Bencéék messziről kiszúrják. Bejött! Itt van! – hallatszik a távoli tanterem nyitott ajtaján át. A folyosón lerohanják a rég nem látott osztálytársak Shadót.
– Te hülye vagy, bazmeg, hol a fenében voltál hetekig?! Szerencséd, hogy nem szóltak a tanárok a rendőrségnek. Az lett volna csak a cumi, ha becsöngetnek hozzátok a zsaruk, hogy hol a fiuk, anyukádék meg állnak értetlenkedve – duruzsolják fülébe a haverok.
– Jól van, itt vagyok, nyugi, nem lesz semmi, ha meg nagyon rám szállnak, akkor itt se voltam. Eddig sem volt nagy gáz, ezután sem lesz – rázza le nyüzsgő osztálytársakat Shado.
Az osztályfőnök Olaszországban van, a tornatanár helyettesít. Alacsony, kopasz ember. Tipikus, hogy a tesitanárok mindig melegítőben nyomják. Állítom, úgy kelnek ki az ágyból is. Susogósban. A nyakukban síp, egy-két. Mekkora barmok. Egyszer ezt a tesitanárt úgy fejbe találták egy kosárlabdával, hogy majdnem kidőlt. Egy elsős srác teljes erejéből rúgta a falhoz a labdát az öltözőben. Dájng, dájng – hallatszott messzire, hogy a falnak csapódik a nagy, kemény labda. Ez a tesitanár meg ahogy benyitott, durr, telibe, pont arcon törölte a lepattanó. Takarodj innen, te büdös bunkó! -ezt kiabálta, emlékszem, kurva jó volt, még most is röhögnöm kell, ha elképzelem a vörös fejét – próbál valami vidám dologra koncentrálni Shado.
Névsorolvasás. Shado idegességében már a kezeit tördeli, fejét vakargatja, hamarosan rá kerül a sor, tutira lesz valami szopatás a tesitanár részéről. Több, mint egy hónapja nem volt bent a gimiben. Bimbi, a padtárs és barát próbálja nyugtatni, de a helyzet inkább mulatságos, mint fenyegető, mások is Shado arcát vizslatják, meg persze a tanárét.
Salamon Attila. Salamon Attila, ismétli a nevet mosolyogva a tesitanár. Shado feláll, kitör a röhögés. A golyó testalkatú tesitanár is feltápászkodik a tanári asztal mögül.
– Gyere már ide hozzám, édes gyermekem, örülök, hogy megismerhetlek. Nincs túl hideg az utcákon, ilyenkor télen, kedves Salamon barátom? Hadd rázzak kezet veled, gratulálok, fiam, pár hét, és beállítod a negatív iskolai rekordot a szép jegyeiddel, ebben biztos lehetsz.
– Addig javítok, válaszolja hadarva Shado, hadarva és halkan, hogy senki se értse. Az osztály zúg, a tesitanár leinti a hangoskodókat.
Kétszázért kérnék húszasokat. Shado két rongyos százast bányász elő a farzsebéből. Az első golyót beszívja középre, Shado meglöki a flippert, letilt. Kapd be. Két húszast bedob a Pelajába. Igazából nem lehet se nagyot bukni, se nagyot nyerni rajta, magyarázza Shado a sarokban bambuló, nagyfröccsöt iszogató tatának, aki erre csak legyint, és azt motyogja, hogy bukott ő meg bele húszezret is. A nyerőgép jól adja. Sorsoló húszas, utána két ötös. Hosszan csörögnek a húszasok a pénzkiadó fémtartályban. Egy százas elmegy flipperre, a többi vissza a Pelajába.
Salamon Attila. Salamon Attila. Mindig is utáltam hallani a saját nevemet. Összerezzentem, valamit biztosan elbasztam, megint rám vernek valami balhét, feleltetnek, számon kérnek, nekem annyi. Salamon Attila. Gyűlölöm ezt a nevet. Shado magában motyogva lép ki az Akácos ajtaján. Odakint januári koraest van, 1993. Az utcai lámpák sárga fénnyel kenik ki a járdákat. Járókelők igyekeznek hazafelé, vagy a közeli boltba, munka után. A kukák körül lepergett tűlevelű fenyőfák gyülekeznek, mintha suttognának egymásnak valamit a hideg szélben. Valamit, amit csak ők tudnak az elmúlt karácsonyról. Shado keskeny válláról le- lecsúszik az iskolatáska. Időnként visszarántja, a sapkát a szemébe húzza. Hazáig ki kell találnia, mit hazudjon otthon, mi volt ma a suliban.{jcomments on}
