Ulrich Gábor A hentes zsebrádiója című animációs filmje kapta idén a Filmkritikusok díját animációs film kategóriában, amit ma adnak át a MUOSZ székházban. A film Podmaniczky Szilárd novellájából készült, amely A Döglött kutyával őrzött terület – A nő – A férfi című könyvében jelent meg 2010 őszén. A filmről részleteket a rendező www.ulrich.hu című honlapján láthatnak.Az alábbiakban a novellát közöljük.
A hús a véremben van. Már egészen apró gyerekkoromban hentes és mészáros akartam lenni, az óvodában a bárd volt a jelem. De azért nem vagyok veszélyes ember, a szüleimet is szeretem. Enni is mértékkel szoktam, ezért nem híztam meg, mint a többi hentes, csak egy kis pocakom van, azt meg szereti a barátnőm. Azt mondja, olyan vagyok tőle, mint egy angyal a szentképeken, csak a szőrzetemet kéne leborotválni.
Nem nősültem meg, mert nem érzem még magam apának. A barátnőm viszont kicsit elhízott az utóbbi egy évben, térd fölött összeérnek a combjai, de a mosolya nem változott, csak valamivel az is nagyobb lett. A régi ruháiban olyan, mintha a gyerekkorát próbálná utánozni. Azért szolidan követjük a méretét. Hol egy sapka, hol egy sztreccsfarmer, hol egy hajsütővas, alkalmazkodunk a megváltozott körülményekhez, az állatok is így tudtak fennmaradni.
Általában csak délelőtt dolgozom, délután nem fogy úgy a hús. Hajnalban valamiért a drága dolgokat viszik, és ahogy megyünk a délután felé, úgy haladunk az olcsó belsőség, a csont és köröm irányába.
A múltkor odaállt a pulthoz egy nő, kért egy farkat, meg négy fület. De azt mondja, neki csak a bal fül kell, mert babonás, és a disznó jobb füle rontást hoz a családra. Volt még éppen húsz fül, azokból válogattam. De hogy akkor most melyik a bal fül, a disznónak bal vagy nekem bal? Végül úgy tudtuk eldönteni, hogy a fülem helyére illesztettük a disznó fülét.
Általában én bánok a hússal és a Sári segít. Hajnalban beáll a pénztárba, adogatom neki a csomagokat. Mindenki azt hiszi, hogy a feleségem, pedig nem is hasonlítunk egymásra.
Eleinte sokszor elvágtam a kezem, de most már a kisujjamban van a kés. Ezért is nem engedem Sárit a húsba, a múltkor átdöfte a tenyerét. Tartotta a hússzeletet a vevő elé, hogy megjelölje, mekkorát kér, és elfelejtette, hogy a keze is ott van alatta. Azt mondta, nem fájt, de nincs annyi szűzpecsenye, amennyiért megismételné. Esetleg… És ilyenkor elhallgat, nézi a pénztárgépet, és üt egy sztornót. Olyan, mintha közölni akarna velem valamit, amit nem mer elmondani.
A magánéletét nem ismerem, mert folyton csak a kutyájáról beszél, és hogy délutánonként el szokta vinni legeltetni. Esténként megisznak együtt pár üveg sört, de azt mondja, a jó olasz borokat is kedvelik, úgy tízre mindketten benyomnak. A kutya délig alszik, és csak akkor múlik el a másnapossága, ha füvet ehet. Nem kéne annyit innod, Sára, mondtam neki, de szabadkozott, hogy csak a kutya viszi túlzásba, őneki elég csak megszédülni, hogy forogjon vele a csillár.
Nálunk mindig friss hús van, nincs olyan, hogy az öregasszonynak jó a régi is, úgy se látja, és korban hozzáillő. Szeretem visszahallani a munkámat. A sorban mesélte a másiknak a férfi, hogy milyen jó csülök van itt, mert fiatal állat lábát hasítják le. Odakint főzi bográcsban még télen is, disznózsírral és sok hagymával. De azt mondja, hogy a múltkor épp akkor főzte, mikor rosszul lett a szomszédja, és be kellett vinni a kórházba. Állítólag a füstölt lengyel sajtot a barna műanyag csomagolással együtt reszelte a bolognaira. Épp csak három tányérral bedörgölt a csülökpörköltből, mikor csöngettek, hogy fóliát hány a szomszéd. Ő meg ilyenkor sziesztára vonul, ami most elmaradt. Beült a kocsiba, és azt mondja, annyira tele volt a hasa csülökpörkölttel, hogy a csülökpörkölt a gyomrán keresztül fölnyomta még a szemgolyóját is. Így nézett fölfelé. Alig bírt vezetni, nem látta az utat. Szerencsére volt tetőablak a kocsin.
A barátnőm néha váratlanul beállít a hátsó ajtón keresztül, olyan érzésem van, mintha ellenőrizne. Vagy bennem, vagy a Sáriban nem bízik. Nem kérdeztem még rá, de egyszer elmagyarázom neki, hogy itt nincs hely a kettyintésre. Elöl a pultnál, ugye, ott a vevő, szépen is nézne ki, ha a Sári mögött rángatózva csontoznám a karajt. Hátul meg csak a hűtőház van, és ahogy ismerem magam, mindketten megfagynánk, mire belemelegednénk. Mostanában a barátnőmmel is folyton másra gondolok, olyan mintha tornagyakorlatot végeznék. Előremeredek a falvédőre, és olyanok jutnak eszembe, hogy elkapja a kezem a daráló.
Van egy főnökünk, ő hordja a húst a kisbusszal. Rendes ember, de ha beakad nála a rugó, mindennek nekimegy. Egy hónapja tíz mázsa vegyes kolbászhússal és ipari szalonnával karambolozott. Belterületen százzal nekihajtott egy villanyoszlopnak. Az öv megfogta, a légzsák is kipattant, de a rakomány áttörte a falat, és bezúgott a vezetőkabinba. Eszméletlenül feküdt a légpárnán, mikor a mentősök kihúzták a sok hús közül. A rendőrök nem akarták elhinni, hogy egyedül utazott, azt mondták, amannak nem volt bekötve az öve, és földarabolták az üvegszilánkok.
A nyáron elmentem egy hét szabadságra a barátnőmmel. Fehér ingben, fehér nadrágban és fehér kalapban sétáltam egy hétig a tengerparton. A szobával meg voltam elégedve, csak kár, hogy nem a tengerre nézett, hanem egy áruház raktárára. Hajnalban négy hűtőkocsi hozta a húst, a szálloda konyhájára is rakodtak. A barátnőm azzal izgatott, hogy direkt kértem ezt a szobát, mert nem bírom ki hús nélkül, és hajlandó voltam felárat fizetni, hogy a raktárra nyíljon az erkélyünk. Igazán nem is tudom, mi teszi tartóssá a mi kapcsolatunkat. Valószínűleg az, hogy én nem verem. Az előző barátja copfban hordta a haját, és akkora füleseket le tudott keverni, hogy azt hitte az ember, teniszezik. Egyet én is láttam. A bőr és nemi beteg gondozó előtt pofozott föl egy szemtelen gyereket, aki a trolin nem adta át a helyét egy vak cigányzenésznek. Előbb jobbról-balról fölpofozta, tenyeres, fonák, tenyeres, fonák, aztán ököllel úgy orrba vágta, hogy berepült a bőr és nemi beteg gondozó lengőajtaján, és állítólag ott mindjárt el is kapott valamit.
Sok híres ember jár hozzánk, énekesek, írók és fotóriporterek. Úgy mondják, hogy elég fotogén vagyok, mert sokszor szerepelek az újságban. A múltkor is, mikor génkezelt ázsiai csülök jött be az országba, kijött a fotós, hogy engem választottak illusztrációnak az értekezleten. Azt mondta, dolgozzak, végezzem a kiszolgálást, attól élethű lesz a kép. Másnap látom az újságban, hogy egy vödör májat kínálok a pultból, és azt írták alá, hogy a magyar csülök, ha nem is néz ki jól, de nem génkezelt. Akkor kicsit visszaesett a boltunk forgalma, mert aki látott, azt hitte, olyan hülye vagyok, hogy nem tudom megkülönböztetni a csülköt a májtól. Mondtam a riporternek, valahogy kárpótoljon, tegye jóvá a hibát. Akkor kihívott a piac másik részére, és azt mondta, tartsam egy kicsit azt a húszkilós tököt, majd azzal lefényképez, és kitalálja, hogy Hannoverben díjat nyertem. Másnap olvasom az újságot, sehol nincs benne a fotó. Kicsit megnyugodtam, meg nem is. Rá két napra jön a főnök, hogy megjelentem egy hatalmas tökkel a hétvégi humormellékletben.
A szüleim azt mondják, túl sokat dolgozom, és ha belemerülök a munkába, még az orrom hegye is véres. Én meg úgy vagyok vele, hogy amíg fiatal vagyok, nem gondolok a jövőre, ráérek ezzel később is foglalkozni. Itt egész nap szól a zene, és nem kell elemet cserélni a zsebrádióban, mert a hűtőpult elosztójáról működik. Nyugdíjban meg pont jól fog jönni, ha délelőttönként elsétálhatok két másfélvoltos ceruzaelemért.
{jcomments on}
