Archív

Január a Jelenkorban

bort_1101A januári Jelenkorból Szvoren Edina Folt című prózájából és Vörös István Összehangolt világok című verséből adunk ízelítőt. Minden más a tartalomjegyzékben, ahol a csemege Karinthy Frigyes Nihil című verséről készült Beck András-tanulmány. Miért nem kapott nagyobb figyelmet ez a 100 éve született különleges vers?

Szvoren Edina

 

Folt

 

Délután esett. Úgy néztünk ki az ebédlő ablakán, mintha ki lennénk zárva. Pedig mi voltunk többen: huszonöten, és belül. Apró szemű eső hullott, az ablaküveg túloldalán alig gyűltek össze a patakok. Egyedül én meg a haverom vettük észre, mikor elállt. Kapucniban osontunk ki a hátsó udvarra, ahova a szomszéd házak tűzfala néz. Most ketten voltunk, nem huszonöten. Fél órán át téglát dobáltunk a betonra. Élveztük, ahogy vörös porrá esik. A haverom meg is kóstolta a barázdás nyelvével. Köhögni kezdett, majdnem félrenyelt, röhögtünk. Én is nevettem, pedig rossz kedvem volt a János vitéz miatt. A haverom azt mondta, jó volna lassítva nézni, ahogy a tégla szétporlik, de ez nem volt lehetséges.

Aztán vége szakadt. Ica néni nem hitt a szemének, legalábbis ezt mondta. Éppen mi. Büntetni is elfelejtett, talán mert azt gondolta, hogy kizárólag azok a

fiúk csapkodhatnak téglát a földhöz, akik fociznak és dártvédert játszanak gesztenyeággal. Mi sosem focizunk. A haverom húsz kilóval nehezebb, mint a napköziben bárki, én meg szégyellnék kiabálni, hogy passzolják már a labdát, és azt hiszem, nem szeretek bizonyos szavakat. Mint például laszti. Míg Ica néni fejmosása tartott, én a telkek közti kőfal mélyedéseit néztem, a hiányzó téglák helyét. A legfurcsább, hogy gömbölyűek, miközben a tégla szögletes. Az eső bontotta meg a kőfalat, nem mi: mi csak összetörtük, ami kiesett. Közben kihúztuk magunkat, amennyire tudtuk. Mert Ica néninek az volt a mániája, hogy az ebédlő eresze alá gyűjtötte a görbe tartásúakat, és teljes erőből a falhoz szegezte a vállukat. Az, ami ilyenkor a nőnemű napközisek ruhája alatt domborodik, nem érdekel jobban, mint a téglák helye a falban, az edzések, vagy hogy újabban látok magamon néhány szál szőke szőrt. Nem érdekel, de nem is undorít, mint egyes szavak. Kese, mondja a szőkére Desnya. Szóval nem szerettük volna, hogy falas legyen a kabátunk, álltunk, mint a cövek. Új a kabátom. Azért az ellenőrzőnkbe mégiscsak kaptunk beírást. Fiuk téglát dobált.

Mehettem edzésre, ha megvolt a házi feladatom. Készen van, mondta Ica néni, csak hibás. És még a János vitézt sem tudod. Majd anya segít, mondta, és elengedett. Ica néni nem sejtette, hogy anyát nem anyának szólítom, és hogy a matekhoz sem konyít. Ha viszont megkérem, elolvassa és kijegyzeteli a kötelező olvasmányokat. Csak verseket nem tud helyettem megtanulni. Kapucnit a fejre. Röhejes, ha gordonkának hívják a csellót, az osztálytársaim viszont azon nevetnek, hogy asztalitenisznek mondom a pingpongot. Tornazsákot a vállra. Sziasztok. A huszonnégyből csak hárman köszöntek vissza.

Villamossal mentem. Hiába nyújtózkodtam, nem értem el a kapaszkodót. Vannak napok, hogy sikerül. Aznap nem. Tömeg volt, a tornazsákom leesett volna, ha nem úgy hordom, mint a postások. Egy férfi zsebre tette a jobb kezét, bal kézzel kapaszkodott. Azon gondolkodtam épp, nem fog-e neki fájni, ha majd az óráját lecsatolja. Néhány szőrszálát becsípte a szíj. A zsebre tett kezét viszont kifelé fordította, így simogatta az előtte álló lány fenekét. A lány volt a dühös, nem a férfi, mikor észrevette, hogy figyelem. De mások is látták, és ők is rám voltak dühösek. Leszálltam, átugrottam egy lépcsőfokot, pedig azt a bokám miatt nem szabad.

Szemerkélt megint. Átázott a kapucnim, mert nem arra való, hogy az esőtől védjen. Zsinórja van, amit megköthetnék, de sosem kötöm. A haverom is így hordja, megbeszéltük. Öklöt a zsebbe. Desnya nem akarja, hogy télen fedetlen fővel járjak, a piros bojtos sapkát a tornazsákba gyömöszölöm. Mikor reggelente alibiből fölveszem, Desnya fölhajtja a sapka szegélyét, és egy cipőszagú homlokra ad puszit. Egy hosszút, két rövidet. Desnya szabadságot vett ki, hogy elolvassa az Egri csillagokat, de nem szeretem, ha megpuszil. Sosem kérdezi, miért cipőszagú a homlokom.

Az öltözőben együtt öltöznek férfiak és fiúk. A felnőttek szóba állnak egymással, a gyerekek sosem. Csak átöltözünk, bezárjuk a szekrényt, és megyünk. Ők azért beszélgetnek. A játékon kívül leginkább a kulcsot élvezem. Saját szekrényem van, a kulcsot hazavihetem. A bemelegítés alatt azon gondolkodom, mit rakjak a szekrényembe. Hülyeségek jutnak csak eszembe: bojtos sapka, ellenőrző, téglapor.

Az edző nem szeret, nem is utál. Azt mondja, renyhe a lábmunkám, mégsem üvölt. A felnőttek az öltözőben a felesége ügyéről beszéltek aznap. Meghalt két év haldoklás után. Két év?, gondoltam. Akkor az nem haldoklás, hanem élet. De nem látszott az edzőn, amit a férfiak mondtak. Talán mert nem szerette a feleségét, mint ahogy Desnyát se szerette Édesapa. De ez se látszott. Békésen ücsörögtek a vacsoránál, és Édesapa is mosolygott, mikor szóvá tettem, hogy Desnya késén hamarabb olvad meg a vaj. Mivel csak Desnyán látszik meg, ha valakit szeret. Mikor megsérült a bokám, az automatában felejtette a bankkártyáját.

Aznap megdicsért az edző, mert ráéreztem a kiflipörgetésre. Bólintottam. Desnya nem tanította meg, hogyan viselkedjek, ha dicsérnek. Ráéreztem, igen. Megnyugtat, hogy van itt egy lány, akinek meg a vádlija viszket, ha jól csinál valamit. Féllábra áll, és az edzőcipője orrával vakarja magát. Az ütőt tollszárfogással fogom, fejben egy ütéssel előbb járok. Azt kívántam, vegyék észre, ha jól csinálok valamit, de én ne vegyem észre, hogy észrevették. Így a jobb. Egyszer versenyre is küldött az edző: azt hittem, országos, de Desnya később kijavított, hogy csak válogató. Az országos válogatója, igaz. Egy nyolcéves srác ejtett ki a második fordulóban, aki úgy mozgott, mint egy szúnyog. Az a fajta volt, aki matekból is jó, meg a kötelező olvasmányokon is átrágja magát, csak nem tetszik neki. Desnya gyorsan olvas, és két oldalra rövidít több száz oldalas könyveket. Azt mondja, zanza, azt mondja, kese. Zavarba hoz a szavaival. Én meg szégyenkezem, ha bizonyos szavakban ki kell mondanom minden szótagot, úgyhogy inkább a nevét is rövidítem.

 

VÖRÖS ISTVÁN

Összehangolt világok

Mi Atyánk, ki egyáltalán nem

a mennyekben vagy, nem is

vagy, vagy ha mégis, Anya inkább,

ne a neved szenteltessék, hanem Te

magad, szenteltessék az igaz

ügynek, nem feltétlen a Tiédnek.

Ne a Te országod jöjjön el, ne

ország legyen az, ne is város,

legyen csak egy szoba, a Te

szobád, de nem Templom. És ne is

akarj semmit! Taníts meg nem akarni.

Ha nincs menny, ahol megtehetnéd,

ugyanazt itt ne akard. Nem elég

a kenyér és bor, de az éhség

sem. Ne add könnyen a bocsánatot,

se a megkísértést, de szabadíts

meg magadtól – ne a nemléteddel.

Mert nem tiéd semmi, fogadd el tőlünk.

Jelenkor 2011 januári számának tartalomjegyzéke:

A lírarovatban Vasadi Péter, Vörös István, Schein Gábor, Szlukovényi Katalin, G. István László, Fekete Richárd, Garai Péter Sándor, Beck Tamás verseit olvashatjuk.

A prózarovat Szvoren Edina, Podmaniczky Szilárd, Tóth Marcsi novelláit és Méhes Károly, valamint Sándor Iván regényrészleteit közli.

Az esszérovatban vitaindító tanulmány jelent meg Karinthy Frigyes Nihil című verséről Beck András tollából. A szerző arra keresi a választ, hogy a megjelenése óta eltelt száz évben vajon miért esett oly kevés szó erről az egyedülálló versről, amelyet talán a magyar avantgárd megindulását megelőző, az elsők előtti, ám máris jelentős avantgárd versnek is tekinthetnénk. A tanulmány folytatása, és az első néhány hozzászólás a februári Jelenkorban várható.

A rovatban két orosz irodalmi témájú tanulmányt is találunk. Gömöri György Borisz Paszternakról, Turi Márton pedig Borisz Akunyinról értekezik.

A kritikarovatban Kálmán C. György Szilasi László regényét, a Szentek hárfáját bírálja. Olasz Sándor Grendel Lajos új Modern magyar irodalomtörténetéről, P. Müller Péter Upor László Stoppard-monográfiájáról (Majdnem véletlen), Deczki Sarolta Dávidházi Péter Swift-könyvéről (Menj, vándor) közöl kritikát. A rovat három szövege is a mai délszláv irodalommal foglalkozik. Medve A. Zoltán Mirko Kovač regényéről (Város a tükörben), Orcsik Roland Medve A. Zoltán könyvéről (Kontextusok és annotációk) és a kortárs horvát prózáról, Kálecz-Simon Orsolya pedig Irena Vrkljan regényéről, a Selyem, ollóról ír. Wernitzer Julianna Angyalosi Gergely tanulmánykötetét (A minta fordul egyet), Gajdó Ágnes pedig Albert Zsuzsa beszélgetéskötetét (Irodalmi legendák, legendás irodalom 6.) recenzálja.

A folyóirat 690 HUF áronmegrendelhető:jelenkor@t-online.hu

{jcomments on}

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top