Az igazi és egyetlen Billy Shears

Paul McCartney 1966. november 9-én hunyt el Londonban, nem messze az EMI Abbey Road-i stúdiójától. Ez a nap szerdára esett, a tragikus esemény pedig hajnali öt órakor történt – ahogy a Beatles lemezre énekelte néhány hónappal később: „Wednesday morning at 5 o’clock as the day begins”.[1] Noha a baleset pontos körülményeire többé-kevésbé fény derült, a korabeli titkolózások nyomán még mindig bőséggel akad róla téves és pontatlan információ. Röviden: azon a november 8-ról 9-re virradó éjszakán a Beatles szokás szerint hajnalig próbált az Abbey Road-i stúdióban, ám a zenekar tagjain úrrá lett a fáradtság, ami egyre inkább egymás zrikálásában mutatkozott meg, úgyhogy McCartney egy vitát követően ingerülten bepattant Austin Healey típusú sportautójába, és hazaindult. Egyes szerzők azt föltételezik, hogy nem messze a stúdiótól fölvett egy hölgy stoppost,[2] aki miután fölismerte a hírességet, a nyakába ugrott, és csókolgatni kezdte, a basszusgitáros pedig ennek következtében rohant bele egy, a keresztutcából érkező másik autóba. A Beatles 1970. április 12-i sajtótájékoztatóján azonban ilyesmiről szó sem esett. John Lennon később[3] külön fölhívta a figyelmet arra, hogy az A Day In The Life című dalban ő pontosan megírta, hogy Paul McCartney halálát fáradtságból adódó figyelmetlenség okozta, stopposról tehát szó sem volt.[4] Ezt valószínűsíti, hogy még a legelszántabb újságírók sem találták meg a szóban forgó hölgyet (se élve, se halva – már amennyiben esetleg ő is a baleset áldozatául esett), különben is, miután mindent bevallottak, miért akartak volna a Beatles-tagok tovább ködösíteni.

A hófehér, vadonatúj Austin Healey az ütközés erejétől villanypóznának csapódott, és azonnal lángra kapott. A tűzoltók Paul McCartneynak már csak az összeégett holttestét tudták kiemelni a roncsok közül. Ezen a ponton viszont megint nem teljesen egyértelmű dolgokkal találkozhatunk. Amikor a méltán elhíresült sajtótájékoztatón az újságírók Brian Epsteinnek, a Beatles 1967 augusztusában elhunyt menedzserének az ügy eltusolásában játszott szerepét firtatták, George Harrison csupán ennyit válaszolt: „Tessék meghallgatni a dalainkat. Részletesen elmondtunk mindent”.[5] Szakértők szerint a szólógitáros ezzel a Lady Madonna című, 1968-as Beatles-felvétel egyik sorára utalt,[6] jelezvén, hogy Epsteinnek sikerült elérnie, hogy a több szemtanú ellenére (azokat megvesztegetve, vagy más módon elhallgattatva) a reggeli újságok ne számoljanak be a tragédiáról – a menedzser ugyanis bezúzatta a lapokat. Az események után szívósan nyomozó Pamela Cracker azonban The one and only Billy Shears![7] című könyvében azt állítja, hogy a The London Early Morning aznapi első kiadásában mégis olvasható volt McCartney halálának híre, mellette a kiégett Austin Healey fotójával, igaz, csupán rövid ideig, lévén, hogy Epstein embereivel még azelőtt fölvásároltatta az összes példányt, hogy az széles körben elterjedt volna; azt pedig sikerült elérnie, hogy a későbbi kiadások csupán annyit írjanak, hogy aznap hajnalban autóbalesetben elhunyt egy barna hajú, gombafrizurás, 24 éves férfi. (Nemrég egy internetes aukción fölbukkant az újság állítólagos első kiadása, ám hamar kiderült, hogy hamisítványról van szó.)

Billy Shears 1935. február 2-án született a skóciai Paisleyben. William Campbell Shears néven anyakönyvezték – Lennon előszeretettel ironizált a nevén, gyakran W.C. Shit-ként emlegette azt az embert, akinek köszönhetően a Beatles Paul McCartney halálát követően még három évig tudott működni.[8] A kanadai Ontarióban dolgozott rendőrként (a Sgt. Peppers Lonely Hearts Club Band című Beatles-lemez borítóján is rendőrőrsének jelvényét viseli), és már több Paul McCartney-hasonmásversenyt megnyert, mielőtt Epstein emberei ráakadtak. A hasonlóság azonban nem volt tökéletes. Egyrészt Shears hét évvel idősebb volt McCartneynál, másrészt erős skót akcentussal beszélt, harmadrészt jobbkezes volt, negyedrészt a hangja is kicsit másként szólt, továbbá egyáltalán nem tudott gitározni. Ám lelkesedése minden akadályt elhárított: többé-kevésbé leküzdte nehézkes kiejtését, valamint megtanult basszusgitáron játszani (a zongorával már korábban megismerkedett), ráadásul balkézzel, hogy még tökéletesebb legyen az illúzió. Ugyanerre az időszakra, 1966 végére, 1967 elejére esik a Beatles látványos fazonváltása: a tagok Shears-szel együtt hosszú hajat és arcszőrzetet növesztettek, ezzel próbálván eltakarni a legkisebb eltéréseket is McCartney és dublőrje vonásai között. Az 1967-re előre lefoglalt koncerteket viszont lemondták: Shears ugyanis soha nem szerepelt még tömegek előtt, tartottak hát attól, hogy bakizik, és ezáltal kiderülhet a csere. Azt a mesét találták ki, hogy a következőkben kizárólag a stúdiózenélésre koncentrálnak

A csel tökéletesre sikerült. A rajongók több mint három éven keresztül nem vettek észre semmit. Billy Shears látszólag tökéletesen beilleszkedett a Beatlesbe. De csak látszólag. Lennon ugyanis az elejétől fogva rengeteget veszekedett vele,[9] azután pedig még inkább, hogy a dublőr ráébredt saját fontosságára, és ennek megfelelően kezdett viselkedni: zenét szerzett (a Lennon–McCartney márkanév megmaradt, ám mielőtt Shears komponálgatni kezdett volna, Lennon mellé Harrison ugrott be társszerzőnek), és saját ötletekkel rukkolt elő, azzal fenyegetőzve, hogy kitálal, amennyiben nem engedik azokat megvalósítani. A sors fintora, hogy végül pontosan az ellenkezője történt.

Bizonyos szempontból ugyanis hiábavaló volt Epstein igyekezete: Shears idegen test maradt a Beatlesben. Ringo Starr még úgy-ahogy toleráns volt iránta, Harrison és Lennon azonban egyre inkább úgy látták, hogy jobb lett volna már 1966 végén őszintén elmondani a történteket,[10] vállalva, hogy a Beatles ezáltal megszűnik – avagy „szabályos módon”, titkolózások nélkül kereshettek volna új basszusgitárost a hófehér Austin Healeyben megégett Paul McCartney helyére.

A rossz hangulat folyamatos civódásokhoz vezetett. Shears nehezményezte, hogy a másik három a lemezborítókon és a dalszövegekben rendre rejtett utalásokkal emlékez(tet)nek halott társukra. Persze, ezekre a célozgatásokra csupán a már említett 1970. április 12-i sajtótájékoztatót követően derült fény. 1969 végére ugyanis a folyamatos nézeteltérések nyomán a Beatles mint zenekar megszűnt létezni. Tartván attól, hogy szerepe hamarosan véget ér, Billy Shears 1970. április 10-én – továbbra is Paul McCartneyként – bejelentette, hogy kilép az együttesből, és szólókarrierbe kezd.[11] Három nappal később Lennon, Harrison és Starr több száz újságíró előtt mesélte el, hogy mi történt azon a végzetes novemberi hajnalon, illetve mi történt azóta.

Billy Shears tagadott, s most is tagad. Hallani sem akar arról, hogy ő csak valamiféle dublőr lenne, és rendületlenül, immáron a 75. életévéhez közeledve, folytatja zenei karrierjét. Természetesen Paul McCartney néven. Rajongóit pedig ez egyáltalán nem érdekli. Miért is érdekelné? Hiszen a hajdani ontarói rendőr felnőtt a feladathoz, ráadásul a hajdani összeesküvők, majd leleplezők közül immáron Harrison és Lennon is halott. Így aztán lényegében majdnem mindegy, hogy kinek az összeégett holttestét emelték ki a tűzoltók egy fehér sportautó roncsaiból 1966. november 9-én, hajnalban, Londonban, az Abbey Road-i stúdiók közelében.