Volt egyszer egy szomszéd, akinek nem voltak szomszédjai. Ennek a szomszédnak már a puszta léte is problémákat vet fel, hiszen hogyan lehet ő bárkinek is a szomszédja, amikor neki nincsenek szomszédjai. Nem volt ez mindig így. Ennek a szomszédnak apránként költözött el az összes szomszédja. Először a három-, négy házzal arrébbi szomszédjai szedték a sátorfájukat, majd a közvetlen szomszédjai is, hétről hétre. A szembe szomszédnak feltűnt, hogy ez a szomszéd nem is igazi szomszéd, mivel a mellette lakók rég faképnél hagyták, megalázva szomszédi mivoltában, megkérdőjelezve a létezését.
A szembe szomszédnak se kellett több, kinézett egy takaros kis házat a szomszéd faluban, és szépen elpucolt a többiek után. Szomszédunk belenézett a tükörbe, és megdöbbenve tapasztalta, hogy átlát a saját fején. Ennek a fele sem tréfa, kezdek nem létezni, nincs mese, bemegyek a hivatalba, gondolta, s azzal gyorsan felöltözött. Kirívó ruhákba bújt, nehogy átbámuljanak rajta. Sárga pulóver, neonzöld trapéznadrággal, lábára piros surranót húzott, uzsgyi a hivatalba, amíg nem késő. Mit ácsorog itt, menjen a szomszéd ablakhoz, utasították flegmán, de ez megszokott volt a hivatalban, hogy mindenkin keresztülnéznek. Mire átlépett a kettes ablakhoz, már alig derengett szegény, mivel a mellette lévő szomszéd ablakoknál behúzták a függönyt, megerősítve a tényt, hogy ő bizony végérvényesen senkinek sem a szomszédja. Pár másodperc kellett, és végképp elpárolgott. A kettes ablak előtt heverő ruhakupacot a takarítónő szedte össze. Sajnos nem volt rá való se a pulóver, se a nadrág, se a surranó, így a talált ruhákat szétosztotta a szomszédjai közt.{jcomments on}
