Atyaúristen, fiam, te ideszarsz!, sikít fel benned a szociokulturális iszony, de furamód nem szivárog ki a szádon, elcsitítod, leinted, ha ideszarik, hát ideszarik, elvégre két napja várod, várjátok, bűvölitek a kakát, hát most tessék, kibúvik, ez van.
A síráson kívül ott van a másik roppant fontos jelfolyam, a szar. Kaki. Vagy hogy mondjam. Köztudottan van Jó Kaki és Rossz Kaki. A Jó Kaki mustárszínű és folyik, a Rossz Kaki zöldes, mondjuk, és nyúlik. A Jó Kakival viseltünk mégis állandó harcot az első hónapokban. A Jó Kakinak ugyanis az a természete, hogy bármikor kitörhet. Mondjuk, peluscsere közben. És akkor flatty, rázubog a hálóingedre, szép, egészséges mustárszínében végigcsorog, térdig csurog le rajtad a szar. És mondjuk, hajnal van. Vagy éjszaka. Mindenesetre kellőképpen sötét ahhoz, hogy ne tudj védekezni elugrással, pelenka-visszahelyezéssel, illetve törlőkendő odacsömöszköléssel.
Vagy mérhetetlenül álmos vagy, álomittas, és amúgy se tudnál ilyen gyors reakcióidőt hozni. Ott állsz tehát szügyig szarban, az anyaság apró örömei, kicsike még az arcodra is jutott, megadóan letörlöd – ne a kézfejeddel, az isten szerelmére! –, kibújsz a hálóingedből, ácsorogsz ott, anyaszült álomittasan, miközben gyors, céltudatos mozdulatokkal elcsomagolod szaros seggű csemetédet, nehogy a következő hullám is rajtad törjön meg.
Van azonban az az inkább férfiakra jellemző védekezési technika, amit kitűnően szemléltet Varró Dani apai praxisa:
„Alszik a ciciben a tej
a farpofán a friss kaka –
most nem pelenkáz át apu,
aludj el szépen, kisbaba.”
Vagyis – drága gyermekem, ha beszartál, magadra vess, én ugyan nem fogom kicserélni éjnek évadján a szaros pelenkádat, hogyisne, hogy jól szembeszarj.
De az elugrás is férfias technika. Csakhogy az nem éjszakai, hanem inkább hajnali akció – arra ébredsz, hogy hajnali ötkor apuka meglepő frissességgel inal a pelenkázó két méteres körzetéből, a szar pedig platty, a padlón landol. Szemmel láthatóan. Apuka pedig büszkén vigyorog a szoba másik feléből. Ugyancsak szemmel láthatóan.
Az előbb említett pelenka-visszahelyezés csak a szarevőknek sikerül, azoknak a szerencsés egyedeknek tehát, akik épp a kellő pillanatban tudják visszahelyezni a már lenyitott pelenkát. A törlőkendő alácsömöszkölés pedig pfuscharbeit. Akármikor kicsoroghat, elkenődhet, aláfolyhat, és a többi.
Hogy a Rossz Kakiról is ejtsek szót, hát az olyan, hogy nyúlós, ragacsos. És büdös. Lehet, hogy a hörghurut ürügyén beadott antibiotikumtól, lehet, hogy a távozó nyák miatt. Szerintem az elsőtől, az asszisztensnők szerint az utóbbitól. Mindenesetre nem győzöm csodálni azt a szigorú szaktudást, amivel gyermekem összegyűjtött pelenkáit bontogatja, szemléli, szagolja. Látja, anyuka, nyákos. Látom.
Mindez természetesen csak az anyatejes babák esetében érvényes.
A hozzátáplálás folyamán ugyanis teljesen megváltozik a kakis tényállag. Majdhogynem szorulása lesz szegénykémnek. Még a reszelt almától is. Úgy nyom sokszor mellettem reggelente, ébredéskor, mint egy tapasztalt felnőtt. És akkor, ha van türelmem kivárni, szépen gömbölyödő gyurmagombócot találok a pelenkában. Ha nincs, akkor csak egy részét, és a következőt a tiszta pelusból leszek kénytelen kiszedni. Magamra vessek, minek kapkodtam. Alma és répadarabok színezik a Jó Kaki eme alternatív változatát, mely követvén a fenék vágatát szépen illeszkedik gyermekünk seggébe. Ha netalán nem vesszük észre, mi történt, és ne adj isten, másfél órás hempergés, dobálás, lovacskázás és höcögtetés után eszmélünk rá, hogy valami van a pelusban…, na, azt nem kívánom ecsetelni.
Az viszont mélyen meghitt momentum, amikor gyermekünk, mert már épp harmadik napja, hogy nem tudott kinyomni morzsányi kakit sem, szóval, gyermekünk fürdéshez készülődvén esti masszázsát fogadja ellazultan és álmosan. Nem, nem, semmiképp sem fogja töményebb állagú székletét a pelenkázóra üríteni, ennél sokkal érzékenyebb lélek, egy ideje pelenkázóra csak pisilni illik. Azt viszont minden masszázs közben.
Hanem.
Óvatos mozdulatokkal belehelyezed a jó meleg vízbe. Elfekteted, karod a feje alá, ne folyjon be a víz a fülébe. Látni, ahogy gyermeked arcán kisimulnak a vonások. Hagyod kicsit, ejtőzzön, nem kezded el azonnal paskolni, lapicskázni, suvickolni. Csendben, mozdulatlanul élvezitek a fürdővíz nyugalmát. És akkor!
Kicsi, barnás hurka, amint kikandikál párnás combjai közül.
Atyaúristen, fiam, te ideszarsz!, sikít fel benned a szociokulturális iszony, de furamód nem szivárog ki a szádon, elcsitítod, leinted, ha ideszarik, hát ideszarik, elvégre két napja várod, várjátok, bűvölitek a kakát, hát most tessék, kibúvik, ez van. Az első hurkát megpróbálod törlőkendővel kikapni a fürdővízből. Jó, de hova dobd? Kicsit bizonytalankodsz, félrerakod a maroknyi szart, mivel elkerekedő szemekkel látod, hogy kúszik elő az újabb hurka, immáron testesebb, hát atyaúristen, ez beleszarik a fürdővízbe, ez tényleg bele!
Gyermeked pedig ezalatt a legnagyobb nyugalom, sőt, hála pillantásával néz a szemedbe. Mintha próbára tenne, tényleg annyira kellett ez a kaka?
Igazán meghitt pillanat, együtt szarunk. Vagy legalábbis mindketten érintettek vagyunk.
Ő még bele is tapicskol. Vidáman gyúrja, dagasztja lábával.
Én kiöntöm a fürdővizet és kezdjük elölről.
{jcomments on}
