Volt egyszer egy bácsi, aki nagyon meggazdagodott. Olyan gazdag lett, mint egy ékszerbolt választéka. Ahogy utazik haza a drága autóján, valaki elkezd döcögni előtte az úton, nem halad. Drága barátom, húzzál már el az útból azzal a tragaccsal, sziszegte a gazdag bácsi a fogai között.
Hú, de gazdag vagyok, gondolta mindeközben, hátha csillapodik a dühe, de nem, a dühe csak gazdagodott. Otthon már várta a drága felesége, és a mindennél többet érő gyermeke. Tudta, hogy az idő pénz, és nem akart elkésni. Éppen sikerült befutnia este hat előtt. Mi van ma vacsorára? Kérdezte a gazdag bácsi egyetlen kincsét, az ő aranyszívű feleségét. Szűzérmék gazdagon, és aranygaluskát is készítettem, felelte az ékszerekkel teleaggatott asszony. Kisfia briliáns ötlettel állt elő: apu, mi lenne, ha találnánk valami ideológiai mondanivalót ennek a történetnek? Az apa morfondírozott a gazdagon megrakott tányérja előtt, nyammogott, hümmögött, s végül csak annyit mondott, hogy mi ugyan értékes szereplői vagyunk ennek a kisprózának, a mondanivaló kiötlése viszont a szerző dolga lenne, de az ötleted valóban briliáns, drága gyermekem, nyugtatta csemetéjét a szemtelenül gazdag apa, s nyomott egy (arany) barackot kisfia fejére. A történet tovább csordogált, újabb gyöngy szavakkal, aranyat érő sorokkal gazdagodva, de a mondanivaló mindeddig elmaradt. Ekkor a kisfiú kézbe vette az ügyet. Koldusnak öltözve kivonult az utcára, letelepedett egy sarkon, és kéregetni kezdett. Nem tudta, mi lesz ebből a tanulság, de érezte, hogy nagy és nemes dolgok vannak készülőben. Kisvártatva arra csoszogott egy öreg alkoholista bácsi, aki értelmetlen mondatokat motyogott magában. A kisfiú hitt benne, hogy amit az öreg bácsi hadovál, az egy mindeddig ismeretlen nyelven értékes tanulságot rejt. Higgyünk benne mi is. Megéri.
{jcomments on}
