Tag Archives: varga judit

Igaz bolsevikok, minden hájjal megkent gengszterek és zeneszerző nézők – Mr. West rendkívüli kalandjai a Müpában

Vajon hogyan férhet össze egy majdnem százéves némafilm a kortárs komolyzenével? Többek között erről kérdeztem decemberben Varga Judit zeneszerzőt, aki a Konzerthaus felkérésére írta meg a Mr. West rendkívüli kalandjai a bolsevikok földjén című zeneművet. Majdnem egy hónappal később, január 12-én 19 óra körül pedig a Fesztiválszínház nézőterén ülök és kíváncsian várom, hogy láthassam és hallhassam, hogyan valósult meg végül ez a merész ötlet.



Kíváncsi voltam, mernek-e nevetni a nézők – interjú Varga Judit zeneszerzővel

A Müpa 2017. január 12-én mutatja be a Mr. West rendkívüli kalandjai a bolsevikok földjén című produkciót. Az 1924-ből származó némafilm alatt Varga Judit zeneműve csendül fel. A Bécsben élő zeneszerzővel többek között a szórakoztató komolyzenéről, a képi és zenei világ kapcsolatáról, illetve egy Operába járó gumikacsáról beszélgettem.