+ Interjú

A karantén nehézségei és tapasztalatai egy kortárs zeneszerző szemszögéből – interjú Varga Judittal

Hogyan változott, változik a zeneszerzők élete ebben az új helyzetben? Milyen lehetőségeik vannak és milyen kihívások várnak még rájuk?

Az elmúlt három és fél évben sokszor gondoltam vissza az első itteni interjúmra, amelyet Varga Judittal, a Bécsben élő magyar zeneszerzővel készítettem. Nem csoda hát, hogy mostani Zoom-beszélgetésünk első pár perce azzal telik, hogy rácsodálkozunk, mennyi minden változott azóta. Mintha tizenhárom év lenne az a három, mondja Judit, akivel időközben rengeteg dolog történt: professzori állása lett a Bécsi Zeneművészeti Egyetemen, és több izgalmas felkérést is kapott ausztriai és németországi megrendelőktől. Épp hogy elkezdődött az első, 2019/2020-as professzori tanéve a multimédia és alkalmazott zeneszerzés szakon, amikor beütött a koronavírus. Hogyan változott, változik a zeneszerzők élete ebben az új helyzetben? Milyen lehetőségeik vannak és milyen kihívások várnak még rájuk? Ezekről kérdeztem most Varga Juditot.

Hogyan hatott a munkádra a karantén?

Érdekesen alakult ez a pár hónap. Március elején már majdnem befejeztem egy darabot, az utolsó pár hang volt már csak hátra, amikor jött a vírus, és mindent a feje tetejére állított. Ahogy az életterünk a saját otthonunkra szűkült, úgy került be ezzel párhuzamosan az egész világ a szobámba. Úgy éreztem, soha nem vagyok egyedül, márpedig a zeneszerzéshez elengedhetetlen a magányos, fókuszált munka. Tehát akkor, március elején letettem a tollat és azt mondtam: akármit gondoltam a világról még akár pár hete is, ezt most nem tudom folytatni, hiszen megváltozott a világ. A karantén alatt nem is írtam zenét.

És hogy akkor mit csináltam? Az első sokk után Novotny Annával közösen kezeltünk egy általa alapított Facebook-csoportot ‘Élő közvetítések koronavírus idején’ néven. Itt bármiféle műfaji megkötés nélkül posztolhatott bárki kulturális tartalmú streamet vagy karanténvideót, csak a felvételek minőségét figyeltük, és hogy megfelelnek-e a csoport politika- és profitmentes alapelveinek. Amikor a legaktívabb volt a csoport, körülbelül 120 000 tagja volt, naponta 60-70 tartalommal. Ez szerencsére elég sok energiámat lekötötte, és nemcsak zenei élményeket hozott az életembe, hanem egy fantasztikus kis közösség is kialakult a csoportban. A másik projektbe pedig véletlenül kerültem bele. Fekete-Kovács Kornél és a Modern Art Orchestra nevéhez fűződik, Art of Virus a neve, és egyfajta piramisjáték, amelyben a zenét terjesztjük olyan elvek alapján, ahogy a vírus terjed. Ő elindított egy kis kilenc hangos témát, odaadta tíz zeneszerzőnek, akik ebből inspirálódva írtak egy-egy rövid darabot. Aztán ők is írtak kilenc hangot, továbbadták két embernek, és így tovább. Exponenciális függvény lévén borzasztó gyorsan terjed a vírus, most, a tizedik héten 10230 darabnak kellene születnie ezen az elven, de persze sok ágon voltak zeneszerzők, akik megkapták a zenei vírust, de nem adták tovább – ahogy az igazi vírust sem mindenki terjeszti. Ez nagyon jó szórakozás volt, és az ide írt zeném végül ki is húzott ebből a három hónapos alkotói válságomból.

Különös, hogy éppen a magyar kapcsolataim uralták ezt az időszakot. Ez a bécsi professzori állás, amit tavaly ősszel megkaptam, olyan a mi szakmánkban, mint megnyerni a lottó ötöst, így értelemszerűen nagyon boldog voltam, hogy ekkora lehetőséget kaptam. Ez azonban azzal is járt, hogy sajnos sok mást, így a magyarországi tevékenységeimet vissza kellett szorítanom, ezért például már nem tanítok a budapesti Zeneakadémián. Aztán itt van még a sok ausztriai és németországi felkérésem is. Egyébként ezek fantasztikus munkák – például a Tatort (Tetthely) című népszerű sorozat egyik epizódjának én írtam a zenéjét, és több millióan nézték-hallgatták. Azt viszont tudtam, hogy így kevesebb magyar kötődésű munkát tudok majd vállalni. És láss csodát, amint elkezdődött a karantén és minden találkozás átkerült az online felületekre, hirtelen mindegy volt, hogy honnan jelentkezik valaki. Így a magyar kapcsolataim mégis éppen hogy megerősödtek, amit a fent említett két projekt is jól példáz.

Hogy ment ilyen körülmények között a tanítás?

A diákjaimat online tanítottam, ami rengeteg nehézséggel járt. Habár nagy rajongója vagyok a digitális megoldásoknak, de úgy gondolom, hogy normál esetben még a távtanítás mellett is kell legalább havi egy személyes találkozó, ami most értelemszerűen elmaradt. Így viszont egy idő után nagyon nehéz volt motiválni a hallgatókat, és ezen az sem segített, hogy a mindig jelenlévő határidők, koncertidőpontok szintén eltűntek a képből. Nem volt évzáró koncertünk, amit ugyan később be fogunk pótolni, de az már nem lesz ugyanaz. Az is extra nehézség, hogy egy koncertet nem lehet egyik hétről a másikra megszervezni. Hónapok vagy akár évek munkája ment most a kukába, és ez nagyon megviselt mindenkit a területen lelkileg és sajnos anyagilag is.

Nekem hatalmas szerencsém volt azzal, hogy a professzori állásom és a zeneszerzői munkám is megvédett most a csődtől. Egyelőre az volt a legnagyobb bosszúság, hogy egy film bemutatóját az én zenémmel el kellett halasztani a mozik bezárása miatt. Mi zeneszerzők előre dolgozunk, úgyhogy most még nem érzek semmit a recesszióból, ellentétben mondjuk egy zenésszel vagy színésszel, aki most több hónapig nem léphetett színpadra. Egy szabadúszó akár az egész megélhetését elveszíthette, és kisvállalkozásokról is hallottam, amelyek csődbe mentek, de azért ez a helyzet a nagy intézményeknek is nehéz. Az újranyitás sem megy simán, sokszor már az is kérdés, hogy újrakezdhetik-e a munkát ősszel, hány nézőt engedhetnek be, és persze ott a szörnyű dilemma, hogy mi maradjon el, kinek mondjanak fel… Minket zeneszerzőket, azt hiszem, jövőre fog majd érinteni ugyanez, amikor a bevételkiesés és az eltolódott bemutatók miatt kevesebb munkát kapunk majd. A hosszú távú károkat még sajnos nem is látjuk.

Hát igen, nem tudhatjuk, merre változik most a világ. Zeneszerzőként milyen kihívásokra és lehetőségekre számítasz?

Talán mondhatjuk azt, hogy alapvetően kétféle zeneszerző van. Az egyik az, aki semmilyen külső hatást nem enged be szívesen, és úgy dolgozik, bezárkózva a maga ötletével, művészi inspirációjával, hogy neki senki ne szóljon bele a munkájába, ne adjon határidőket, ne adjon témát. Azt én se szeretem, ha túlságosan korlátoznak művészként, de minden más szempontból a másik típus vagyok, ugyanis nagyon örülök a konkrét, tematikus felkéréseknek, amelyek biztosan megszólalnak majd valahol, és nyilván anyagi szempontból is rentábilisabbak. Ezért, ahogy mindig is, most is figyelem, hogy milyen pályázatok és versenyek vannak, és a diákjaimat is lelkesítem, hogy merjenek ilyenekre zeneművekkel pályázni. Nem könnyű elindulni a zeneszerzői pályán, és én is úgy kerültem oda, ahol most vagyok, hogy annak idején rengeteget pályáztam, versenyeztem, és sokszor nyertem is.

Maga a szakma elég kicsi, és megvannak a maga csomópontjai, ami a pályázatok terén is meglátszik. Szerintem minden szakterülettel így van ez, hogy ha már elég tapasztalatot szerzett valaki, akkor egy pályázati kiírásról automatikusan meg tudja mondani, hogy neki szól-e, vagy elindulnia sem érdemes, mert biztosan nem őt keresik. Vannak azok az apró részletek, amelyeket egy laikus nem mondana meg csak a pályázati kiírás alapján, de mi azért tudjuk. Viszont a Müpa most kiírt egy eléggé egyedülálló pályázatot, amelyhez hasonló kaliberű Magyarországon eddig talán még nem volt, és ahol nagy előny a műfaji sokszínűség. Lehet pályázni nagyzenekari műtől kezdve musicalig szinte bármivel, vagyis bármilyen zeneszerző megmérettetheti magát.

Az is tetszik benne, hogy itt nincs korhatár. A legtöbb versenyen harmincöt év feletti zeneszerző már alig-alig indulhat, ami egyfelől remek, mert így a fiatalok kapnak esélyt elindulni. Másfelől viszont éppen a zeneszerzésben rengeteg példa van arra, hogy valaki mondjuk eleve csak negyven év felett kezd el “megérni” vagy “befutni”. Nekem több olyan diákom is volt a Zeneakadémián, akik eleve a harmincas éveik végén fejezték csak be a tanulmányaikat. Az ilyen későn érő kollégáknak is jó lehet ez a pályázat, hiszen ők is megérdemelnek egy esélyt a pályakezdéshez, és a legtöbb pályázatból ők eleve ki vannak zárva. De akár olyan kollégákat is írásra ösztönözhet, akik bár nem pályakezdők, de mondjuk kevesebb lehetőséghez jutottak az elmúlt években, és ezért kevesebb művet alkottak. Szóval szerintem mindenképpen csak nyerhet Magyarország ezzel a pályázattal.

Szerinted a kortárs zenét hogyan változtatja meg a mostani helyzet? Nem lehet, hogy éppen a digitális áttörés, a művészet kényszerű demokratizálódása miatt olyanokhoz is el fog jutni, akik eddig nem is ismerték?

Ez egy nagyon izgalmas kérdés. Az élő közvetítéseket gyűjtő Facebook-csoport ilyen szempontból is tanulságos volt, ugyanis rögtön feltűnt, hogy a kortárs zene szinte nincs jelen a streamek és videók között. Úgyhogy sokszor én magam indítottam el ilyen felvételeket, akár azt kockáztatva, hogy én leszek az egyetlen, aki hallgatja őket. Legalább hetente egyszer kitettem kortárs zenét, például a frankfurti Ensemble Modern felvételeit, és figyeltem, hogy mi történik.

Szerencsére egyre növekedett a nézőszám, és nem is a szakma nézte, hanem a közönség. Még írtak is véleményeket, hogy milyen érdekes, különös zene ez. Mivel úgyis élőben ment minden, a felmerülő kérdésekre azonnal tudtam válaszolni, le tudtam írni mindenféle plusz információt, ami sok embert lenyűgözött. Nyilván volt, aki menet közben kiszállt, de olyan is, aki a végén megköszönte, hogy megismerhetett valami újat. Azt is észrevettem, hogy a hagyományosabb, populárisabb műfajok viszont éppen hogy nem tartották fenn hosszú távon a figyelmet. Az első ilyeneket még sokan hallgatták, de a többi iránt már a második-harmadik héttől jó, ha feleakkora volt az érdeklődés. A kortárs zene viszont soha nem azt adta, amit vártak, így megunni sem lehetett.

Maga a zeneművészet demokratizálódása egyébként is régóta zajlott, a vírus maximum felgyorsítja ezt, vagy jobban előtérbe helyezi. Az a probléma a mostani helyzettel, hogy a hirtelen lelkesedés által ihletett ingyen zenélést, éneklést, alkotást hosszú távon nem lehet fenntartani, hiszen az alktotó- és az előadóművészeknek is meg kell élniük valamiből, pláne a vírus által okozott egyéb gazdasági károk közepette. Viszont az tény, hogy a digitális világ a jövő, és valamilyen kompromisszum ki fog alakulni, amelyben a műalkotás is elérhető online, de a művészek megélhetése is biztosított. Már most látjuk, hogy a fogyasztási szokások is változnak, adathordozó helyett gyakorlatilag online könyvtárakra fizet elő az ember, ahol egy havi díjért akárhány alkotást elérhet – bár azért hozzáteszem, hogy a streaming szolgáltatásokon lévő zenék a nagyobb pénzt magának a szolgáltatónak hozzák, nem annyira a művészeknek.

Minden nehézség ellenére én nagyon kíváncsian várom, hogy merre tart ez a folyamat. A kortárs művészet mindig a jelenre is reflektál, márpedig a mi jelenünk az internet. Ez biztosan hatni fog a kortárs zenére, akár úgy is, hogy egy idő után kifejezetten az internetre készül, de úgy is, hogy magában a művészi folyamatban jelennek meg a digitális világ tanulságai, impressziói, hatásai a személyiségre. Tehát akármerre is tartunk most, kortárs zene mindenképpen lesz, és továbbra is tesz majd azért, hogy a közönség kikerüljön a komfortzónájából és új zenei benyomásokat szerezzen.

Varga Judit saját honlapját itt találod.

A Müpa Zeneműpályázata az interjú elkészültét követően az elektroakusztikus művek kategóriájával bővült.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top