Egy kortárs novelláskötet megszületése − Légrádi Gergely: Szemben

legradi-szemben

Mintha egy rejtélyekkel teli, epizodikus film peregne a szemünk előtt, ahogy sorra, egymás után olvassuk a könyv sajátos rövid történeteit az élet és a halál vélt vagy valódi határhelyzeteiről. Néha még az is eldöntetlen, hogy az ébrenlét reálszituációjában vagy egy álomban, illetve az e világon vagy már a túlvilágon játszódik-e maga az esemény, és a történések hőse melyik dimenzióban éli meg mindezt.

Radnóti Zsuzsa

Nemrégiben jelent meg Légrádi Gergely Szemben című, második könyve. A  kötet bemutatója: 2016. november 17-e 19.00–21.30, Auróra (1084 Budapest, Auróra utca 11.). Az esemény Facebook-posztja a linkre kattintva érhető el.

Kovács Gergely újságíró beszélget a szerzővel, illetve Ordódi Tamással, a könyv illusztrátorával és Farkas Györggyel, a kötetről készült trailer rendezőjével.

A Napkút kiadó gondozásában megjelent kötet négy fejezetben negyven novellát tartalmaz. Ezek a rövid etűd-novellák a félálmok határvidékén szólalnak meg, ott, ahol időben és térben távol eső pólusok látszólag könnyedén összekapcsolódnak, és az így létrejövő ellentétekből bontakozik ki e szövegek különös, ambivalens atmoszférája. Az írások apró(nak tetsző) élet- és viszonyhelyzeteket, nagy pillanatokat és folyamatokat vesznek észre: szerelmi konfliktust, halál közelségét, robbanni készülő feszültséget. Mindezt pedig fesztelenül teszik, kvaterkázva az olvasóval, humorral és (ön)iróniával.

Légrádi Gergely

Légrádi Gergely

Idézet egy, a szerzővel készült interjúból:

Sok író napi penzumot szab meg magának, és ha esik, ha fúj, leül és ír. Így dolgozott például Esterházy Péter. Önnél hogyan működik az írás?

− Nem tudok egész nap az írásnak élni, így irreális lenne napi penzumot meghatározni. Amellett, hogy van három szép gyermekem, akikre örömmel áldozom a nap bizonyos részeit, van egy polgári szakmám, továbbá tanítok az ELTE-n. Ha nem is lopott, de kivételes időkben írok. Az estékre, a hétvégékre korlátozódnak ezek az alkalmak, illetve vannak az évnek áldott részei, például az advent körüli vagy éppen a nyári időszak, amikor a család többi tagja az aktív pihenést választja, én pedig naponta és sokat írok. Szóval, keresem az alkalmakat, hogy írhassak, hiszen az írás jó része mesterség, amit gyakorolni kell. És persze késztetés.

Gondolom, ez utóbbi a legfontosabb, az feszíti a legjobban.

Igen, de ez nem olyan kényszer, hogy jön a rügyfakadás, és ha előtte nem metsszük meg a fákat, akkor elbuktuk a metszést. Inkább olyan ez, mint amikor egy focista harapja a kispadot, hogy végre beállhasson a játékba. Igyekszem minél hamarabb olyan helyzetet teremteni, hogy le tudjam írni mindazt, ami már javarészt összeállt bennem. ,,Lemegyek” a szereplőimhez, megfogom a kezüket – talán úgy, mint egy színművész egy szerepjátékban – benne vagyok a történetükben, és leírom, amit ,,diktálnak” nekem. Ez, nálam legalábbis, egyrészről áldott állapotot jelent, másrészt nagyon fárasztó mulatságot, mert amikor másfél-két óra múlva ,,feljövök” onnan, úgy érzem magam, mint akin átment az úthenger.

Ezt úgy képzeljük el, hogy egyrészt fejben ír, másrészt, amikor tényelegesen, manuálisan, akkor egyfajta módosult tudatállapotba kerül, és mintegy ,,írja magát” a mű a keze alatt?

− Pontosan nem tudom megmondani, hogyan működik, de talán valahogy így. Azt hiszem, amikor lejön a színpadról az Opheliát, Rómeót vagy éppen Cyranót alakító színész, ő sem tudná pontosan megmondani, hol járt, mit csinált az előző két órában, mert valamiféle más állapotban volt. De ezt nem szabad a bódultsággal azonosítani. Ez egy rendkívül koncentrált helyzet, ilyenkor minden idegszálával összpontosít az ember.

A teljes interjú itt olvasható.

Értékelések a kötetről (részletek)

„Jó őket (a novellákat– a szerk.) olvasni, mert becsülik az olvasót, s úgy bolygatnak fel minket, hogy olvasás közben szinte észre sem vesszük. Csak miután a történet »lecsengett«, akkor eszmélünk rá, hogy közös bűnökről, hazugságokról, kudarcokról is szólt az a novella, nemcsak egy kotyogós kávéfőzőről, vagy egy rádiós közlekedési hírről.” – Deres Péter (dramaturg, fordító, író).

„Légrádi Gergely sajátosan meditatív, »félálom«-világaira érdemes ráhangolódni, érdemes velük megbarátkozni, mert nyitottságra és befogadásra tanítanak ebben a szűkre zárt, racionális valóságunkban.” – Radnóti Zsuzsa (dramaturg, irodalomtörténész).

„Igen ezek az írások a létezés lehetőségeit kutatják. Általában a világban, de még ismerősebben, a kelet európai, és itt, és most a mi magyar valóságunkban is. Hőseik kudarcai a mi kudarcaink. Tömör, lírai szépségű, helyenként groteszk humorral, néha pedig iróniával színezett novelláit élvezet olvasni. Ajánlom mindenkinek, aki szívesen olvas kortárs irodalmat.” – Marton László (a Vígszínház volt igazgatója, ma főrendezője).

Ordódi Tamás illusztrációja

Ordódi Tamás illusztrációja

A helyszínen a könyv illusztrációiból rendezett kiállítás is látható.