Hová tűnt A félkegyelmű című Kurosawa-film eredeti kópiája?

the_idiot_02 b

A félkegyelmű (1951), Rendezte: Akira Kurosawa, Japánul: Hakuchi, Angolul: The Idiot

Írta: Ferber Katalin

Akira Kurosawának, Japán egyik leghíresebb filmrendezőjének ez a filmje, amely Dosztojevszkij regényének filmes adaptációja, mind otthon, mindpedig nemzetközi körökben az egyik leggyengébb filmnek minősült.

Kurosawa  ezt a filmjét életében először a Sochiku filmgyárral készítette el, amit később nagyon megbánt nemcsak a művész, de a stúdió is. A film eredetileg 265 perces, kétrészes, monumentális alkotás volt, de ezt a Sochiku vezetői elutasították, mondván, túl hosszú. Elkészült egy 180 perces változat is, de ezt csak egyszer láthatta a közönség, mert az utolsó, jelenleg is ismert és vetített kópia mindössze 165 perces. A leghosszabb, vagyis eredeti változat kópiája eltűnt, ma sem találják sehol. Arról is csak találgatások vannak, hogy a kópiát maga a filmgyár semmisítette meg, vagy az amerikai megszálló hatóságok kobozták el. Van filmes szakember, aki azt feltételezi, hogy a megszálló hatóságok kérésére semmisítették meg a film eredeti változatát.

Kurosawa a vágásokat keserűen kommentálva csak annyit mondott az egyik vele készült interjúban, hogy a végén már nem jelenetenként fogják vágni a filmjét, hanem “ keresztbe”-vágják az egész alkotást. Minden tiltakozása azonban hiábavaló volt, az egyetlen kópia, ami megmaradt, az 165 perces. Természetesen arról sem lehet tudni semmit, hogy melyek voltak a rövidítés szempontjai.

A film mágusának gyerekkorától egyik kedvenc írója volt Dosztojevszkij. Ezt a  filmet A vihar kapujában (japánul Rashomon) című alkotása elkészülte után forgatta. A félkegyelmű Kurosawa egyetlen filmje, melynek forgatókönyvének vázlatát kalligráfiával készítette, ezzel is kifejezve, mily nagy becsben tartja Dosztojevszkij művét.

Nem választhatott volna azonban rosszabb évet e film elkészítéséhez, mint 1951-et. Ez volt az amerikai megszállás utolsó éve Japánban, országos sztrájkok szervezése és azok betiltása folyt, mégpedig a japán háborús törvények alapján. Az amerikai McCarthy-korszak kommunistaellenes hajtóvadászata Japánban is egymás után szedte (elsősorban értelmiségi körökben) az áldozatait, így jó néhány japán filmrendező is munka nélkül maradt.

A félkegyelmű, mely a világirodalom egyik remekműve, Kurosawa megfilmesítésével megdöbbentő alkotás. Drámai, izgalmasabb mint sok detektívtörténet, és a színészek játéka egészen rendkívüli teljesítmény. Ez azonban csak e recenzió szerzőjének véleménye, mert mindeddig a filmről kizárólag elítélő és lesújtó kritikák születtek.

Egy regény megfilmesítése persze mindig rizikós vállalkozás, hiszen nem biztos, hogy vizuálisan hitelesen megjeleníthető az eredeti műalkotás.

Kurosawa csaknem betű szerint ragaszkodott a regény cselekményéhez, melynek főhőse, Miskin herceg, a félkegyelmű.

hakuchi

1951-ben egy orosz regény megfilmesítése Japánban eleve gyanús volt. A főhős, a japán Miskin rögtön a film elején Okinavát említi, ahol katonaként kivégzőosztag elé került, majd az utolsó pillanatban megmenekült a halál elől. (Azoknak, akik nem olvasták Dosztojevszkij regényét: a könyvben ez életrajzi elem.) S ezzel kezdődtek valószínűleg a bajok a film tartalmát tekintve.

Okinavát említeni 1951-ben az amerikai cenzorokat azonnali beavatkozásra késztette. Ott zajlott ugyanis az utolsó és talán legszörnyűbb harc az amerikai hadsereg és a japán katonák, valamint az okinavai civil lakosság között. Okinava lakosságának egyharmada lett áldozata ennek a csatának, akiknek egy részét a rettegett japán katonai rendőrség fegyverrel kényszerítette öngyilkosságra, nehogy hadifoglyok legyenek. (A civil áldozatok halálának ez az oka a mai napig nem szerepel a japán középiskolai történelemkönyvek többségében.)

Okinava 1972-ig amerikai katonai gyarmat volt.

Reális tehát annak feltételezése, hogy a japán Miskin okinavai tragédiája, amely megbetegítette,  a film rövidítésének esett áldozatul.

Kameda, a japán Miskin, szerelmes lesz egy fénykép láttán Taekóba, akit Setsuko Hara játszik. Taeko feltehetően kislányként eladott prostituált, akit egy, a nőnél sokkal idősebb dúsgazdag férfi, Tohata, szeretőjeként tart ki.

Pénzért Taeko megszabadulhat a férfitől, s akár férjhez is mehet.

Kameda, aki szerelmes Taekóba nem félkegyelmű, hanem egy tiszta, erkölcsös ember, de gyógyíthatatlan rohamai miatt hasonlóan kirekesztett, mint Taeko a kurtizán múltja és életvitele miatt.

A film tehát kettős lelkülettel készült: egyrészt megőrizte a regény alaptörténetét, másrészt a japán társadalom kontextusába helyezte.

Miskin és Taeko a két pária szeretik egymást, de ez a szerelem mindkét részről reménytelen. Mindkettőjük kísérlete arra, hogy “normális” emberekkel éljenek, kudarcot vall.

Taeko Akamával próbál együtt élni, Kameda pedig Ayakóval, de mindkét kapcsolat kudarcba fullad. Akama megöli Taekót “hogy örökre az övé lehessen”, s Kamedával együtt virrasztanak Taeko holtteste mellett. Mindkettőjük az őrületbe menekül, s Kameda meg is hal.

A film utolsó jelenete főhajtás Kameda előtt, aki ugyan nem volt normális, de mégis tiszta lelkű, szeretetteljes ember.

Setsuko Hara a korábbi filmjeihez képest ebben a filmben bemutatja addig ismeretlen drámai képességeit. Mozgása, arckifejezése, beszédes tekintete s fejedelmi tartása Greta Garbo-ra emlékeztet.

A férfi főszereplők mindegyike ((Masayuku Mori, Kameda, azaz Miskin szerepében, Toshiro Mifune pedig Akama szerepében) életük talán legjobb alakítását nyújtották ebben a filmben.

A film a hazai és a külföldi filmkritikusok szerint Kurosawa leggyengébb alkotása volt. Japánban nyilvánvalóan az amerikai megszállás indokolta az óvatosságot, külföldön pedig az orosz regény és annak japán kontextusa idézhette elő a fanyalgó kritikák többségét.

Kurosawával, épp e film kudarca miatt jó néhány filmgyártó szembefordult, “ejtette”. Ekkor azonban az előzőleg készített filmje, A vihar kapujában, (japánul Rashomon), a velencei filmfesztiválon elnyerte az Arany Oroszlán nagydíjat, s ennek köszönhette a filmrendező, hogy a szakma “visszafogadta”.

Az azonban figyelemre méltó tény, hogy Kurosawa Japán legismertebb stúdiójába, a Sochikuba négy évtizedig nem tért vissza.