Mi vihet arra embereket, hogy bandába verődve rátámadjanak másokra? Miféle helyzetben mely beidegződések válthatják ki egy utcai csődületből a vérszomjas ragadozók ösztönét? Egy falusi piac népségéből kik és hogyan verődnek össze, hogy rátámadjanak saját szomszédaikra – olyanokra, akiket nemrég elpusztítani hurcoltak el, de kivételesen megmenekültek? Hogy kerülhet valaki lincselők közé?
Závada Pál Egy piaci nap című új regénye a háborút és a vészkorszakot követő magyarországi antiszemita pogromok és tömeghisztériák nyomába ered. Itt a Magvető kiadó jóvoltából beleolvashatsz a 224 oldalas könyvbe, és ha kézbe vennéd, itt jelentős kedvezménnyel megveheted.
Részlet:
Meg tudom mondani, melyik volt az a pillanat, amikor
belém nyilallott, hogy ennek a viharverésnek a legsúlyosabb
villámcsapása miránk fog lesújtani. Hogy innentől
fogva nem óv meg semmitől, ha szörnyülködve befogom
a szemem. Hogy hazafuthatok ugyan, s befúrhatom
a párnák közé a fejem, mert iszonyodom attól, amit ezek
művelnek – ám ezzel se megyek semmire. Mert már nemcsak
másokat fenyeget ez a roham a szemünk láttára, hanem
hogy az ostromoló kedvnek éppen mi leszünk a kiszemelt
célpontjai, ez világosodott meg előttem abban a
percben.
Vagyis pontosan akkor, amikor a piactér mögötti Görbe
utcán az oszladozó, de még mindig ingerült csődület szeme
láttára kivágódik a félig kitárt nagykapu másik szárnya
is, és egy kihátráló ismeretlen rendőr meg egy civil
ruhás a térdhajlatánál s a hónaljánál fogva hoznak ki egy
magatehetetlen testet, én pedig odanézek. És nem rögtön
– mert az ember tekintetét önkéntelenül is a szétszakadt
nadrágból előbukkanó alsótest véres hasadása vonja
magára, az összezúzott koponyából és arcból pedig szinte
csak a kis kecskeszakáll maradt sértetlen –, de ahogy a
döbbenetből kezdek fölocsúdni, és jobban megnézem az
áldozatot, fölismerem benne Grósz Ferenc tojáskereskedőt.
Meg hát az is segít, hogy az ő kocsibejárója előtt állok
éppen. Ahová most betolat egy kis teherautó, kiugrik belőle
egy tányérsapkás – ha megbocsát, asszonyom, kér tőlem
utat ezzel a meglepő választékossággal –, hogy aztán
a másik kettővel együtt a csupasz bádogplatóra fektessék
föl a sebesültet, majd elhajtsanak vele.
Uramisten, rettenetes, súgtam magamnak, ezt a szerencsétlen
Ferke aligha fogja túlélni, s akkor innentől új fejezet
nyílik. Mert ha bűnösök után kiáltanak, meglássátok,
miránk fognak mutogatni majd.
Visszakanyarodtam a betört ablakok üvegcserepeitől
csillogó, de már éppen kiürülő főutcára, és elindultam
a szülőházam felé. Tudtam, hogy apám okult az oroszok
másfél évvel ezelőtti tatárdúlásából, ezért az ő rőfös- és
divatüzletét – szemben az imént betört boltokkal és széttiport
piaci bódékkal – sértetlenül fogom viszontlátni,
mindkét kirakata most is föltéphetetlen acélrolettával
lesz védve, ahogy házának hat ablakredőnyét is idejében
lehúzta, kapuját bezárta. De most nem akartam betérni
hozzájuk – nem volt kedvem apámnak az utcai állapotokra
vonatkozó véleményéhez és jó tanácsaihoz, melyeket
nyilván most is határozottan hangoztatna, noha én
jártam éppen odakint, nem pedig ő –, ezért sem jöttem a
hátsó utcán, ahol Julcsa nénit felzörgethettem volna a cselédház
ablakán.
Hazaérve pedig egyáltalán nem szerettem volna beszélgetni
a férjemmel sem – talán épp a beismerhetetlen
rémképzetem miatt, hogy hátha őrá nézve a leginkább
fenyegető mindaz, ami odakint dúl éppen, holott nem ő
tehet erről. Azt hazudtam neki, hogy közvetlenül a térig
nem is mentem be, mert onnan ordibálás hallatszott, azt
mondják, néhány garázdálkodó szétkergette az árusokat,
ládáikat pedig lelökdösték a földre. De én Julcsa nénivel
váltottam csak pár szót a kisablakon át, mondom, a szüleim
be vannak zárkózva, nincsen szükségük semmire, a
hátsó utcán pedig, ahogy odáig elosontam, és vissza, különöset
nem tapasztaltam. Nemcsak azt hallgattam el tehát,
voltaképpen mi zajlik odakint, hanem azt is, hogy az
imént az orrom előtt hozták ki az agyonvert Grósz Ferkét,
s emiatt miféle rémület kerített hatalmába.
Sándornak nem tűnt föl, hogy amit röviden elhadartam,
az legföljebb egy fél órácskára igazolhatott engem,
nem pedig másfélre. Láttam ugyan, hogy az én igencsak
megszűrt híreim is fölizgatták, és hangosan eltűnődött,
vajon mekkora méreteket ölthet odakint ez a fölfordulás,
meg hogy a rendőrség elég hamar képes-e majd rendet teremteni,
de nyugalmat erőltetett magára. Tovább töltögette
magának a zománcos kannából azt a kihűlt, ízetlen
pótteát, és egy vastag szakkönyvből kivonatolta lila
vonalas jegyzetfüzetébe a maga gyöngybetűivel a gabonafélék
kártevőit. Föl sem igen nézett, amikor azt mondtam,
bemegyek kicsit lepihenni. Jól van, Mariskám, menj
csak, és már pörgette is könyvének lapjait, hogy kikeressen
valamit.
*
Lapozz a folytatáshoz!
