Szabó Borbála: Olyan, mintha összejöttem volna Vörösmartyval


Kerengők/Csongor, Tünde – ősbemutató az Átriumban

Meg tudja-e szólítani a mai közönséget a Csongor és Tünde? A válasz egyértelmű igen, ha fineszesen tálalják. Szabó Borbála író, dramaturg pontosan ezt tette, amikor Vörösmarty műve nyomán írt egy kortárs darabot – Kerengők/Csongor, Tünde -, ami a gimnazisták körében már zajos siker. Az Átrium Film-Színházban hetek óta középiskolások tucatjai vitatkoznak pro-kontra a Csongor és Tündéről. A NézőKépző művészeti programban látható beavató színházi előadás azonban nem a végállomás. Az Átriumban április 15.-én tartják a darab egész estés színházi ősbemutatóját. A darabról a szerzővel, Szabó Borbálával beszélgetett Hegedűs Claudia.

Úgy tudom, hogy Magács László, az Átrium igazgatója kért fel arra, hogy a Csongor és Tündéből írj egy mai darabot. Mennyire volt hasonló, és miben különbözött a munkamódszered, mint amikor a Bánk bán szövegét ”leporoltad”?

csongor és tünde

Szabó Bori, fotó: Kállai Tóth Anett

Abban mindenképpen más, hogy a Bánk bán az én ötletem volt, mert nagyon szeretem azt a darabot. Katona József drámáját tulajdonképpen „lefordítottam” mondatról mondatra, vagyis új magyar nyelvre tettem át. (Szabó Borbála 2012-ben megkapta a POSZT legjobb dramaturgjának járó díjat a Bánk bán mai magyar nyelvre „fordításáért” – a szerk.) A Csongor és Tündét viszont nem akartam megcsinálni, mert már diákkoromban is bosszantott, hogy Vörösmarty miért nem viszi végig következetesen a szálakat, tehát a darab, hagyományos értelemben nem drámai. Bármilyen szép is a versezete, nekem nem jutott volna eszembe, hogy ezt tolmácsolni kellene. S amikor Magács László felkért erre a munkára, nem mondtam rögtön igent, mert alapvetően csak olyat szeretek csinálni, amit én találtam ki, de azt azért megígértem, hogy újraolvasom. A művet csodálatosnak találtam, nem is emlékeztem, hogy ennyire szép. De a dramaturgiai hibái most is idegesítettek, az viszont nagyon tetszett, hogy egy az egyben feltesz ilyen végső nagy kérdéseket, hogy mi az élet értelme, vagy mi a szerelem. De úgy éreztem, hogy miközben szépen meg van írva a férfi útja, a nő csak úgy lebeg a levegőben. Tehát az izgatott, hogy hol van a nő, hol vagyok én? (nevet) Elvállaltam, hogy megírom, de úgy, ha két színdarab készül: a Csongor meg a Tünde. Az egyik felvonás a Csongor, ahol Tünde ugyanazt jelenti, mint az eredetiben: ő a szerelem ideája. A másik felvonásban pedig látjuk Tünde vergődését, ahogy kinézi magának a fiút, és elhatározza, hogy átmegy a tündérvilágból a földi valóságba, és közben mindenfélét kipróbál. A végén, amit persze nem elárulok el, de a lényeg az, hogy a két darab pontosan szinkronizálva van, mert nemcsak Csongor útkereséseit kísérhetjük végig, de azt is megtudjuk, hogy mi történt mindeközben a lánnyal. Bár írás közben sokat vitatkoztam Vörösmartyval, most mégis azt érzem, hogy az egész olyan, mint amiben ő az acélszerkezet, és valahogy rajtam keresztül is átüt az ő költőisége. Kicsit olyan, mintha összejöttem volna Vörösmartyval, mert a szövegeken keresztül kialakult egy erős érzelmi kötődés közöttünk.

csongor és tünde

Börcsök Enikő, fotó: Konkol Máté

Mennyire hangszerelted maira a Csongor&Tündét?

Ez a történet, ugyanúgy tündérmese, mint az eredeti, csak a mai virtuális világban kezdődik, mert Tünde (Prohászka Fanni) egy szimulátorjáték szereplője, és onnan lép át a valóságba. Csongor (Feczesin Kristóf) pedig egy olyan fiú, aki az internet világában él, és nagyon sok mindent megtapasztal anélkül, hogy kockáztatná a valós csalódást. Ez a kamasz egy kissé agorafóbiás, aki nem meri a valóságos életet elkezdeni. S még az a találmányom ebben, hogy Mirígy (Börcsök Enikő) az én darabomban Csongor anyja. Az eredetiben ugyanis nem értettem, hogy mi a motivációja ennek az ügyetlen boszorkának. De az, hogyha Mirígy egy elvált nő, aki magának akarja a fiát, akkor a gyereknek nemcsak a saját félelmeit kell leküzdenie, de azt a boszorkányt is, aki ráadásul (sajnos) az anyukája. Szerintem így sokkal félelmetesebb. Ez elég kockázatos döntés volt, és a tanárok ki is akadtak, de a diákok megtapsolták. (nevet) Nyilván amikor írok egy darabot, akkor kell, hogy valami közöm legyen hozzá. Mivel nekem sem volt könnyű anyám, s bár nagyon szerettem őt, de az én életkezdésemben is egy nagy nehézség volt, hogy rám pakolt egy csomó terhet, a saját életét. Szerintem ez egy olyan probléma, amit valamilyen formában minden gyerek ért, vagy megél.

Egyfajta irodalmi kerítőnő is vagy ebben a történetben, mert Vörösmarty nyelvezete nem könnyen adja magát, de ha a gimnazisták a darabodon keresztül megismerkednek a Csongor és Tündével, akkor talán az eredetire is kíváncsiak lesznek. Tévednék?

Mikor megkérdezzük tőlük, hogy ki olvasta a Csongor és Tündét, kórusban mondják, hogy senki. Persze dacolnak is nyilván, de lehet, hogy tényleg nem ismerik a drámát. Viszont, ha látják a darabomat, amit a Csongor és Tünde kapcsán írtam, az arra biztatja a gimnazistákat, hogy nekik is legyen egy verziójuk az eredetiről. Az biztos, hogy az én szövegem könnyebben talál utat hozzájuk, mert le vannak fordítva a problémák maira. Miután megnézik az előadást, többen megállapítják, hogy nem is olyan szar ez a Csongor és Tünde, miközben persze eleve van bennük egy ellenállás, mert tananyag és felelni kell belőle. Ilyen értelemben közel lépek hozzájuk, mert felrázza őket az, hogy valaki mai módon próbálja végiggondolni a Csongor és Tündét. Az pedig, hogy felkavarja őket, és közük lesz hozzá, szerintem a legnagyobb dolog. Ezután már talán elindulnak ők is valamilyen úton, ahol nyitottabbak például Vörösmartyra.

csongor és tünde

December 8-a óta a gimnazisták folyamatosan tesztelik a darabodat. Hányszor írtad már át a szöveget?

Ez mindig nehéz kérdés, hogy a közönség véleménye érdekeljen-e, másrészt meg nyilván fontosak a reakciók. Egyébként is mindig nézem a saját a darabjaimat, figyelem, hogy reagál a közönség. Amúgy az sem könnyű, amikor egy harmincas író megpróbál úgy beszélni, ahogy a tinédzserek. Nekem ez óriási élményt volt, hogy ennél a darabnál sikerült, ami valószínűleg azért lehet, mert egy hülye kamasz maradtam, ami a felnőtt világban sokszor okoz nekem problémát, de ez a korosztály pontosan érti, amit mondok. Érzékelve, hogy mi tetszik nekik, és mi nem, mindig megbeszéltük Magáccsal, hogy min változtassunk, és sokszor dolgoztam át a szöveget. De voltak azért olyan döntéseink, amikhez makacsul ragaszkodtunk. Attól, hogy valami fölkavaró vagy megosztó, hogy azt mondják, „nem tetszik”, még nem biztos, hogy le kell csiszolni az éleit. Bár ez a fiataloknak szóló változat, nem az, ami lesz a márciusi ősbemutatón. A beavató színházi előadás 45 percben sűríti össze a darabot, díszlet és jelmez nélkül, és egy csomó „lyukat” hagytunk benne, hogy a fiatalok értelmezhessék, elemezhessék a történetet. Március 6-án pedig egy két felvonásos drámát mutatunk be a közönségnek. Ahogy már korábban is beszéltünk róla, az első a Csongor, a Tünde rész pedig a meglepetés. Tehát ez lesz a nagy előadás, amikor kétfelől nézzük meg a történetet.

Lesz-e folytatás, van-e újabb dráma a tarsolyodban, amit szívesen „lefordítanál” átültetnél mai nyelvre?

A művészet, mint az életről való beszédmód az egy nagyon fontos ügy, és szerintem azt kéne tanítani, vagyis nem feltétlenül műveket sulykolni. A férjem (Nényei Pál – a szerk.) írta egyébként Az irodalom visszavág című könyvet, amiben pont erről beszél. Érdekes, hogy bár mi nagyon különbözünk, valójában hasonlóak a célkitűzéseink, csak más utakon közelítjük meg. Tehát nekem alapvetően saját darab-és könyvterveim vannak, de hogyha találok kapcsolatot egy művel, akkor persze szívesen hozzányúlok. Mondjuk a Bánk bán egy régi misszió volt, a Csongor és Tündét pedig egy helyzet hozta, és örülök, hogy így alakult, de nincsenek olyan vágyaim, hogy bárcsak még Az ember tragédiáját is lefordíthatnám. A Csongor és Tünde kapcsán még arra gondoltam, hogy nagyon érdekes lenne írni belőle egy regényt, tehát prózai változatban, hogy képzelném ezt a két utat. Már látom magam előtt, ahogy nyílik a könyv, s az egyik fele Csongoré, s ha megfordítod, akkor az meg Tündéé. Ha minden jól megy, ősszel már kézbe foghatod a Csongor és Tünde című regényt, de előtte még persze a színdarab sikeréért szurkolok az Átriumban.

A bemutató információi

Egy korábbi interjúnk:

Szabó Borbála: Az anyaság volt az egyetlen járható út az íróvá váláshoz