Már hivatalosan is ugrálhatunk a több száz milliót érő Venet-szobron!

kozter-szobor-9287

Egymás szájában tapostak a média képviselői július 16-án a Kioskban, ahol egy sajtóbeszélgetés előzte meg a világhírű Bernar Venet szoborcsoportjának formális átadóját. A diskurzus résztvevői Ledényi Attila az Art Market Budapest alapító-igazgatója, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, Lukács Viola kurátor és természetesen maga, Venet voltak.

kozter-szobor-9268

Biztos vagyok benne, hogy sok érdekes dolog elhangzott az egyébként étteremként funkcionáló helyiségben, de a mikrofon hiánya és a konstans csörömpölés miatt, körülbelül a negyedét sikerült elcsípnem a beszélgetésnek.

A hangfoszlányokból azt sikerült kiszűrni, hogy

  • a Budapesti Fővárosi Önkormányzat és az Art Market Budapest szeretik egymást és élvezik a közös munkát, mert együtt sokra képesek.
  • minden budapesti lakos nagyon örül annak, hogy egy világhírű művész alkotása állhat itt.
  • a Venet szoborral Budapest nagy lépést tett afelé, hogy Európa egyik legjelentősebb művészeti fővárosává váljon.
  • mindannyian nagyon hálásak a 74 éves mesternek azért, hogy a nyolc tonna összsúlyú szoborcsoport majd’ fél évig a Március 15. téren lehet.

kozter-szobor-9281

A diskurzus végén megnézhettünk egy kedves videót pár szakemberrel a főszerepben, és láthattuk, amikor a szobor darabkáit a térre szállították, kipakolászták, majd jól összeszerelték. A kisfilm után átbattyogtunk az “Arcs in disorder: 3 arcs x 4” névre keresztelt grandiózus alkotáshoz, ahol ezúttal egy gondosan odakészített mikrofonba mondhatta el Szalay-Bobrovniczky Alexandra a következőket:

Budapest Fővárosi Önkormányzata az Art Market Budapest stratégiai partnereként elkötelezett a kortárs képzőművészet minél szélesebb körben történő reprezentálása mellett. Nagy öröm a főváros számára, hogy befogadhatja egy olyan nemzetközi sztárművész alkotását, mint Bernar Venet. A köztéri szobrászatról való gondolkodást végre új irányba indíthatja el egy olyan kortárs mű, amely nem csak formanyelvében progresszív, de a felállítását is feltétlen támogatás kíséri. Remélem, hogy Budapest arculatának meghatározó része lehet a jövőben a város szerepének újragondolása, a vizuális kultúra támogatása tekintetében, s még több művész tekintheti majd a magyar fővárost művészete inspiráló közegének.

kozter-szobor-9297

A szobor valóban nagyon egyedi, még maga Venet is lefényképezte az avatón! A monumentális, 3 darab 4 részből álló mű könnyen odavonzza az kíváncsiskodót, ráadásul elég vagány érzés, hogy egy több százmillió forintot érő műtárgyon fetrenghet az ember.

kozter-szobor-9307

A francia képzőművész alkotása október közepéig, vagyis az Art Market zárásáig lesz látható és „használható” a Március 15. téren. A mesternek szenteli idei legjelentősebb kiállítását a Modern Képtár-Vass László Gyűjtemény is. A Lukács Viola kurátori közreműködésével létrejött MetaMetria július 18. és október 31. között tekinthető meg a veszprémi székhelyű múzeumban.