Kelecsényi László: Felnőtté lehetett válni egy régi vetítőteremben

kelecsényi könyv

Senki többet? Harmadszor!

Ha egy könyv bő évtizeden belül háromszor is nyomdafestéket lát, abban kell lennie valamilyen olvasócsalogató maradandóságnak. Kelecsényi László filmkalauza 312 magyar alkotás bemutatására vállalkozott, egyre bővítve a szemlézett klasszikus, kultikus és korfestő művek számát. A szerzővel Bársony Éva beszélgetett.

Honnan jött a könyv az ötlete?

Kamaszkorom óta a magyar filmek bűvkörében éltem. Minden új produkciót megnéztem, egyik-másikat többször is. Aztán dramaturgként belekóstolhattam a filmkészítés gyakorlatába. A kilencvenes években, amikor rövid ideig újságíróként dolgoztam, jött az ötlet, hogy össze kellene állítanom egy afféle filmes „operák könyvét”, amelyben a legfontosabb alkotásoknak nemcsak a sztorija kerül ismertetésre, hanem rövid értékelést, ajánlást is kap a reménybeli néző.

Klasszikus, kultikus, korfestő – ezek a szavak állnak a borítón. Miért?

A három jelző közül valamelyik, de néha mindegyik, ráillik a kiválasztott filmekre. Nemcsak remekművekből áll egy ország filmgyártása. A legtöbb művet idővel elfelejtik, de azok is őriznek valami lényegeset saját koruk hangulatából, érzésvilágából.

Hogyan válogatott az 1931 és 2015 között készült sok száz hazai film közül?

Nem véletlen, hogy az első film a Hyppolit, a lakáj. Majdnem minden évben akadt legalább 3-4 olyan mű, amely ha nem is vált klasszikussá, mégis jól kifejezte azt a kort, amikor forgatták. Tehát egy ilyen kötetben nemcsak a Szegénylegények, a Szerelem vagy a Szindbád kaphat helyet, hanem suta vígjátékok, napi politikai aktualitáshoz kötődő históriák, pályakezdők első próbálkozásai.

A könyv tördelése az „egy film – egy oldal” elvet követi. Nem okozott gondot, hogy néha szűk keretek közé kellett szorítania a mondanivalóját?

Talán a jó értelemben vett hírlapírói rutin segített. Úgy gondolkoztam, hogy a mai olvasók figyelmét gyorsan és frappánsan kell megragadni, úgy, hogy ne csak egyetemisták, média-szakos diákok értsék, amit közölni akarok, de az átlagos érdeklődő is kapjon szemléletes információkat.

Kötetét Jancsó Miklós emlékének ajánlotta. Ha jól számoltam 12 filmje szerepel a válogatásban.

Vitathatatlan, hogy ő – most már múlt időben – a világszerte legtöbbet emlegetett magyar rendező. Ám például Makk Károly kilenc művével van jelen, és – hogy senki se vádolhasson a művészfilmek iránti elfogultsággal –, a szórakoztató mozi nagymestere, Keleti Márton hét filmjével szerepel.

Mindhárom alkalommal más címen jelent meg ez a filmkalauz. Miért volt szükség erre?

Mert mindhárom alkalommal sokat változott a kötet anyaga. Nemcsak folyton bővült, de – talán szokatlan módon – figyelembe vettem a kritikusaim észrevételeit, javítottam a hibáimat. Mindháromszor más-más kiadó adta ki. Az ő törekvésük, hogy változtassuk meg az új kiadás címét, egybeesett az enyémmel. A magyar filmgyártás is folyton változott az elmúlt évtizedekben, igyekeztem gyorsan követni.

Gyakorló filmkritikusként jól tudom, hogy a legifjabbak műveivel milyen gondban lehet, aki maradandó értékelést akar adni róluk. Ez nem jelentett problémát a kötet bővítése során?

Ez okozta a legtöbb örömet nekem. Szeretek felfedezni, szeretem az új szerzőket támogatni, amikor még nem rajongták körül őket a hivatásos lelkendezők.

Csak játékfilmek szerepelnek a kötetben?

Belevettem a legemlékezetesebb animációs és dokumentumfilmeket is. Például a nemrég újra felfedezett Hortobágy című alkotást a harmincas évekből, vagy Az ember tragédiája sokáig készülő, monumentális vállalkozását.

Egy meglehetősen fura mottó szerepel a kötet elején. „A film több mint az élet”, hangzik el egy Truffaut-filmben ez a mondat. Komolyan gondolja?

Nekem a film, azaz elsősorban a mozi, mindent jelentett. Moziban nőttem föl, ott szereztem életre szóló élményeimet. A mozi védelmet nyújtott, biztonságot. Felnőtté lehetett válni egy régi vetítőteremben.

Folytatja a könyvet? Lesz esetleg negyedik kiadás a magyar filmkalauzból?

Ha a filmesek folytatják, ha születnek jó magyar filmek, nem állok ellent annak a lehetőségnek, hogy újra nekiveselkedjek az írásnak. A válaszom: igen.

(Kelecsényi László: Klasszikus, kultikus, korfestő. Magyar hangosfilm kalauz 1931-től napjainkig. Kronosz Kiadó, Pécs, 2014 – Megrendelhető!)