Daniel Kehlmann nem hisz az üzenetet közvetítő könyvekben


Nem hisz a célzottan üzenetet közvetítő könyvekben Daniel Kehlmann, a kortárs német nyelvű irodalom egyik legnagyobb alakja, aki A világ fölmérése című kötetével vált világhírűvé. A szerző a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon magyarul nemrég megjelent, F című kötetéről beszélt.

A politikai, erkölcsi, kulturális és vallási kérdéseket feszegető családregény a középszerűség ellen küzdő 21. századi ember kritikája is lehetne, Kehlmann azonban nem törekedett erre, mint mondta, “nem hisz az üzeneteket közvetítő könyvekben”.

Az összes könyvem közül tulajdonképpen erről tudok a legkevesebbet. A karakterekből indultam ki és megnéztem, mi történik velük. A kiindulópont a három fiútestvér, akik valamilyen módon mind szélhámosok, de ezt nem tudják egymásról. Egyfajta kísérletezés volt az F, ki akartam próbálni, milyen így megalkotni egy történetet

– fogalmazott Daneil Kehlmann.

daniel kehlmann

A kortárs német irodalom csodagyereke Münchenben született, jelenleg Bécsben és Berlinben él. Regényei és esszékötetei már huszonéves korában hatalmas kritikai és közönségsikert arattak Németországban, a világhírt pedig A világ fölmérése című regénye hozta meg számára: csak Németországban 2,3 millió példányt adtak el belőle és 46 nyelvre, köztük magyarra is lefordították. Kritikusai világszerte kifinomultságát, hatalmas tárgyi tudását, intelligenciáját és páratlan humorát dicsérik.

A magyarul a Magvető Kiadó gondozásában, Fodor Zsuzsa fordításában 2014 őszén megjelent F a Friedland család négy férfitagjának útkeresését, középszerűség elleni küzdelmét, élethazugságait mutatja be az egyes szereplők szemszögéből. Arthur, az apa egy hipnotizőrrel való találkozás hatására elhagyja három gyermekét és az írásban való kiteljesedést, a sikert választja, ami megpecsételi fiai sorsát is. Az idősebb fiú, Martin talán gyávaságból a papi hivatást választja, Isten létezésében azonban kételkedik, sőt, titkon istentagadó. Az ifjabb ikerfiúk egymással szoros lelki kötelékben élnek, amely azonban mindkettejük számára teher. Eric, az idős emberek pénzét elcsaló befektetési tanácsadó és a sokáig festői ambíciókat dédelgető, majd képek hamisításával vagyonra szert tevő Iwan Martinhoz hasonlóan mind szélhámosok valamilyen formában.

Morálisan nem tartom nagy véteknek a művészethamisítást. Ez az egyetlen olyan bűntény, amelynek nincs áldozata, senkit sem károsít meg addig, amíg a vétkes le nem bukik. Iwan egy szimpatikus, jólelkű jellem, akitől elvették a tehetség illúzióját

– beszélt a regény számára legkedvesebb alakjáról a szerző.

A nyitó fejezetben megjelenő hipnotizőr épp ellenkezőleg dolgozik, mint egy illuzionista: elnyomott valóságukhoz segíti hozzá az illúzióban élő embereket.

Ez nem feltétlenül jó, mint ahogy Iwannál sem, aki elismert művész lehetett volna. Aki alkotásra adja a fejét, kezdettől fogva abban a hitben él, hogy ő jó, holott nem tud még semmit, idővel tanul el mindent. Az viszont, akit már ekkor megfosztanak a tehetségesség gondolatától, meg is szűnik tehetségesnek lenni. Szükségünk van ezekre az illúziókra

– fogalmazott Kehlmann.

Daniel Kehlmann számára nemzetközi sikert hozó, 2006-ban megjelent A világ fölmérése című kötet Alexander von Humboldt természettudós és Carl Friedrich Gauss csillagász-matematikus életét és sikereit elmesélő filozófiai kalandregény. A könyv hatalmas sikere után a szerző teljesen más írásokba fogott, mind tartalmilag, mind szerkezetileg.

A német kiadóm szavai szerint ezek a könyvek már nem a világ fölméréséről szólnak: ez már a fölmért világ. Bár előfordulnak hasonló motívumok, a Hírnév (2009, Magvető) és az F atmoszférája is merőben más, jóval sötétebb. Következő könyvem pedig ezektől is teljesen eltérő lesz

– árulta el a szerző, aki azonban több részletbe nem bocsátkozott készülő művéről, mivel ebből a szempontból “babonás”.

A könyvírásban a folyamat sokkal fontosabb, mint maga a végtermék. Amikor elkészül, az ember alapvetően már nem akar vele annyit foglalkozni. Persze beszélni kell a kész könyvről, de gondolatban már a következő munkán jár az eszem, amiről viszont nem beszélhetek. Ez ennek a munkának a paradoxonja

– véli Kehlmann.

Daniel Kehlmann több irodalmi díjat is kapott, köztük 2006-ban a Heimito von Doderer-díjat és a Kleist-díjat. 2008-ban Thomas Mann-díjjal, 2012-ben pedig a Nestroy osztrák színházi díjjal ismerték el munkáját.