Vig Balázs, A rettegő fogorvos és a Három bajusz gazdát keres szerzője ezúttal puszikat rabol, pontosabban raboltat. A szerzővel a Puszirablókról, a gyermeki szorongásról, első csókokról, bizalomról és bátorságról beszélgettünk.
Balázs, mire kellett a kalózkapitánynak a puszi? Ez ugyanis nem derült ki a könyvből.
Egyértelmű választ nem adhatok, jobban szeretném, ha minden olvasó maga fejtené meg, hogy szerinte miért akart a kalózkapitány puszikat rabolni. Mivel én is szeretek íróktól kulisszatitkokat megtudni, kicsit segítek, hogy nekem mi járt a fejemben, mikor a kalózkapitány figuráján töprengtem. Ez a kalózkapitány nem találkozik személyesen a túszaival. Csak SMS-ben kommunikál velük. Valószínűleg mindenki mással is. Vajon mi lehet számára nagyobb kincs: az arany, vagy pedig a személyes, közvetlen emberi kapcsolat, azaz a túszok jóéjtpuszija? Ami az egyik legbensőségesebb puszifajta, ami csak kapható a szeretteinktől! A „jóéjtpuszik” szavatossági ideje azonban csak egy napig tart, ezért fogoly mesehőseinknek éppen nincsenek érvényes „jóéjtpuszijaik”. Még szerencse, hogy sikerül „lealkudniuk” a váltságdíjat egy mázsa „sima” puszira. Egyébként korábbi meséimhez képest a Puszirablókban nagyobb teret engedtem az olvasók fantáziájának: itt több lehetőség nyílik az együttgondolkodásra és – a fantáziálásra.
Nagyon modern ez a kalózkapitány, gondolatot olvas, ruhákat és mobiltelefonokat transzportál, SMS-ezik. Mindig jön valami csavar. Milyen ötletből született a könyv?
Elképzeltem egy gyereket, aki valamilyen oknál fogva nem kapja meg a szokásos, szertartásos „jóéjtpusziját”. Rácsukják az ajtót, egyedül marad a szobájában lámpaoltás után. Elveszíti a szüleitől kapott védettségét, kicsit megkezdődik a felnőtté válása. Ez teszi sebezhetővé, elrabolhatóvá Szeretke hercegnőt a fürdőkádban másnap este. Persze, hogy valóban elrabolják-e, vagy csak ő játszik-e el a gondolattal az elmaradt „jóéjtpuszi” okozta csalódottságában, az megint csak nyitott kérdés a Puszirablókban. Legelőször tehát nem a kalózkapitány figurája jutott eszembe.
Pár éve jelent meg Apu, hová tűnt a puszim? címmel David Melling könyve. Ott a jóéjtpuszi félremegy, kirepül az ablakon, a mesebeli király pedig botcsinálta lovagot küld utána. Nagyon jól megírt, megrajzolt kötet. Ismered?
Nem ismerem… Örülök is, hogy csak most hallok róla tőled, mert így egyáltalán nem tudott befolyásolni a Puszirablók írása közben. Nem szoktam piackutatást végezni egy-egy könyv írásánál. Az a jó, ha az alkotó időszakot nem befolyásolja, hogy milyen könyvek jelentek meg, sem az, hogy mi trendi éppen. De kíváncsi vagyok, hogy David Melling merre futtatta ki a meséjét.
Nézd meg, tetszeni fog! És nagyon különbözik a te könyvedtől, ami többféle témát is felölel. A rettegő fogorvosban is a gyermeki szorongást tematizáltad, itt is. Amíg ugyanis nem alakul ki a gyerekek nagyságészlelése, addig a kád lefolyója és a vécé lehúzása komoly szorongások forrása lehet. Ehhez képest Szeretke lefolyik a lefolyón. És puszitlanodnak a szereplők. Sokkterápia?
Nem írok cukormázas meséket, az biztos. A mesék egyik ősi funkciója a szorongások oldása, legyen szó gyermekekről vagy felnőttekről. A rettegő fogorvos valóban direkt módon rájátszik a félelmekre, az első fejezete például szándékoltan túlzó, mivel a fogorvostól való félelmünket imitálja. De a humor és a katarzis végül feloldja ezt a szorongást. A Három bajusz gazdát keresben is van minden, amivel csak megverhet minket a sors: a bajuszunkat elhagyja a felesége, és elszökik tőlünk, a másikat beszippantja a zsiványvilág, a legfiatalabb trombitás bajusz muzsikáját pedig összetévesztik az orrfújással. A Puszirablókban is bőven akad megoldásra váró probléma. Szeretke hercegnő azonban a kalandja segítségével olyan jellemfejlődésen megy keresztül, ami csak a hasznára válik. Nem is beszélve arról, hogy nem akármilyen barátokra tesz szert a mesében, elég csak Damilra, a kengurura, vagy Bújócskára gondolni. Egyébként egy gyerek számára teljesen magától értetődő, hogy a fürdővizébe becsobbanhat egy kalózhajó. Ezért kell a talpunkkal betapasztani a pótlefolyót, ha a kádban fürdünk. Én már ötévesen is odafigyeltem erre.
Szeretke hercegnő és Bújócska a szabadulásukért cserébe puszikat lopkodnak, például egy szerelmespár első csókjait. Amikor aztán elcsattan a sokadik első csók, kiderül, hogy ez a „sokadikság-elsőség” mindegy is. A szerelmespár fiú tagja pedig Bújócska érzéseit, gondolatait mondja el. Lehetett volna a könyv egy puszilista is, igaz, arról már listázó vers szól…
Ez az egyik kedvenc fejezetem a könyvből. Kikacsintás is egyben a szülők felé, emlékeztető, hogy milyen volt azon a bizonyos padon szerencsétlenkedni, és várni, hogy megtörténjen, hogy képesek legyünk megtörténtté tenni az első csókunkat. Ezek az elbénázott első csókok nagyon értékes emlékek maradnak mindenki számára. Egyébként vitatkoznék, szerintem nem Bújócska gondolatait mondja el a fiú! A szerelmespár idősebb, mint a könyv főszereplői. Bújócska még nem kerül olyan éles helyzetbe, mint ez a fiú. Igaz, neki is össze kell szednie a bátorságát, hogy lenyűgözze Szeretkét.
Adott a feladat: egy mázsa puszit kell összegyűjteni. Ki-ki úgy boldogul, ahogy tud, onnan rabol puszit, ahonnan tud. Bújócska épp a szerelmespár első csókját szerzi meg. És szerencséje van, mert ez olyan nehéz puszi, hogy a megszerzésével szinte teljesíti is a ráeső részt. Szeretkének és Damilnak többet kell begyűjtenie.
Nem is tudom, szerintem ez a fajta szorongás kortalan, ahogy a könyvben is megfogalmazódik, nem a cél (a puszi) a lényeg, hanem maga az odavezető út. A puszi adásához csak egy pillanatnyi bátorság kell, de megbízni a másikban és legfőképpen önmagunkban, hogy jól érezzük és szabad a puszilódás. Nekem kicsit erről is szól ez a könyv. A bizalomról és a bátorságról.
Tulajdonképpen egyetértek az értelmezéseddel, de nekem nem egészen ez járt a fejemben, amikor azokon a fejezeteken dolgoztam, ezért „földhöz ragadtabb” a válaszom is. A puszihoz vezető út is fontos, de biztos vagyok benne, hogy annak a kamasz fiúnak ott a padon, aki még sose csókolózott, nagyon kellene az a puszi fizikai valójában is.
Egyetértünk. Sőt, elárulom: a lánynak is! Eközben a lányhősöd szó szerint kirázza egy komisz fiúból az utolsó pusziját is. Nagyon érzékenyen fogalmazódik meg a kötetben, hogy aki biztos a szerettei szeretetében, akár a komiszságig bátor; míg a másik kisfiú, akire ügyet sem vet az apukája, nem tudja megvédeni magát. Szeretke igazságot szolgáltat, és közben először azonosul a nevével. Egész odáig inkább csak olyan kislány, akit szeretnek, és nem olyan, aki szeret…
Ezt megelőzően fontos élménye Szeretkének, hogy a kalózzászlóból varrt halálfejes ruhája miatt a játszótéren kerülik, megbámulják. Egy pillanat alatt nagy felfedezést tesz. Először sajnálja, hogy nincs vele a saját ruhatára, aztán rájön, hogy ezek a külsőségek nem számítanak. „Aki abból próbálja megítélni az embert, hogy pink hajpánt van-e rajta vagy pedig halálfej, annak nem kell a szeretete.” Ez a kívülállóság teszi szinte már igazságosztó szuperhőssé ebben a fejezetben. A verekedő gyerektől, aki eltöri egy kisebb gyerek játékát, elveszi a meg nem érdemelt puszit is. Nem feltétlenül a kisebb gyerek iránt érzett szeretetből teszi ezt, inkább az igazságérzete dominál. Az olvasó a mesét követve majd inkább Bújócskával együtt fedezheti fel, hogy a házsártos, elkényeztetett Szeretke valójában talpraesett, önzetlen, nemcsak szeretetre méltó, hanem nagyon is szeretni tudó hercegnő.
Vagyis az utolsó puszik elcsattanása után levonhatjuk a következtetést: a szeretetet adni is meg kell tanulni…
És megtudjuk, hogy minden puszi más és más. Nem egyenlő az értékük, nem egyezik az árfolyamuk. A mese végén egy egész különleges puszira is szükség lesz, hogy meglegyen az egy mázsa.
Ugye? Mondom én, hogy (ön)bizalom meg út! Ha már utazás: rengeteget turnézol is a könyveiddel. Milyen vándor meseírónak lenni?
Ha valaki kendőzetlen véleményt akar kapni a könyveiről, az álljon ki egy alsós tagozat elé egy tanítás végi fülledt aulába, és kezdjen el mesélni nekik. Nagyon hasznos visszajelzéseket fog kapni. Igyekszem mindenhová eljutni, ahová hívnak, fontosnak tartom, hogy a gyerekek lássák a hús-vér meseírót, ne csak a fekete-fehér képeket, amikre bajuszt rajzolnak a tankönyvekben. Egy jól sikerült író-olvasó találkozó nagyobb kedvet csinál az olvasáshoz és a kortárs irodalomhoz, mint bármilyen reklám. Nem csak a gyerekeknek nagy élmény, hanem nekem is.
