+ Irodalom

David Szalay: Az ártatlanság – exkluzív részletek!

David Szalay: The Innocent című regényének külföldi visszhangja csupa pozitívum. Kivételes kedvcsináló gyanánt álljon itt egy szakasz az ötödik fejezetből!

Az ünnepi könyvhétre jelenteti meg a Typotex Kiadó az angolul alkotó, de ideje egy részét Magyarországon töltő David Szalay The Innocent című regényét Sári Júlia fordításában. Külföldi visszhangja csupa pozitívum – reméljük a hazai fogadtatása is ugyanilyen dícsérő lesz. Kedvcsináló gyanánt álljon itt egy szakasz az ötödik fejezetből:

A rádióban a Szojuz űrhajó első tesztrepüléséről beszélnek. Azt mondják, teljes mértékben sikeres volt. Rövid szünet után a következő hírrel folytatják: „Fidel Castro miniszterelnök hazánkba tett látogatása után Kubába tartó repülőgépéről levelet írt a Szovjetunió népének és vezetőinek, amelyben kijelenti, hogy…” Alekszandr kihúzza a régi bőröndjét az ágy alól, tele levelekkel, iratokkal, fényképekkel és elfeledett írói próbálkozásokkal. A sakktábláját keresi, és még ettől a csekély erőfeszítéstől is alaposan megizzad a nagy hőségben. Ahogy mindenkinek, hirtelen neki is kedve támadt a játékhoz. Végre megtalálja. A kicsi fabábukat újságpapírba csomagolta. A címsorokból rájön, hogy az 1962-es karibi krízis óta nem játszott. A tábla csak egy összehajtott kartonpapír – legalábbis az volt, amíg a hajtás mentén ketté nem szakadt.

A nappaliban a rádió még mindig Castro üzenetéről számol be.

„…hangsúlyozza, hogy a két nemzet közti barátság nem gyengült a kubai forradalom tizenhárom évvel ezelőtti győzelme óta, és az amerikai imperializmus elleni közös küzdelmen alapul. A levél kitér a szovjet nép kiemelkedő politikai, gazdasági, társadalmi, tudományos és katonai teljesítményére is, amely páratlan a történelemben.” Alekszandr odalép a rádióhoz, és eltekeri a sávkeresőt, míg meg nem találja a reykjavíki csatornát. Aztán egymás mellé illeszti a kartonlap két felét, és kirakja a bábukat.

Halk koppanás hallatszik, ahogy a fehérrel játszó Borisz Vasziljevics megteszi a mérkőzés első lépését. A kommentátor megszólal: „Szpasszkij, gyalog a d4-re.” Alekszandr fogja a fehér parasztot, és két mezőt előrelép vele. A rádió ezután elnémul, leszámítva egy-egy alkalmankénti köhintést a közönség soraiból. Fischer, ahogy bemondták, nem jelent meg. Senki sem tudja, hol lehet.

Az ő fényképe díszeleg a Szovjet Sport e heti címlapján. Alekszandr felemeli az újságot, és alaposan megvizsgálja a széles arcot az apró, mélyen ülő szemekkel. Sugárzik belőlük a téboly. Úgy néz ki, mint aki napok óta nem aludt, a haja bozontos, a szája résnyire nyitva. A képe mellett ott egy fotó Borisz Vasziljevicsről is. Fischerrel szemben ő magabiztos, komoly méltóságot sugároz. Alekszandr ránéz az órájára: két perc telt el, amióta a gyalogossal lépett. A kommentátor megszakítja a csendet, amikor halkan így szól: „Fischer még mindig nem jelent meg. Emlékeztetem önöket, hogy ha egy órán belül nem érkezik meg, elveszíti a partit.”

Percek telnek el, úgyhogy Alekszandr addig átfutja Fischer rövid életrajzát a Szovjet Sportban. Fischer szociálisan és politikailag legalább annyira visszamaradott, mint érzelmileg. Nőtlen, és nincsenek barátai. Egy haszonleső fundamentalista keresztény szekta tagja, aki gyűlöli a haladó politikát. Feltett célja, hogy meggazdagodjon, és egyetlen motivációja a pénz. Csak akkor volt hajlandó beleegyezni, hogy részt vesz a reykjavíki világbajnoki mérkőzésén, amikor egy brit milliomos megemelte a nyereményt 250 000 dollárra… A nők iránti megvetését több alkalommal is hangoztatta. Az egyik interjúban kijelenti: „Minden nő gyenge. A férfiakhoz képest ostobák.” De még ennél is nyugtalanítóbb az antiszemitizmusa. „Túl sok zsidó sakkozik”, állítja. „Elvész miattuk a játék eleganciája. Tudja, nem öltöznek valami jól.” Mindezt annak ellenére, hogy az anyja zsidó… A sakktáblánál folyton az önteltségével próbálja megfélemlíteni az ellenfelét, és ha a játék körülményei nincsenek teljesen a kedvére, úgy viharzik ki a teremből, mint egy elkényeztetett kölyök. Elkényeztetett kölyök, ez illik a legjobban Fischerre. Sokan azt mondanák, hogy ez a csodagyerekek elkerülhetetlen sorsa, de ne feledjük, hogy Szpasszkij is csodagyerek volt, aki tizenhét évesen megnyerte a szovjet bajnokságot. Leningrádban tanult meg sakkozni a háború után, s egy földműves anya és egy munkás apa gyermekeként komoly felnőtté érett. Míg Fischer nem olvas mást, csak gyermekded képregényeket, olyan címekkel, mint Pókember vagy Denevérember, addig Szpasszkij rajong Dosztojevszkijért. Míg Fischernek az a dédelgetett álma, hogy olyan házban éljen, amely úgy néz ki, mint egy bástya, addig Szpasszkij keményen dolgozik, hogy eltartsa a családját.

Az életrajza mellett ott egy másik, kisebb fénykép is Fischerről, amelyen éppen öltönyt próbál, háttérben a szabóval, aki krétával jelölgeti a félkész, félkarú zakót. Fischer csípőre tett kézzel áll, örömtelen mosollyal mered a kamerába, és széles arcáról sugárzik, hogy semmi mást nem érez, csak önimádatot és megvetést az egész világ iránt. Alekszandr azt gondolja, íme egy ember, aki minden kapcsolatát elveszítette a környezetével a sakkot és a pénzt kivéve. De morálisan semmilyen összeköttetése nincs a világgal…

A rádióból hirtelen nyugtalan morajlás hallatszik, a közönség zúgolódik. „Itt van”, szól a kommentátor mogorván. „Megérkezett. Fischer megérkezett. Hét perc késéssel. Felmegy az emelvényre . Szpasszkij feláll. Kezet fognak. Fischer elfoglalja a helyét. Mi lehet… Ó, lépett. Huszár az f4-re.”

Alekszandr az f4-re lép a fekete lóval, és elgondolkodva bámul a táblára.

Szpasszkij jön. „Gyalog a c4-re”, jelenti a kommentátor.

***

Órákkal később a lemenő nap forró sugarai betöltik a nappalit. Az ablakok tárva-nyitva, odakint gyerekek játszanak az utcán – Alekszandr hallja a lármázásukat. A sakktáblán statikus, bonyolult felállás alakult ki. Az erőviszonyok kiegyenlítettek: mindkét játékosnak egy futója és hat gyalogja van. Egyelőre döntetlen a játszma. A rádió feszülten zizeg. „Gyalog a b4-ről a b5-re.” A tudósító hangja ideges és kimerült. Alekszandr előretolja a fehér gyalogot, és Fischer lépésére vár. „Futó a d6-ról a b5-re. Ez hiba”, mondja a tudósító. Halk morajlás hallatszik a teremben. Alekszandr lép. Még nem látja…

„Gyalog g2-ről a g3-ra.”

A kommentátor hangja megélénkül.

Ó, igen. A futó csapdába esett. Alekszandr elégedetlenül ráncolja a homlokát, amiért ezt nem látta előre. „A játék most új irányt vett”, suttogja izgatottan a tudósító. „Mindenképpen új irányt vett.

Eddig úgy látszott, mintha bábucserére készültek volna. Szpasszkij biztosan bábucserére játszott, bármelyik pillanatban megtörténhetett. Fischernek ez nem tetszett, de túl agresszív volt. Óriási hibát követett el. Most már biztos, hogy veszíteni fog.”

Miközben Szverdlovszkra leszáll az este, a végjáték folytatódik: a türelmes, lassú helyezkedés a királyokkal és a gyalogokkal. Fischer a gyalogjaival küzd a fennmaradásért az ellenséges gyalogok és a futó ellen. Szpasszkij a végső győzelemért küzd. Végül, miközben az éjjeli lepkék szinte hangtalanul ostromolják a mennyezetről lelógó villanykörtét, a játékot berekesztik másnapig. Tapsvihar – Alekszandr kikapcsolja a rádiót, és a sakktáblára mered. A néma kis fadarabok állása ma este az egész világot izgalomban tartja.

Korán reggel ébred, de már hajnalban olyan meleg a levegő, mint egy tál leves. Nagyon vékony köd borítja az utcát. Alekszandr leül az asztalához, és az írógép kalapálása hirtelen szétzúzza a reggeli csendet.

 

A tavasz

megváltoztatta

az erdőt.

 

Megáll. Azt készül megírni, amikor másodszor utazott a Metyeljev Logba, és a tavasz megváltoztatta az erdőt, de van valami, amit kihagyott az első látogatásának a beszámolójából. Akkor az ott töltött idő java részében esett. Az emlékei arról a helyről többnyire esős napokat őriznek: ködös esőt, amely megcsillan a nyers szövésű vásznon, a nő kabátjának szürke gallérján.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top