Archív

Wild Life Rockfest – hét videóklippel

Az 1napos fesztivál szombaton délután kezdődött: ténylegesen fiatal, kezdő környékbeli bandák kaptak fellépési lehetőséget, rövid programokkal. A 3 nevenics társasgág mintegy 2 órát át töltött szinpadon… – Libisch Károly beszámolója és fotójaEurópa vélhetően legkisebb zenei fesztiváljáról.

Leecher

Az Udine tartományban fekvő Treppo Carnico nem nagyváros, sőt! Mindössze 662 lakosa van, akik az olasz mellett az egyik kisebbségi nyelvet, a friuli-t beszélik (a friuli a rätoromán legnagyobb nyelvcsaládja). Az oszrák határtól – légvonalban – mintegy 10 km-re, kétezres hegyekkel határolt patakvölgyben fekszik. Mondanám, hogy onnan már nincs tovább, de a völgy keleti vége felé még 3 kisebb település és egy egy járható hágó is található. E kis faluban a helyi kultúrkör elhatározta, hogy évente – a környéki és a honos lakosok örömére, a további programok mellett – évente egy nemzetközi zenei fesztivált is rendez, elsősorban újabb (nem biztos, hogy fiatal) zenekaroknak, hagyományteremtő céllal.

Adott tehát egy kisváros 1 templommal, néhány műemlék házzal, patakokkal, vízesésekkel, kis tóval és egy szabadtéri rendezvények megrendezésére kialaktott területtel. Gyönyörű hegyekkel körülvéve. Treppo Carnicoban tehát valami már elkezdődött, mert az idén a már második Vad ÉletVadvilág rak{rock}zenei fesztivált tartották itt.

A legkisebbet, ahol eddig jártam. S ami miatt most egyáltalán megemlítem mindezt e fórumon, hogy az egyik fellépő a magyar Leecher volt.

Az 1napos fesztivál szombaton délután kezdődött: ténylegesen fiatal, kezdő környékbeli bandák kaptak fellépési lehetőséget, rövid programokkal. A 3 nevenics társasgág mintegy 2 órát át töltött szinpadon, hogy – a hosszúra kerekedett szünet és beállások után – a kiírt 20 óra helyett 21.20kor elkezdődhessen a tényleges program. Mondanom se kellene, hogy a koncertek kezdésére már igencsak hűvös kezdett lenni, aminek hatását az utolsó fellépők a közönségnél is lemérhették… De menjünk sorra.

A 2012. novemberében alakult, 3-tagú Magic Double Crunch Lunch kezdte a műsort. Ők helyiként, az udinei Tolmezzo városából érkeztek. Az Alessandro De Cecco (gitár, ének), Alessandro Fusetti (dobok, basszusgitár) és Andrea Losanni (gitár, ének) összetételű együttes tuladonképpen az áprilisban megjelent lemezük koncertturnéja során lépett fel itt. Dallamos, szépen formált, invenciózus, bár nem túl eredeti rak{rock}muzsikájuk igazi bemelegítő-zeneként hatott. Számaikat több verzióban, 3 nyelven is kidolgozzák: főleg angolul énekelnek, de a fellépési helyhez alkalmasint kiválasztva: friuliul és olaszul is. A csapat fellépése méltán nyerte el a közözönség tetszését.

A Magyarországot képviselő Leecher már 2008 óta működik (és ők voltak az egyetlenek, akiknek még nem jelent meg lemezük!). A csak angolul éneklő csapat romantikus metált játszik 3 cselló és dob hangszereléssel, elektronikával kiegészítve. Számaik nagyobb része saját kompozíció, de van néhány feldolgozásuk is. 22.30 táján kedtek, és zajos sikerükben nagy szerepe volt tűzrőlpattant énekesnőjüknek, aki aktív kommunikációja és hatásos szinpadi fellépése mellett hangjával is meghódította a zenekar felállásától először kissé meglepődött közönséget. Műsorukban elsősorban a szép, olykor romantikus ének- és csellótémák meg a vad, olykor már pank{punk}ba-hajló metálzúzások ellentétére alapozott számaikat játszották. Kissé rutintalanak tűntek viszont, amikor az egyik cselló elhangolódását majd 2 számon keresztül próbálták korrigálni (ekkor a zenész szólama hiányzott! – mert az természetes, hogy a hirtelen hőmérsékletesés megviseli az előtte még tokban pihenő hangszert). A kései kezdés (csúszás) miatt programjukat is rövidíteni kellett – koncert közben szólt a szervező, hogy még 1 számot játszhatnak! -, ezért műsoruk vége kissé esetleges lett. De Horváth Anett (ének), Libisch Ábel (cselló), Nagy Ádám (cselló, ének), Szijártó Ági (cselló) ésTamási Dávid (dobok) így is megérdemelt sikert – e fesztiválon a legnagyobbat! – aratott.

Mikor a triesti Tex Mex (öreg)legényei szinpadra álltak, már éjfél volt, és kezdett igencsak hideg lenni. A hagyományos városi ritmenblúszt {rhytm & blues} amerikaiasan játszó, angolul éneklő csapat ugyan csak 2010.-ben alakult, de a tagok már sok évebizonyítottak más (nem csak olasz) bandákban. Bár a csapattól fogyasztható szinvonalú, korrektül előadott, szívből, örömmel játszott számokat hallhattunk, számomra mégis ők adták a legkevesebbet. Programjukból a hideg emléke maradt csak meg!

Az este legjobbja mindenképpen az osztrák Juvaliant együttes volt.

Ők teljesen profik minden szinten, s amellett még invenciózus, szinfónikusra turbózott progresszív metál stílusuk, összetett, de mégis könnyeden eljátszott kompozícióik nemzetközileg is megállják a helyüket. Sajnos, az éjjel 1-ig engedélyezett “hangoskodás” miatt először ők is rövidítettek, majd rövid leállás után a szervező elvitte a balhét és engedett még 2 hosszabb számot fél 2-ig. A késői időpont és a hideg miatt viszont a közönségük – a kezdetekhez képest – már a harmadára apadt. Az Inhuman Natura {Embertelen természet} című lemezeik számait játszották. A 2003 óta létező, itt Thomas Strübler (ének), Robert Schönleitner (gitár), Sebastian Lanser (dobok), Aleksandar Vesic (basszusgitár) és Saso Gacnik (billentyűs hangszerek) felállásban fellépő salzburgi csoport tevékenységére érdemes figyelnünk még akkor is, ha “hozott anyagból” dolgozva szabják önképükre a már ismert hangzásokat. Nagyon jók! Valahogy így játszhatna a fiatal(!) Deep Purple 2013-ban.

Ennyi volt egy szombat este, európa talán legkisebb fesztiválján. S már csak egy kis okvetetlenkedést engedjenek meg nekem: vajon manapság hány magyar 600 fős település lenne képes ilyen eseményt összehozni (és most kérem nem hivatkozni a népszerű kivétel, Kapolcs nevére!)?

1981 darab kedvezményes cd, dvd:

librarius ib rendelo

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top