Vasárnap Hamburgban eltemették a 96 éves korában elhunyt auschwitzi túlélőt, Esther Bejaranót. A zsidó származású Bejaranónak azért sikerült megmenekülnie a gázkamrától, mert...
Tizenegymillió éves, kétméteres óriásteknős maradványait találták meg Hamburgtól északra, egy agyagbányában folytatott ásatáson. Gerhard Höpfner, az ásatás vezetője szombaton elmondta, hogy a...
Úszó könyvtárat építettek az Elba egyik csatornáján Hamburgban német művészek – jelentette kedden a Deutschlandfunk német közszolgálati rádió. A 150 négyzetméteres könyvtárat...
Eötvös Péter nemcsak komponál, de vezényli is a műveit, például a Senza sangue-t, amit a Pannon Filharmonikusokkal ad elő. Jövő héten például...
Az Esti Iskola három diákját a CIA, az FBI és a katonai rendészet küldte továbbképzésre, persze, ez csak figyelemelterelés.
Korábban dús idomai okán, később közéleti szerepvállalása miatt vált ismertté és elismertté.
Ewan McGregor első rendezésével, Philip Roth Amerikai pasztorál című Pulitzer-díjas regényének adaptációjával nyílik az idei hamburgi nemzetközi filmfesztivál.
A Beatles az 1960-as években hamburgi éjszakai bárokban lépett fel, a szerződést is a német városban írták alá. Akkoriban a négy, később...
Kirilla Teréz januárban vásárolta meg élete első fényképezőgépét, ami ráadásul egy alacsony árkategóriás masina volt. A CEWE-pályázaton elérte eredménye - 94 ezerből...