Októberben kerül bemutatásra a Freeheld című filmdráma, melyben Julianne Moore egy gyógyíthatatlan tüdőrákban szenvedő nőt alakít majd.
A napi használat és a földrajzi elhelyezkedés jól feldolgozható digitális információ alapján a szakértők mintegy 87 százalékos pontossággal képesek azonosítani a depresszióban...
Az amerikai kutatók azzal is népszerűsítették ötletüket, hogy egy nagyobb fa akár 90 négyzetméternyi területet is képes lehet bevilágítani.
Mandaluyong városban mintegy négyezerrel többen táncoltak, mint a korábbi világcsúcs felállításakor. A sárga mezbe öltözött résztvevők megtöltötték a város utcáit.
Federico Babina illusztrátor legutóbbi projektjében 27 épületet tervezett, elképzelve, hogyan is festene kedvenc filmrendezői háza, ha ők maguk tervezték volna.
A vizsgált tetemek megfigyelése közben fedezték fel, hogy a körülbelül húsz évvel ezelőtt elhantolt testek úgy festettek, mintha csak néhány héttel ezelőtt...
A német születésű, ám sokáig Franciaországban élő Gisele Freund dokumentarista fotográfusként vált híressé művészekről és írókról készített fényképeivel.
A tudósok szerint a nők érzékenyebbek a férfiaknál. Több női vezetőnek kellene felelősséget vállalnia és kivenni a részét a világ vezetésében –...
Hosszú pályafutása során a Színház című folyóirat munkatársa, majd főszerkesztője volt, a Magyar Televízió színházi és filmszerkesztőségét vezette, tanított a Színház- és...
A World Wide Interweb csapata összegyűjtötte a legrosszabb speciális effekteket, melyeket a filmek világában követtek el.Válogatás a mozi világának szörnyszülötteiből.
Idén újra megszervezik az Amiért a harang szól - Nándorfehérvár 1456 című hagyományőrző programot, amely vasárnap Budapestről indul és több település érintésével...
A nők elleni erőszakról beszélgettek a táborozók Gombaszögön Szapu Mariannával, a Comenius Egyetem Genderkutató Központjának adjunktusával és Wirth Judittal, a Nők A...
Kísérőkkel indult el szombaton délután magyarfenesi (Vlaha) birtokáról a Londonig tartó gyalogos zarándoklatára Bartha Ernő erdélyi képzőművész.
Életének 79. évében elhunyt Halák László Aranytollas újságíró, a MÚOSZ Etikai Bizottságának korábbi elnökét pénteken érte a halál - közölte a Magyar...
Fantasztikus felvételeket küldött a New Horizons űrszonda a Pluto felszínéről. A térhatású felvételnek köszönhetően úgy érezhetjük, mintha mi is a Pluto felett...
Hogy mutatna egyazon filmben belül a világ leghíresebb sci-fije és a posztapokaliptikus mozik királya? Most kiderül.
A mezozoikum középső periódusában, a jura időszakban volt a leggyorsabb az emlősök evolúciója, amelynek során az alkalmazkodási módszerek széles spektrumát fejlesztették ki...
Méltósággal viselt, hosszan tartó, súlyos betegség után életének 65. évében csütörtökön elhunyt Ferenczi Krisztina színésznő, író, újságíró; temetéséről később intézkednek.
A Forster Központ megbízásából 3D lézerszkenner segítségével készítette el a Budapesti Közlekedési Központ Közút Zrt. (BKK Közút Zrt.) a füzérradványi Károlyi-kastély teljes...
Otthagyta a Collateral Beauty című filmet Hugh Jackman; a producerek remélik, hogy a sztárt esetleg Johnny Depp helyettesíti majd - értesült a...
A 3 éves kínai Han Han az első, aki a vízfejűség miatt kapott 3D nyomtatással készült koponyacsontot. A 17 órás műtét sikeresen...
Az Amazon új mozis szekciójának első filmjét Spike Lee forgatja: a Chicagóban játszódó dráma decemberben kerül a mozikba, hogy még részt vehessen...
Hatásvadász videóval rukkolt elő a Harvey Nichols üzletlánc. Kisfilmjében valódi tolvajok szerepelnek, akik az üzletből próbálnak meg lopni, de ráfáznak.
13 millió forintért kelt el Robbie Williams kézzel írt dalszövege egy aukció során, ahol az énekes ruhái is kalapács alá kerültek.
46 hónapos börtönbüntetést kapott Christopher Eberts. A Megtorló producere egy volt tűzoltótól kért kölcsön pénzt olyan filmre, amit aztán le sem forgattak.
Július 24-én búcsúztatják Kállai István József Attila-díjas írót, dramaturgot, humoristát. A Budapesti Operettszínház örökös tagjától reggel 9 órakor a Farkasréti temető külső...
Amikor (...) 1983-ban, a Fonográf klub kapcsán megismerkedtem Szabolccsal, Leventével és Bródyval, a munkásságukat sem ismertem. Nekem ők nem voltak kamaszkori idoljaim...
Hírek szerint a kormány a BBC online kínálatát is korlátozná a regionális kereskedelmi hírportálok védelmére hivatkozva. E tervek ellen emelt szót szerdán...