Spike Lee chicagói drámája lesz az Amazon első filmje

Spike Lee

Az Amazon új mozis szekciójának első filmjét Spike Lee forgatja: a Chicagóban játszódó dráma decemberben kerül a mozikba, hogy még részt vehessen az Oscar-versenyben. A Chi-Raq című produkció forgatását a múlt héten fejezte be Lee Chicagóban – írta a The Hollywood Reporter. A mozis magazin értesülése szerint a filmet eredetileg a 2016-os cannes-i filmfesztiválon szerette volna bemutatni a rendező, de végül az Amazon stúdióval együtt úgy döntött, hogy még az idei díjszezonban debütál. Az Amazon azt tervezi, hogy a stúdiójában készülő filmek – már a Chi-Raq is – először a filmszínházakban kerülnek forgalomba, de viszonylag kis idő elteltével elérhetővé teszik őket az Amazon Prime vásárlói számára is.

A Chi-Raq a klasszikus görög dráma, a Lüzisztraté aktualizált feldolgozása. A főszerepet Teyonah Parris alakítja. Lysistrata (Lüzisztraté) az eredeti vígjátékhoz híven azzal tiltakozik az elszabadult erőszak ellen, hogy bejelenti, nem hajlandó a szexre, amíg ez tovább folyik. A film címe egyébként a Chicago és Irak szavak összevonásából született. A címadás máris vitákat szült, és állítólag Chicago polgármestere, Rahm Emanuel sem volt boldog tőle. Parris mellett Nick Cannon, Wesley Snipes, Jennifer Hudson, D.B. Sweeney, Angela Bassett, John Cusack, Steve Harris és Samuel L. Jackson is szerepel a produkcióban. Lee, aki a forgatókönyvet is jegyzi Kevin Willmott társaságában, arra kérte a közönséget, hogy ne üljenek fel a film címének, és “valami nagyon különleges” produkciót ígért. A The Hollywood Reporter szerint az Amazon filmes szekciója évi 12 filmet akar a mozikba küldeni. A produkciók költségvetése egyenként 5 milliótól 25 millió dollárig terjedhet majd.



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!