Az öt kilométeres kisbolygó a Mars és a Jupiter pályája között kering, öt és fél év alatt kerüli meg a Napot.
Az új másolat a teljes Lascaux-barlangot rekonstruálta, 30 munkás négy éven át dolgozott rajta. Az elkészült munka 66 millió euróba került.
Új és jelentős gerinces-leletanyag előkerülését remélik, amely hozzájárulhat a 85 millió évvel ezelőtti Dunántúli-középhegység szárazföldi élővilágának feltérképezéséhez.
A fiú osztályával érkezett Burgenlandba. A kiránduláson beleesett a Neufeld-tóba, és 41 percet töltött el a víz alatt. Miután a búvárok kimentették,...
Az a tény, hogy a Atapuerca-hegységben lévő Sima del Elefante lelőhelyen nem találták nyomát a tűzhasználatnak, azt jelzi, hogy az Afrikából kivándorolt...
Ezek az áramlatok felelősek azért, hogy üledék, tápanyagok és szerves szén zúduljon a mélytengeri régiókba, fenntartva ezzel az életet a tengerfenéki síkságokon
A Cassini minden hetedik napon belemerül a Saturnus külső gyűrűibe és húsz ilyen ugrást fog végrehajtani.
Már az foglalkoztatja a tudósokat, hogyan lehetne a robotokkal meghaladni a mintául vett állatok képességeit.
Először nem is tudtam, hogy mi történik. Hirtelen fény támadt. Nem volt olyan, mint nappal, de mégis nagyon fényes volt - mondta...
Jövő év elején kiállítják a londoni Tudomány Múzeumában azt az űrkabint, amellyel Tim Peake brit űrhajós eljutott a Nemzetközi Űrállomásra, majd visszatért...
A karhatalmi ezredek állománya önként állt a forradalmat eltipró szovjetek és hazai segítőik mellé. A rendszer hűséges támaszaiként fegyveres szolgálatot vállaltak, letartóztatásokban,...
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság a tizedik alkalommal rendezte meg Digitális Esélyegyenlőség című konferenciáját, amely az idén a Gondolkodom, tehát…? kérdés köré...
Ungváry Krisztián történész nem vádiratot, hanem mérleget készített a Horthy-rendszerről, s bár nem a jelenről akartuk faggatni, az mégis bele-beleszűrődött a beszélgetésbe…
Sikerült gyógymódot találniuk az ASD ezen formájának egyes tüneteire, de sokéves kutatás szükséges még ahhoz, hogy a kezelés embereknél is alkalmazható legyen.
A szlovák tudományos élet képviselői évtizedek óta örömmel és némi büszkeséggel hivatkoznak Sigmund Freud professzor zsolnai előadására. De mi történt valójában Zsolnán?
A Dictionary.com 2010 óta választja meg az év szavát a keresési gyakoriság, valamint a cég szerkesztőit, marketingeseit és más szakembereit tömörítő csapat...
Méretei alapján várandós nő, vagy becsben tartott áldozati állat viselhette.
A szinesztéziások nyolcszor nagyobb valószínűséggel végeznek valamilyen kreatív munkát.
Hét, 5-6. századi, gepidákhoz köthető sír is előkerült. Egy kivételével mindegyiket kirabolták már nem sokkal a temetést követően, mindez abból is látszott,...
Először a korsó készülhetett el, ezt követően adták hozzá a behajlított lábbal, fejét egyik tenyerébe támasztva ülő ember szobrát. Az ásatás vezetője...
Szakértők szerint a felrobbant reaktorban még mindig körülbelül 200 tonna urán van.
Naná, hogy a főnöködben, a kollégádban, a házastársadban vagy az anyósodban előbb felismered, de – és ezt veheted jó hírnek is –...
Az alacsony társadalmi státusz úgy befolyásolhatja az immunrendszert, hogy az ember hajlamosabbá válik a szívbetegségre, a cukorbetegségre és a mentális egészségi problémákra...
Megmutatjuk, hogy ha megalkotunk egy ilyen modellt, akkor ténylegesen meg tudjuk magyarázni funkcionálisan a neuronok viselkedését, azaz, hogy hogyan működik az agy...
Elsőként adtak kísérleti bizonyítékot arra, hogy a kutyák képesek emberi társuk múltbeli akciójára emlékezni.
A Luschan-kollekcióban nagyjából 5600 koponya szerepelt, ezeket Felix von Luschan kutató gyűjtötte össze 1885 és 1920 között.
John Donaldson filozófiatanár szerint a sörissza Homer "összetett jellem".
Magyarországon gyakorlatilag ez az egyetlen olyan hely, ahol a régészek ilyen sűrűségben ismerhettek meg csontvázas temetőket a légi régészet módszereivel.