Az 1526-os mohácsi csatát az emlékezetben megőrződött augusztus 29. helyett valójában szeptember 8-án vívhatták meg a magyar és az oszmán seregek –...
A rendkívül meleg időjárás miatt tavaly rekordmennyiségű jég olvadt el Grönlandon. Az így keletkezett víz elég lenne arra, hogy 1,25 méter magasan...
A már sok emberen tesztelés alatt álló, előrehaladott III. klinikai fázisban jelenleg hat vakcinával folynak vizsgálatok a SARS-CoV-2 ellen. Ebből hármat amerikai,...
Sokkal hajlamosabbak agresszióra a hattyúk a fajtársaikkal, mint más madarakkal szemben – állapította meg egy brit kutatás. Az Exeteri Egyetem és a...
Hősi halott magyar katonák maradványait exhumálták Budapesten – tették közzé a Magyar Honvédség hadisírgondozási Facebook-oldalán szerdán. A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és...
A kiszáradó brandenburgi Seddiner See a klímaváltozás szimbóluma helyi tudósok szerint. Az évek óta visszatérő nyári hőhullámok és a minimális csapadék miatt...
A Magyar Tudományos Akadémia a Csillagvizsgáló úti telkén álló felépítményben jogcím nélkül élő személy helyzetének megnyugtató rendezésére törekszik. Az MTA ugyanakkor hangsúlyozza,...
Svéd kutatók egy csoportja azt javasolta: kötelezzék maszkviselésre a diákokat az iskolában annak érdekében, hogy megfékezzék a koronavírus terjedését – közölte a...
Tavalyhoz képest több mint három héttel későbbre, augusztus 22-ére esik idén a túlfogyasztás világnapja, vagyis az a dátum, amikorra a Föld lakossága...
A török korban épült palánkszerkezet maradványait tárták fel a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum régészei a simontornyai vár mellett, a folyamatban lévő...
Szakadékba zuhant egy grönlandi gleccseren munkavégzés közben Konrad Steffen ismert svájci klímakutató, a globális felmelegedés szakértője. A 68 éves tudósnak a hét...
Biogázt termeltek a koronavírus-járvány idején eladatlan, lejárt sörkészletből Ausztrália egyik szennyvíztisztítójának energiaellátására. Az Adelaide-től nyugatra fekvő Glenelg szennyvíztisztójában a helyi sörkészítő üzemek...
Egy eddig csupán a Földön megfigyelt ásványt azonosítottak a kutatók a Ceres törpebolygón – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon. A Ceres a...
Római kori kútra leltek az Észak-Rajna-Vesztfália tartománybeli Kerpen szénbányájának külszíni fejtésén. A mintegy 15 méter mély kútban a régészek egy öt méter...
Látványos műholdfelvételeket tett közzé Kanada utolsó, teljesen érintetlen sarkvidéki selfjege, az Ellesmere-sziget északnyugati csücskénél elterülő Milne darabokra töréséről a kaliforniai székhelyű Planet...
Vlagyimir Putyin elnök kedden bejelentette a Covid-19 elleni első orosz vakcina hivatalos bejegyzését. Putyin az orosz kormány tagjaival folytatott videokonferencián hangsúlyozta, hogy...
Budapesten és Debrecenben is enyhén növekszik a koronavírus-örökítőanyag mennyisége a szennyvízben a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) augusztus második hetén végzett vizsgálata szerint...
Az eddig véltnél régebben léteztek komoly vagyoni egyenlőtlenségek – állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport egy 6600 éves lengyelországi temetkezési hely leletei alapján....
A forró nyár és a globális felmelegedés hatására darabokra tört Kanada utolsó, még teljesen érintetlen sarkvidéki selfjege, az Ellesmere-sziget északnyugati csücskénél elterülő...
Vénusz.
Hamarosan lezárul a Gamaleja Intézet által kifejlesztett, Covid-19 elleni első orosz vakcina tesztelése, és a jövő héten bejegyzik – jelentette be Oleg...
Kevés hatással van a klímaváltozásra a légszennyezés csökkenése és az üvegházhatású gázok kibocsátásnak drámai visszaesése, amely a koronavírus-járvány feltartóztatására világszerte elrendelt kijárási korlátozások...
Elon Musk SpaceX amerikai űrkutatási vállalata Starship nevű űrhajójának prototípusa végrehajtotta első kísérleti repülését: a majdan embert Holdra és Marsra szállító űrhajó...
Az új kanadai irányelvek szerint nemcsak a testsúlyt, hanem az egészségi állapotot is figyelembe kell vennie az orvosnak, mielőtt a pácienst elhízottnak...
Százezer éves kőszerszámkészítő műhelyt találtak Izraelben, Dimóna városnál – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. A núbiai-Levallois kultúra pattintott...
Először találtak kísérleti bizonyítékot a Higgs-bozon két müonra bomlásáról az európai részecskefizikai kutatóintézet (CERN) kutatói, akik a jelenleg virtuálisan zajló 40. részecskefizikai...
Augusztus 5-én lenne kilencvenéves Neil Alden Armstrong, az első ember, aki a Holdra lépett. Az Ohio állambeli Wapakoneta városban született. Mérnöki tanulmányait...
Magyar kutatók kiderítették, hogy a kutyák agya – az emberekéhez hasonlóan – hierarchikusan dolgozza fel a beszédet. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA)...