Akkor éjjel jöttünk át a Kőröshegyi völgyhídon, és a fényszórók sugarait átölelő sötétségbe bámultam, mikor semmivel sem támogatva, ám magától értetődően felötlött bennem a világos gondolat: Nincs művészet! Talán ettől kicsit nyugodtabb is lettem.
És mindjárt meg is vizsgáltam, miért gondoltam ezt.
Látványos tájaktól nem zavartatva így folytattam: Azért nincs művészet, mert csak művek vannak. És a művek még önmagukban nem művészetek. Művészetek akkor válnak belőlük, mikor hatást gyakorolva az emberi elmére, szívre és lélekre úgy érezzük, hogy megnyílik belső világunk és a mű által olyan élményben lesz részünk, amelyhez foghatót más élmény nem produkál. Hogy ezt az élményt szavakkal leírjam, művet kellene itt létrehoznom, hogy hatása biztosan felidézze a művészetélményt. De ilyet nem tudok, mert minden ember személyes állagának köszönheti befogóképességét. Van, aki soha nem jut el idáig, van, aki egyszer, s onnantól már keresi ezt az ismerős élményt, és van, akinek műre sincs szüksége, hogy a világra, tájra, növényre, szituációra tekintve művészetté váljon benne.
A művészet tehát bennünk lakozik, vagy nem lakozik. Kiváló alkalmat ad műállapotunk felmérésére a Műcsarnokban megnyílt, A varázsló kertje című kiállítás, amely Szurcsik József negyven évnyi műtermését öleli fel.
Szurcsik József festményei, grafikái és szobrászati munkái teljesen egyedi világot mutatnak, amelynek építkezési elemei oly közel vannak egymáshoz stílusban és tárgyában, hogy szinte egymásból olvassuk a műveket. Bárhol kezdjük a tárlatjárást, amint megnyílik bennünk a művészetfaktor élménye, nem zárul és nyílik, hanem képről képre nyitva marad.
Persze jó volna tudni, mitől működik mindez. Az arcok eszményien szépek, a tekintetek tiszták, és hiába végződik a fej beton- vagy kőkockában, abból inkább a szépség terhe lesz, hiszen tiszta geometriát látunk.
Néhol maga a táj apokaliptikus hangulata vonz magába. A tájban, ahol nincs ember, bármi megtörténhetett. Valami ismeretlen dráma járja át a teret.
A politikai és társadalmi helyzetképeket felvonultató munkák technikailag is lenyűgözőek, tudjuk, kik azok a Talpnyalók, és talán épp elégtétel a választott testhelyzetben rájuk taposó láb.
Ritka izgalmas kiállítás, amely önmagát mutatva nem kéri tőlünk a művészettörénetbeni jártasságot, annak viszonyrendszere más lapra tartozik. Nézzétek meg, élvezzétek, szeressétek, még vasárnapig nyitva tart Szurcsik József A varázsló kertje című kiállítás.
