+ Képzőművészet

Monet tavirózsás sorozatának egy eddig ki nem állított darabja kerül nyilvánosságra

monet

Monet egész életében tanulmányozta a színeket és a fényt, ezzel a festményével “a természet mulandóságának dinamizmusát ragadja meg.

Claude Monet impresszionista festőművész korábban kiállításon nem szereplő alkotását bocsátják árverésre novemberben New Yorkban – jelentette be a Christie’s aukciósház.

Az árverési ház becslése szerint a Le bassin aux nymphéas (Tavirózsás tó) című kép több mint 65 millió dollárért (23 milliárd forintért) kelhet el. A két méter széles alkotás Monet híres, tavirózsákat ábrázoló sorozatába tartozik. 1917 és 1919 között készült, a művész kései munkái közé tartozik. Monet hasonló, tavirózsás festményei a világ nagy múzeumaiban láthatók.

Monet egész életében tanulmányozta a színeket és a fényt, ezzel a festményével “a természet mulandóságának dinamizmusát és szépségét ragadja meg, felfedezve a múló hangulatot, az évszakra jellemző virágzást, a víz mélységét és a fény tükröződését” – idézte a Christie’s közleményét a CNN online kiadása.

Az árverési ház tájékoztatása szerint a festmény egy család tulajdonában volt az utóbbi több mint ötven évben. Az alkotást korábban még soha nem állították ki, és nem bocsátották árverésre sem.

A Monet-festményre november 9-én, a Christie’s XX. századi munkákból rendezett New York-i aukcióján lehet licitálni.

2018 májusában Monet egy tavirózsás képe 84,7 millió dollárért (30 milliárd forintért) kelt el a Christie’s árverésén.

A legfrissebb képzőművészeti hírek

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top