KERTEM GYÜMÖLCSEI 5. – PODMANICZKY SZILÁRD: ÖRÖK ÉLET MEG EGY NAP
2023. Június 2. – az első füllesztő nyári nap, 103,6 kg
Tegnap a Kodályon sétáltam a platánok alatt, mikor elhaladt mellettem a budapesti gyors. Nem sokan voltak rajta, így a kanyarban jól megnézhettem, vajon fönt ülök-e valamelyik kocsiban. Alkonyi fények csillognak az ablakon, a szerelvény belsejét akácszöszös levegő járja át, műbőr ülésről figyelem a Balaton fel-felfénylő szegletét. Látom, ahogy lent sétálok az úton, jókedvű és kiegyensúlyozott vagyok, miközben fönt a vonaton gyermeki vágyakozás emészt: milyen jó lenne néhány hetet itt tölteni, fürdőzni, főzni, vacsorázni, szagolni az illatos Balatont, este a távoli lámpák fénysorát figyelve romantikus ösvényeken járni. De aki lent sétál a Kodály-strand előtt, mindezt elérte, és most legszebb vágyálmaival betelve keresi magát a vonaton, hogy újra vágyni tudja, ami már az övé.
2023. Június 20. – 102,6 kg
Idén ma úsztam először a Balatonban. Sőt: idén ma úszta először. Pedig hosszú éveken át a heti kétszer 2-3 ezer gyors mindig megvolt. Az úszáshoz igazítottam a napi dolgokat. Aztán elmúlt. Télen faltól falig a klóros vízben nem ugyanaz, mint a szabadban. De az utóbbi hónapokban megjelent az úszás az álmaimban. Rémálmaimban. Mert bár mindig rákészültem, láttam a szabadtéri medencét, a csillogó vizet, és volt szabad sáv, de mire odaértem, leengedték a vizet, vagy összement a medence akkorára, mint egy ágy, a végében pedig egy kisfiú írta a házi feladatát, és a tanárnő rám is szólt, hogy le ne csapja a füzetet vízzel! Egy másik alkalommal újra a medence felé indultam, már a vízben voltam és ellöktem magam a faltól, belefúrtam a fejem és kartempóztam, de a víz kemény padlóvá változott és egy selyemfüggönybe gabalyodva kapálóztam a csúszós felületen. Ehhez képest a mai beteljesülés volt. Semmi padló, semmi házi feladat. Újra élveztem, amiről már azt gondoltam, végleg elhagyott.
2023. Június 22. – 102,7 kg
Ma, a nyári napforduló napján, bekötötték a hálózatba a napelemeket. Már látom a telefonos applikáción, hogy nyomjuk bele a kakaót a hálózatba. Termeljük az áramot a nagy hidrogénbomba sugaraival. Amikor elmeséltem a tetőn perzselődő napelemszerelőnek, hogy a Nap valójában egy hidrogénbomba, kicsit lejjebb húzta a pólója ujját, aztán elmesélte, hogy ő szeret leégni. A bőrrákom története sem rettentette meg túlságosan, csak arra volt kíváncsi, hogy néz ki a bőrrák. Ennek már bő egy hónapja, azóta vártuk, hogy bekössék a rendszerbe, és magunkban számoltuk a naponta megtermelt veszteséget. De most ennek vége, nekünk dolgozik a fény a kertben, a tetőn. Érdekes, innen nézve még egy réteggel gazdagodtak Goethe szavai: Több fényt!
