+ Zene

Elhunyt Gary Rossington, a repülőgép-szerencsétlenséget szenvedett együttes gitárosa

Gary Rossington

A Rolling Stone magazin szerint Gary Rossington többször is kicselezte a halált, mikor 1976-ban nekihajtott egy fának autójával

Elhunyt Gary Rossington amerikai rockzenész, a Lynyrd Skynyrd zenekar még utolsó élő tagja, aki az együttes alapításában is részt vett – tudatta a zenekar közösségi oldalán hétfőn.

Rossington halálának okát egyelőre nem közölték. Az együttes közösségi oldalán búcsúzott a Lynyrd Skynyrd utolsó alapító tagjától, a legendás gitárostól.

Mély együttérzéssel és szomorúsággal tudatjuk, hogy a mai napon elvesztettük testvérünket, barátunkat, családtagunkat, dalszerzőnket és gitárosunkat, Gary Rossingtont. Gary már Skynyrd-testvéreivel és a családjával van a mennyországban, és csodálatosan játszik, ahogy mindig is tette – írta a zenekar a Facebookon.

A Rolling Stone magazin szerint Rossington többször is kicselezte a halált, mikor 1976-ban nekihajtott egy fának autójával, majd amikor 1977-ben csodával határos módon túlélte azt a repülőgép-katasztrófát, amelyben szinte a zenekar minden tagja életét vesztette. A gitáros az elmúlt két évtizedben folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött, 2003-ban ötszörös bypass-műtéten esett át, 2015-ben pedig súlyos szívrohamot kapott és számos szívműtétet hajtottak végre rajta, de mindezek ellenére a zenekar aktív tagja maradt.

A magazinnak 2006-ban adott interjúban elmondta, hogy a Lynyrd Skynyrdot soha nem tartotta tragikus zenekarnak, az együttes minden drámája ellenére sem.

Nem gondolok rá tragédiaként – én úgy gondolok rá, mint az életre. Azt hiszem, hogy a jó felülmúlja a rosszat

– mondta a zenekar beiktatásakor a Rock & Roll Hírességek Csarnokába 2006-ban.

Rossingtont és a zenekar többi tagját a baseball hozta össze, de a Lynyrd Skynyrd gyökerei egészen 1964-ig nyúlnak vissza, amikor három jacksonville-i tinédzser életre hívta a Noble Five nevű formációt, amelyből hat évvel később lett Lynyrd Skynyrd. A fura elnevezés megfejtése egy középiskolai tornatanár, bizonyos Leonard Skinner, aki hadjáratot folytatott a hosszú hajú diákok ellen, emiatt maradt ki egy floridai intézményből Rossington.

A banda 1973-ban megjelent első albuma, a Pronounced Leh-nerd Skin-nerd rögtön a southern rock alapvetései közé helyezte a héttagú együttest, amely háromgitáros felállásában és szövegvilágában is a déli, konzervatívnak nevezhető vonalat erősítette. Egy évvel később megírták a Sweet Home Alabamát: az azóta klasszikussá nemesedett kislemezből több mint hárommillió példány kelt el.

Az addig sikert sikerre halmozó Lynyrd Skynyrd 1977-ben összeomlott: egy repülőgép-katasztrófa következtében meghalt Ronnie Van Zant énekes, Steve Gaines gitáros, Cassie Gaines vokálos, valamint Dean Kilpatrick turnémenedzser-asszisztens. A zenekar akkor feloszlott és tíz éven át nem létezett, aztán 1987-ben ismét összeállt és azóta is aktív volt.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top