+ Építészet

Megvan az indok, miért nem újítják fel Mátyás király szülőházát

mátyás király

A Mátyás király szülőházaként számon tartott épület Gaal György helytörténész szerint két vagy három ingatlan összeépítéséből alakult ki.

Tulajdonjogi aggályok merültek fel Mátyás király kolozsvári szülőházának felújításakor, félő volt, hogy a fejlesztési tárca részben vagy egészben „kivonja” az épületet az egyetem tulajdonából – közölte a Maszol.ro-nak írt válaszában a Kolozsvári Művészeti és Formatervezési Egyetem (UAD) rektora.

Az egy hónapja rektorrá kinevezett Eugen Savinescu a hírportálnak küldött válaszában azt írta: elődje, Radu-Marcel Moraru és az igazgatótanács az egyetem szenátusa elé terjesztette a műemléképület felújítására tette minisztériumi ajánlatot, de további pontosításokra volt szükség.

A szenátus felvilágosítást kért, „mivel a sajtóban megjelent, de a Cseke miniszter úr által néhány kollégánkkal közvetlenül is közölt információk szerint a minisztériumnak az volt a szándéka, hogy az épületet részben vagy egészben kivonja a Művészeti Egyetem tulajdonából, és Mátyás szülőházának oktatási célú használatát megváltoztassa” – idézte a rektor válaszát a Maszol.

Savinescu szerint „az említett kilátások” negatívan és súlyosan befolyásolták volna az egyetem oktatási tevékenységét, sőt, „a helyi művészeti és oktatási élet dinamikáját is”. Hozzátette: ezután elődje nem terjesztett újabb felvilágosítást a szenátus elé, és „nem hívta fel az akadémiai közösség figyelmét a finanszírozás esetleges megtagadásának tervezetére”.

Cseke Attila fejlesztési miniszter a Maszolnak cáfolta, hogy a szaktárca el akarta volna tulajdonítani az épületet, szerinte egyetlen egyszer sem vetődött fel, hogy elvennék vagy átvennék, még a beruházás idejére sem, mivel nincs is erre törvényes keret. „Ez egy kifogás, amit most kitaláltak” – mondta a Maszolnak.

Hozzátette: a szaktárca még nyitott az együttműködésre, szívesen segít, ha lesz újabb kérés. „Továbbra is úgy gondoljuk, ez egy olyan épület, amely mindenki, de elsősorban Kolozsvár büszkeségére szolgál” – idézte az RMDSZ miniszterét a Maszol.

Cseke Attila elmondta: az UAD 2021. április 22-én küldött hivatalos kérést a minisztériumba, amelyben támogatást igényelt. Ezt követően személyesen is találkozott a rektorral, akitől egy emlékszoba kialakítását kérte, hangsúlyozva, hogy „nem egy egyszerű középkori házról van szó”. „Meg is egyeztünk, elindítottuk az ilyenkor szokásos procedúrát” – állítja a miniszter, aki szerint az egyetem egy hónapon belül elállt a tervtől, amit 2021. május 24-én hivatalos levélben tudatott is Bukaresttel. Arra hivatkoztak, hogy a szenátus nem hagyta jóvá a tervet.

Cseke Attila február 21-én jelentette be az Erdélyi Magyar Televíziónak nyilatkozva, hogy elmarad Mátyás király kolozsvári szülőházának tervezett felújítása, miután az épület tulajdonosaként az egyetem elállt a megállapodástól. Oláh Emese kolozsvári alpolgármester a Maszolnak azt mondta: a tárgyalás a Kolozsváron született magyar uralkodó tiszteletére kialakítandó emlékszoba kapcsán torpant meg.

Mátyás király Kolozsvár belvárosában található szülőházának felújításáról évek óta folyik a huzavona. Szakemberek szerint a reneszánsz és gótikus jegyeket egyaránt magán viselő ingatlant statikailag is meg kell erősíteni, mert a legutóbbi nagyobb javítást 1940-ben, Kós Károly vezetésével végezték rajta.

A Mátyás király szülőházaként számon tartott épület Gaal György helytörténész szerint két vagy három ingatlan összeépítéséből alakult ki, ebből a középső, gótikus stílusú egység állt már az uralkodó születésekor. Az ingatlan az 1440-es években Méhfi Jakab jómódú polgár és szőlősgazda tulajdonában volt. Szilágyi Erzsébet rendszerint nála szállt meg, ha Kolozsvárra látogatott, és 1443. február 23-án itt született meg a fia, Hunyadi Mátyás is.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top