+ Interjú

Két norvég üzletasszony, akik 100 éve az első dupla ágyat megrendelték

a fehér térkép

Két izgalmas nő a XIX. század végéről-XX. század elejéről, akik Cecilie Enger A fehér térkép című regényének főhősei.

Keresés a weben

Cecilie Enger: A fehér térkép, Typotex kiadó, 272 oldal, 3700 Ft helyett itt 2775 Ft

A történelmi regények közül különösen nagy kedvenceim azok, amelyekben olyan valós személyek szerepelnek, akiknek a regény előtt még a létezéséről sem tudtam. Ilyen például Bertha Torgersen és Hanna Brummenæs is, két izgalmas nő a XIX. század végéről-XX. század elejéről, akik Cecilie Enger A fehér térkép című regényének főhősei. Kik voltak ők és miért érdemes olvasni róluk? Erről és még sok másról is beszélgettem a szerzővel A fehér térkép magyar kiadásának apropóján.

Ha jól sejtem, a legtöbb magyarnak semmit sem mond a két főszereplő neve.

Ezzel nem vagytok egyedül: a norvégok sem ismerik őket. Én is akkor találkoztam velük először, amikor pár éve megláttam egy fényképüket. Utánaolvastam, kik voltak, és rájöttem, hogy szinte semmilyen dokumentumot nem hagytak maguk után. Sehol egy levél, egy könyv, egy személyes feljegyzés, csak a hajózási cégükkel kapcsolatos száraz statisztikák. Az eddig megjelent tíz regényemből háromban szerepelnek nők ebből a korból, de egyértelműen Bertha és Hanna hagyták a legkevesebb nyomot. Így most másképp kellett dolgoznom, mint általában: a képzelőerőm is kellett ahhoz, hogy rekonstruáljam, miket érezhettek, milyen lehetett a hangjuk. Az összes általam talált forrást beépítettem a regénybe, de rengeteg mindenről csak találgathattam.

Mi lehet az oka annak, hogy nem hagytak maguk után forrásokat?

Az egyik ok, hogy ők nagyon sikeres üzletasszonyok voltak. Szokatlan életet éltek, olyasmivel foglalkoztak, amely a korban férfimunkának számított, férfiruhában is jártak, és nyilván ebben a közegben kicsit férfimódra is kellett kommunikálniuk. Nem írtak semmit az érzelmeikről például naplóban vagy levelekben, de az üzleti dokumentumaik egy része fennmaradt, ahogy a végrendeleteik is, amelyben mindenüket egymásra hagyták. Ez sejteti, mennyire szoros volt a kapcsolatuk.

Hogyan alkottad meg a személyiségüket gyakorlatilag a semmiből?

A regényemben és valószínűleg a valóságban is Bertha ment át a legnagyobb változáson. Biztosan nem örülne, ha látná, hogy főszereplőt csináltam belőle, mert nagyon visszahúzódó nő volt. Olyan életre készült, amilyet akkoriban elvártak a nőktől: vagy férjhez mentek és a saját családjuknak éltek, vagy otthon maradtak és gondoskodtak a szüleikről, aztán meg a testvéreikről és azok leszármazottairól. Érdekes, hogy ez a társadalmi szerveződés éppen Bertha és Hanna ifjúsága idején kezdett megváltozni. Az emberek egyre inkább elfogadták, hogy azok a nők is elköltözzenek otthonról, akik nem találtak férjet, és más hasonló sorsú nőkkel lakjanak együtt. A kortársak barátnőknek, lakótársaknak tekintették őket. Az, hogy kvázi házastársként is élhetnek együtt, akik között szerelmi, pláne szexuális viszony is van, fel sem merült. Nem csoda, hiszen a pszichoanalízis megjelenése előtt a női szexualitásról a legtöbben semmit sem tudtak, és nem is ismerték el a létezését. Nagyon bizarr elméletek uralták a norvég közbeszédet, például hogy egy nő csak onnantól érezhet szexuális izgalmat, miután megszülte az első gyermekét.

Szerinted Bertha és Hanna egy pár voltak?

Erre nehéz válaszolni, de van egy nagyon árulkodó részlet. Az ő idejükben a házaspárok külön ágyakban aludtak, én is emlékszem, hogy a nagyszüleimnek is két ágya volt. Ám 1919-ben megérkezett a piacra az első dupla ágy, és a helyi múzeum igazgatója megmutatta nekem a forrást arra, hogy Bertha és Hanna voltak az elsők, akik megvették ezt az első ágyat. Megmosolyogtató, de közben nagyon aranyos is ez a forrás, amely segített elképzelni a kapcsolatukat.

De ahogy mondtam, akkoriban nem esett szó a női homoszexualitásról, hiszen az emberek nem tudták, hogy van ilyen. Bertha és Hanna előtt nem volt példa, csak a megérzéseiket követhették. Így is lehet értelmezni a címet: a térképük teljesen üres volt. Szerintem nehéz életük lehetett, hiszen a nulláról kellett felépíteniük egy identitást, amelyre szavak sem léteztek. Az ő tapasztalatuk nagyon más lehetett, mint ma a leszbikus/queer nőké. Bertha és Hanna olyan értelemben rosszabbul jártak, hogy nem volt közösség, amelyben hozzájuk hasonló embereket találhattak volna. Másfelől viszont szerencséjük volt, mert az emberek nem értették a kapcsolatuk jellegét, és így nem volt részük olyan diszkriminációban, amilyen még ma is létezik, sajnos még néhány európai országban is.

Nagy kihívás volt, hogy ‘feminista’ és ‘queer’ ikonokat alkoss olyan emberekből, akik teljesen más időben éltek, mind a megélt valóságuk, mind a terminológia (vagy annak hiánya) tekintetében?

Érdekes, hogy miközben Bertha és Hanna élték a maguk nagyon emancipált, független és sikeres üzleti életüket, és akik a magánéletben is egymás partnerei voltak, nem akarták politikai szintre emelni a privát szférát. Nem érdeklődtek olyan tömegmozgalmak iránt, amely az egész közösség átformálását tűzte volna célul. Más kérdés, hogy hiába nem volt ilyen tervük, az, hogy ennyire önazonosan éltek, példaképpé tette őket a következő generációk számára, és így mégis volt ilyen irányú kulturális hatásuk is.

Milyen érzés volt ott lenni a regényed magyar bemutatóján a Margó Fesztiválon?

Nagyszerű élmény volt, hogy októberben Magyarországra látogathattam. A szervezők nagyon aranyosak voltak, okosan olvasták a szövegemet, és a közönség érdeklődése is boldoggá tett. Remélem, a magyar olvasók szívesen olvassák majd Bertha és Hanna általam elképzelt történetét.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top