+ PR-cikk

Mikor érdemes hézagos, és mikor zárt kerítést építeni?

kerítés
Keresés a weben

A léckerítések többek között azért olyan népszerűek manapság, mert többféleképpen is variálhatóak, ellentétben a táblás változatokkal, ahol csak egyféle felszerelési módra van lehetőség.

A vízszintes kontra függőleges kérdésen túl a másik nagy dilemmát általában az okozza, hogy hézagos vagy zárt elrendezésben helyezkedjenek el a lécek? Erre nincs egyetlen jó megoldás, ugyanis nagyban függ a környezettől és természetesen az egyéni preferenciáktól is. Mindkét verziónak éppúgy vannak előnyei, mint hátrányai.

Ezért aki még nem tudja, miképp állítsa majd össze az új Nívó kerítést, az tartson velünk, hisz végigvesszük a legfontosabb előnyöket és hátrányokat, három fiktív család történetén keresztül.

Zárt kerítés, a tökéletes nyugalom záloga

A Kovács család egy kertvárosi lakóövezet szélén él, a házuk előtt forgalmas főút halad, a járdán pedig egész nap fel-alá közlekednek a járókelők. Eddig kovácsoltvas kerítésük volt, de már nagyon elegük volt abból, hogy az udvarunkban állandó a zaj, nagy a por, és ráadásul szinte mindenki illetlenül leskelődik, aki csak elhalad a portájuk előtt.

Ezért idén nyáron gondoltak egyet, és lecserélték a kerítésüket. A Nívó elemeket szorosan egymás mellé, zárt elrendezésben rögzítették és kihasználták az építési törvény által engedélyezett maximális magasságot is.

Azóta sokkal szívesebben időznek a kertben, hiszen már senki sem lát be az utcáról, a masszív kerítés pedig a zajt és a port is kiszűri némelyest. Végre háborítatlanul élvezhetik az otthoni nyugalmat.

Zárt kerítés, amely túl sokat takar

A Kiss család egy apró falucska utcájának végén él, ahol igen gyér a forgalom, szinte csak az ott lakók járnak arrafelé. Ők azonban pár éve úgy döntöttek, hogy zárt kerítést szeretnének, mert nem akarják, hogy bárki belásson az udvarukba.

Fel is szerelték a léceket, de nem elégedettek az eredménnyel, ugyanis sokszor úgy érzik magukat, mintha egy erődítményben laknának, teljesen elzárva a külvilágtól. Kissné ráadásul amiatt aggódik, ha egyszer betörő járna náluk, a szomszédok észre sem vennék, mert a kerítés végett egyáltalán nem látnak át hozzájuk.

A családi kupaktanácsot követően egyöntetűen megszavazzák az átalakítást: minden második lécet kiszedik, így máris sokkal szabadabbnak érzik magukat, de mivel nyugodt helyen élnek, továbbra sem kell tartaniuk a kíváncsi tekintetektől.

Hézagos kerítés, az ideális megoldás

A Tóth családnál már nagyon időszerű volt a kerítés felújítása, és ezen a nyáron végre bele is vághattak a projektbe. Egy viszonylag csendes, kertvárosi utcában laknak, ahol szerencsére nincs nagy forgalom, de azért zajlik az élet.

Épp ezért tökéletes számukra az apró hézagokkal tarkított léckerítés, amely nem zárja ki teljesen a külvilágot, mégsem enged utat a kíváncsiskodó járókelőknek. Ráadásul ez az elrendezés most igen trendi, így a kerítésük is mutatós és divatos.

Persze arra azért oda kell figyelniük, hogy keskeny réseket hagyjanak a lécek között, nehogy a kutyájuk vagy a legkisebb gyermekük kiszökhessen a kerítésen.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top