+ Oktatás

Megalázott tanárok – teljes munkabeszüntetés Budaörsön

tanárok

Nincs olyan ország, amely az oktatási rendszerének versenyképessége, a tanárok nevelő és oktató munkája nélkül sikeressé tudott volna válni.

Keresés a weben

A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanára sztrájkkal tiltakoznak azért, hogy rendezzék a pedagógusbéreket és az ellehetetlenült oktatást. Facebook-oldalukon az alábbi bejegyzés olvasható:

TILTAKOZÁS

Az oktatás nemzeti ügy, a nemzet ügye. Nincs olyan ország, amely az oktatási rendszerének versenyképessége, a benne dolgozó tanárok nevelő és oktató munkája nélkül sikeressé tudott volna válni. A szülők a legféltettebb kincsüknek, a gyermekeiknek a szellemi, lelki és erkölcsi fejlesztését adják át részben a tanároknak, a bizalmuk meghálálásához pedig olyan tanárokra van szükség, akik anyagi és erkölcsi megbecsülésben tudják végezni a munkájukat.

Mi, a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium alulírott tanárai ez úton hívjuk fel a kormány figyelmét arra, hogy ezt a megbecsülést máig nem kaptuk meg, és a munkánkat egyre nehezebb körülmények között kell végeznünk. Noha néhányan reménykedtünk, hogy az új kormány megalakulásával a magyar pedagógustársadalom lesújtó helyzete végre napirendre kerül, eddig nem kaptunk mást, csak cinikus mondatokat. Csak az utóbbi hetekben egymást érték vezető politikusok kijelentései, amik arról tanúskodnak, hogy a kormány nemhogy nem szándékozik változtatni a közoktatás eddigi kezelésén, de kifejezetten ellenségnek tekinti a pedagógusokat. Hüledezve hallottuk rögtön az új kormány formálódásának heteiben, hogy az oktatást a civilizált országokban egészen szokatlanul a belügyminiszter irányítása alá helyezik. Erről az a véleményünk, hogy egyetlen rendszeren belül nehezen fér össze két nagyon más attitűd: egy hierarchikus, parancsokat végrehajtó és egy empatikus, együtt gondolkodó.

Egy másik miniszter a tudomásunkra hozta, hogy nagyon kicsi fizetésemelést lát csak reálisnak számunkra – számunkra, akiknek a kezdetben felajánlott életpályamodell helyett az utóbbi tíz év valósága az egyik legalacsonyabb jövedelmű diplomás pályát hozta el. Az utóbbi hetek megaláztatásának emlékezetes része marad, ahogy az új munkakörébe belecsapó belügyminiszter tudatta velünk, hogy magunknak kell kivívnunk a társadalom tiszteletét, amit ezek szerint eddig elmulasztottunk.

A legújabb fejlemény, hogy tavaszi mozgalmunkért elégtételt véve a parlamenti többség a használhatatlanságig korlátozta a sztrájkjogunkat, illetve konkrét szankciókkal fenyegeti a polgári ellenálláshoz esetleg folyamodó magyar pedagógusokat. Ezeket a jogszabályokat a frissen megválasztott, a családok sorsát egyébként annyira a szívén viselő köztársasági elnök rögtön ellenjegyezte.

Mivel azonban tényleg minden jogszabályi lehetőségünket megvonták az elégedetlenségünk kifejezésére, nem marad más választásunk, mint egzisztenciális kockázatok árán is a polgári ellenállás eszközéhez nyúlni. A közkeletűen polgári engedetlenségnek nevezett, Magyarországon ritkán alkalmazott eszköz esetünkben a következő lehetőségeket tartalmazza:

1. A tanórák megtartásának megtagadását,
2. minden iskolán kívüli, eddig tanárok vezette programoktól való távolmaradást,
3. az érettségiztetés megtagadását,
4. minden adminisztratív teendőnk (pl. naplóvezetés, bizonyítvány hitelesítés) felfüggesztését.

Mi arra tettük fel az életünket, hogy diákjaink álmaiból és páratlan tehetségéből egy szabad, gondolkodó és eredményeire méltán büszke nemzet épüljön fel. Erre azonban addig nem kerülhet sor, amíg a növekvő árak között alig élünk meg a fizetésünkből, amíg a legjobbjaink külföldre kényszerülnek, amíg méltóságunkat, önbecsülésünket, a boldogulásba vetett hitünket a rendszer napról napra két lábbal tiporja.

Az a rendszer, amely a tanári pályavállalást a fiatalok számára ellehetetleníti, minden magyar rosszakarója. Az a rendszer, amely a tanárokat megalázza, kizsigereli, szegénységbe taszítja, a valósággal és az igazsággal kapcsolatban félrevezeti a polgárokat, sőt nem áll távol tőle, hogy akár szembe is fordítsa a társadalmat a tanárokkal, nyilvánvalóan nem szolgálja a nemzet érdekeit. Az Illyés alulírott tanárai ebben a véleményben osztozva követelik a kormánytól, hogy gyökeresen változtasson a tanárokkal szembeni politikáján, és kezdje el helyrehozni az oktatási rendszerben eddig okozott károkat. Az oktatás nemzeti ügy, a károkozás benne hosszú évtizedekre kihathat és generációk életét rombolhatja. Sürgős cselekvésre van szükség, amihez a társadalom támogatását kérjük!

Budaörs, 2022. 06. 09.

Árendás Péter
Balogh Anna
Balla Gabriella
Bankó Melinda
Becz György
Bothné Faragó Zsuzsanna
Bucsek Dorottya (tanárjelölt)
Budáné Veszi Mária Terézia
Demszky Anna
Egri Gyula
Füleki Zsombor (tanárjelölt)
Gál Zsuzsanna
Gelencsér Gabriella
Gruberné Szilágyi Ágota
Gyeskó Ágnes
Haraszti Klára
Heitzmann Ildikó
Héjja Ágnes
Hertner András
Hulé Brigitta
Imre Szilvia
Inges Zsófia
Insperger Katalin
Jordán Helén
Karlik Zsuzsanna
Károly Ildikó
Katrus Tamás
Keresztes Emília
Keresztes Miklós
Kesjár Erika
Klotz Miklós
Koós Nikolett (tanárjelölt)
Kun Dániel
Lantos Mária
Lukácsiné Lehota Edit
Maksai Kinga
Maschefszkyné Kása Gabriella
Meinczinger Szilvia
Németh Eszter
Pelényi Rita
Péterffy Zsófia
Petruska Magdolna
Pikler Éva
Sallai Gabriella
Sándor László
Schafferné Varga Judit
Somogyi Zsófia
Spányik József
Süket Erzsébet
Szabó Tánya
Szakálné Gulyás Katalin
Szép Adrienn
Szerencsés Krisztina
Tollner József
Tóth-Pozsonyi Enikő
Vadász András
Vajda Péter
Verebélyi Marianna
Vereckei Noémi
Zsolnainé Harczi Ildikó

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top